Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov
Visszavágnának a Holdért

Ez év tavaszán Moszkva legkorszerűbb filmszínházaiban megkezdték a „Misszió a Marsra” című új amerikai film vetítését. A történet a következő: 2020-ban az emberiség történetének első Mars-expedíciója balul sikerül, így hát egy második expedíció érkezik a vörös bolygóra, hogy megmentsék az egyetlen túlélő kozmonautát. Pontosabban asztronautát, ugyanis mind az első, mind a második expedíció amerikai, és míg Oroszországban kozmonautáknak, addig Amerikában asztronautáknak nevezik az űrhajósokat. Amikor a Marsra szállt amerikai asztronauták első dolga elplántálni a bolygón egy csillagos sávos amerikai zászlót, az orosz nézők általában ironikusan tapsolnak és jót nevetnek. 


Rajz az amerikai Mars-szonda megérkezéséről. Csak a képzeletben volt ilyen sima Fotó: Reuters

Ebben az iróniában és nevetésben kifejeződik az oroszok hozzáállása ahhoz az amerikai törekvéshez, hogy az övék legyen a vezető szerep a világűr meghódításában (Hetek, 2000. november 5., ). Igaz, ami igaz, a Holdra először az amerikaiak léptek; de a világűrbe az oroszok mentek ki először, és az utóbbi harminc évben a Föld körüli pályákon egymást váltó űrállomá-sok legénysége orosz kozmonautákból, nem pedig amerikai asztronautákból állt. Aligha lehetnek elsők az amerikaiak a Mars-utazásban - a legtöbb orosz az ország jelenlegi válságos helyzete ellenére is így gondolkodik, s talán nem minden alap nélkül.
Az orosz irodalom és az orosz tudósok kijelentéseinek felületes elemzése során feltűnik, hogy a Mars mindig jobban érdekelte az oroszokat, mint a Hold. Az utóbbi túl közel van, és többé-kevésbé érthetők a vele kapcsolatos dolgok. A Hold csak a Föld mellékbolygója. Nincs saját atmoszférája, vize sincs (bár az amerikaiak két éve hatalmas jégtartalékokat fedeztek fel a felszínén), így hát még a mikrobák szintjén sem található rajta élet. 
Egészen más a titokzatos Mars: egy bolygó, amelynek saját atmoszférája van, sőt valamiféle „csatornák” és kiszáradt „folyómedrek” is látszanak rajta. Ott nemcsak primitív élő organizmusok lehetnek, de még egy Földön kívüli civilizáció is - vagy legalábbis lehetséges, hogy volt ott ilyen valamikor. „Irány a Mars!” - ezt a jelszót még az 1920-as években emelte a magasba az orosz űrkutatás egyik úttörője, Fridrich Cander, aki cikkeiben határozottan állította: a más bolygókra való utazásokra már „a legközelebbi évek folyamán” sor kerül. Azonban csak 1971-ben jutott ki egy Mars körüli pályára a Mariner-9 amerikai műhold, valamint a Mars-2 és a Mars-3 szovjet műholdak. 
Az amerikaiak és az oroszok párhuzamosan kezdték el tanulmányozni a bolygót. Míg az előbbiek inkább a Holddal összefüggő programjuk teljesítésére koncentráltak, az utóbbiak, úgy tűnik, egyre több figyelmet szenteltek az ember Marsra szállásának lehetőségére. Legalábbis így lehet értelmezni a földközeli irányított űrállomások „belakásának” programjait, melyeknek fejlesztésébe az 1970-es évektől kezdtek. A fő kérdés az volt: mennyi időt képes egy ember a súlytalanság állapotában tölteni úgy, hogy megmaradjon a munkaképessége. Ahhoz, hogy az ember eljusson a Marsra, minimum fél év kell; és tessék, a harmadik expedíció, a Szoljut-6 űrállomás fedélzetén Valerij Rjuminnal és Vlagyimir Ljahovval 175 napot töltött Föld körüli pályán. Ezt követően Ljahov visszatért a Földre, Ljumin pedig további 185 napig az űrben maradt. Az effajta kísérletek célja, hogy megállapítsák, kibírják-e az orosz kozmonauták a Marstól a Földig tartó utat. Sőt a 172. napon Rjumin kiment a nyílt világűrbe, hogy elhárítson egy meghibásodást a Szoljut külső felületén. Mindez azt bizonyította, hogy a kozmonauta még a Marsra érkezés után is meg tudja őrizni a munkaképességét.
A Mars a nyolcvanas években is élénken foglalkoztatta az oroszokat. 1984-ben egy országos szovjet lapban az az információ látott napvilágot, hogy a vörös bolygón hatalmas, piramisszerű képződményeket fedeztek fel, melyek „a gizai piramisokhoz hasonlóak”. A cikk szenzációként robbant be a kommunista idők hírszegény időszakába, és az emberek hetekig arról beszéltek, hogy a Marson létezett valamiféle civilizáció. 
1989-ben, már a gorbacsovi glasznoszty idején jelent meg egy könyv Jurij Markov űrhajós tollából „Irány a Mars!” címmel. A szerző azt fejtegeti ebben, hogy a marsbéli piramisokba és az esetleg ott élő civilizációkba vetett hit nem felel meg a tudományos tényeknek, azonban ezzel párhuzamosan felveti azt a gondolatot, hogy e titkok kiderítésének érdekében az embernek személyesen kell elmennie a Marsra, nem pedig gépeket küldenie maga helyett. A mérnök előrejelzése szerint az első ilyen utazásra 2015 körül kerülhet sor. Ez az időpont még 5 évvel meg is előzi az amerikaiak Marsra szállásának hollywoodi filmes kronológiáját. Ha nem jött volna közbe a nyolcvanas évek energiaválsága, melynek eredményeképpen a Szovjetunió olajüzletekből származó valutabevételei radikálisan lecsökkentek, könnyen lehetséges, hogy a Mars-utazásokat előkészítő kísérletek már a kilencvenes évek végén megkezdődtek volna. Azonban a Szovjetunió széthullott, Oroszország gazdasági helyzete pedig tovább romlott.
E problémák ellenére 2000 nyarán az Oroszországban népszerű „Nyezaviszimaja Gazeta” hasábjain egy cikksorozat jelent meg, amely sürgette a Marsra leszálló, irányítható űrállomás létrehozását. A cikkek szerzője Jurij Karas, Oroszország első számú „űrpolitikusa”. Állítása szerint éppen most, amikor Oroszország ennyire nehéz gazdasági és politikai helyzetben van, amikor olyan katasztrófák sújtják, mint a Kurszk tengeralattjáró pusztulása és az osztankinói tévétorony leégése, ki kell dolgozni és meg kell valósítani egy irányítható Mars-űrállomás projektjét. 


A Mars. Vörös bolygó jégsapkával Fotó: Reuters

A Szovjetunió széthullása és a hidegháború elvesztése után a világűr maradt az a hely, ahol Oroszország még megtartotta vezető szerepét. Egy Mars-utazás újra megadhatná Oroszországnak azt, amit 40 évvel ezelőtt Gagarin űrrepülése jelentett, a „világelső státuszát”. Annak idején Gagarin e cím megszerzésével lehetővé tette, hogy az amerikaiaknál és európaiaknál jóval nagyobb szegénységben élő oroszok megszabaduljanak a kisebbrendűségi érzéstől; ilyen értelemben az űr meghódítása az oroszok számára jóval fontosabb, mint az amerikaiaknak. Jurij Karas szerint az amerikaiak Hold-programja egy sor külpolitikai kudarc után indult. A program megvalósításával visszaszerezték tekintélyüket a nemzetközi színtéren, és újra nagy nemzetnek érezhették magukat. Az Amerikában tanult orosz szakértő ugyanezt javasolja Oroszországnak a politikai és eszmei válságból kivezető megoldásként. 
Jurij Karas gondolata egyszerűnek tűnik: a Mars-kutató űrállomás létrehozásakor azokat az elemeket kell felhasználni, amelyeket a nemzetközi űrállomás (MKSZ) felszerelésekor hoztak létre. Az MKSZ inkább az amerikaiak, európaiak és japánok számára fontos, mert nem gyakorlottak az ilyesfajta állomások építésében és használatában. Oroszország viszont ezen már túl van. Ugyanezekből a modulokból össze lehet válogatni egy olyan állomást, amely bizonyos ideig Föld közeli pályán működik majd, később pedig, fölhasználva az orosz űrhajók és rakétahordozók mozgatórendszereit, eljut a Marsig, rááll a vörös bolygó körüli pályára, és néhány hónapon keresztül vizsgálni fogja az atmoszféra felszínét.
Leszállásról egyelőre nincs szó. Ez csak a következő út során történhet meg, ha megépül az embereket a Mars felszínére juttató modul is, amelyre a kapcsolódás a Föld körüli pályán történik majd. Ugyanott, ahová a Mars-kutató űrállomás is visszatér több hónapos kutatómunkája után.
Az új „űrkiugrás” eszméjének fogadtatása Oroszországban nem egyöntetű. Egyes orosz űrszakértők „nosztalgikus revansizmusnak” keresztelték el a tervet. Van egy másik nézőpont is, mely szerint a pilóta által irányított űrhajózásra már nincs szükség, vagyis a világűrt automata apparátusok segítségével kell meghódítani, mert így kevesebb a kockázat, és olcsóbban megvalósítható. Az „űrkiugrás” ötletét főleg a Koroljov-féle konstruktőriroda támogatja, hiszen egy ilyen program az űrágazati szakértők ezreinek biztosítana munkát, azonkívül a fejlődés perspektívája is benne van. No és persze megadja az oroszoknak azt a bizonyosságot, hogy országuk továbbra is nagyhatalom marad, amely képes válaszolni Amerika kihívásaira. Ugyanakkor nem kizárt, hogy mindkét nemzet zászlója egyszerre kerül a vörös bolygóra, ha Oroszország felajánlja Amerikának a projektben való részvételt azon az alapon, hogy neki űrállomásai és tapasztalatai, Amerikának pedig sok pénze van.


Bolygóközi vírusveszély

„Ha nem vagyunk elég óvatosak, akár az emberiség kihalását is okozhatja egy véletlenül ide került vírus” - állítja az Amerikában alapított Marsi Minták Lehozatala Elleni Bizottság (ICAMSR). A társaság tagjai attól tartanak, hogy egy bolygóközi vírus végzetesen megfertőzheti a Földet. A professzorokból és amatőr űrrajongókból álló csoport tagjai szerint félő, hogy a vörös bolygón történő mintavétel közben valami többre is találunk, mint szeretnénk. Az pedig végzetes lehet az ismeretlen ellenséggel szemben védtelen emberiség számára - ha nem, akkor esetleg valamely más földi faj, mondjuk, például a poszméhek vagy a fotoplanktonok kihalását okozhatják. 
A szakértők általában nem sok jelentőséget tulajdonítanak az ICAMSR aggodalmainak, hiszen úgy vélik, a Mars úgy is élettelen bolygó, s az onnan hozott mintákat pedig eleve laboratóriumi körülmények között vizsgálják, olyan óvatossággal, mintha azok halálos vagy erősen fertőző organizmusokat tartalmaznának. „A NASA minden szükséges óvintézkedést megtesz - jelentette ki John Rummel, az amerikai űrkutatási központ illetékese. - A Marsról származó kőzetmintákat szigorúan ellenőrzött körülmények között, minden lehetséges óvintézkedést megtéve fogják vizsgálni” - tette hozzá mindenki megnyugtatására. Rummel arra is felhívta a figyelmet, hogy a Föld természetes módon is folyamatosan érintkezik Marsról származó anyagokkal: évente több ezer kilónyi marsi meteorit érkezik a Földre, úgyhogy amennyiben azok a bizonyos mikroorganizmusok léteznének, már akcióba léptek volna a Föld ellen. 
Az ICAMSR alapítója, Barry DiGregorio azonban továbbra is tart a Marsról érkező potyautasoktól. Véleménye szerint az űrből származó járványok már korábban is pusztíthattak bolygónkon. A régmúlt idők tömeges pusztulásait rendszerint meteorok becsapódásához kötötték, ám DiGregorio szerint földönkívüliek is okozhatták azokat - vírus formájában, természetesen. Ezzel mindjárt megmagyarázható, hogy a dinoszauruszok, amelyeknek kihalását egy 65 millió évvel ezelőtt becsapódott meteornak tulajdonítják, miért nem haltak ki még aznap. DiGregorio szerint a dínók kihalásához semmi köze nincs a be-csapódásnak, vagy a nyomukban járó éghajlati változásoknak, annál inkább egy alattomos járványnak, mely egyenesen az űrből érkezett. 
A NASA egyébként - nem sokat törődve az ICAMSR-tagok aggodalmaival - októberben tette közzé a következő évtizedre vonatkozó terveit, melyek szerint szondái sorozatos látogatások eredményeként több kilónyi kőzetmintát hoznak majd a Marsról, beható tanulmányozásra. (Hetek)