Vissza a tartalomjegyzékhez


Igények listája

Zárt ajtók mögött tartott parlamenti tanácskozásukon kegyhelyeik védelmében az állam segítségét kérték Orbán Viktor miniszterelnöktől az úgynevezett történelmi egyházak vezetői. Semjén Zsolt, tájékoztatása szerint konzultáció kezdődik a Belügyminisztériummal és az Igazságügyi Minisztériummal, mert az elmúlt időszakban történt cselekmények mögött a nevezett egyházak nem pusztán vandalizmust, hanem egyházellenes attitűdöt is sejtenek. A kulturális minisztériumban pedig már mintegy fél éve zajlik az egyházak elleni támadások adatainak összegzése és értékelése. A helyettes államtitkár elképzelhetőnek mondta, hogy a kegyhelyek védelme érdekében induló konzultáció a jövőben állandó fórummá válik. Közölte továbbá, hogy a megbeszélésen szó volt az úgynevezett 1 százalékos adófelajánlás konstrukciójáról is. 

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára így nyilatkozott: azt kérték a miniszterelnöktől, hogy a Regnum Marianum templom emlékét hirdető kereszt ledöntését a rendőrség ne pusztán csoportosan elkövetett garázdaságnak tekintse, mert ennél többről lehet szó. A kormányfő és az egyházi vezetők megbeszélésén - a felsorolt témák mellett - szó volt a törvény értelmében legkésőbb 2011-re lezáruló egyházi ingatlanrendezés lehetőség szerinti felgyorsításáról, a kórházlelkészi szolgálat esetleges felállításáról, a családpolitikáról, a határon túli magyarságról, valamint az európai integráció kérdéseiről is.