Vissza a tartalomjegyzékhez

Schmidt Barna
Dollár és hatalom

November 7-én dől csak el, hogy Gore vagy Bush lesz-e a befutó. Egy valami azonban már most biztos: Clinton elnök egy gazdaságilag virágzó országot ad át utódjának. A Focus német hírmagazin a közelgő választásokkal kapcsolatos elemzésében a modernkori világtörténelem legnagyobb sikersztorijának nevezi az Egyesült Államok utóbbi évtizedben elért eredményeit.


Al Gore alelnök a kampánykörút egyik utolsó állomásán. Előrelépne nyolc év után     Fotó: Reuters


Az ifjabb Bush összefogást sürget. Kilép-e apja árnyékából?    Fotó: Reuters

Nyolc kormányzási évvel a háta mögött Bill Clinton fényes örökséget hagy maga után. Az államkassza a Fehér Ház főnökének 1993. januári hivatalba lépésekor 290 milliárd dollár mínuszban volt. Ezt a rekord-deficitet Clinton eltüntette: az idei esztendő vége felé már 230 milliárdos pluszt mutat a pénztárkönyv. Az elnök kőkemény takarékoskodást vezetett be, és megszüntetett 377 ezer fölösleges hivatali álláshelyet - ehelyett viszont létrejött 22 millió új és hasznos munkahely. Ez 1993 óta negyedmillió állást jelent havonta: a szolgáltatóipar és a csúcstechnológia (számítástechnika, internet) ennyi plusz munkaerőt igényelt az utóbbi időben. A munkanélküliségi ráta idén ősszel 3,9 százalékkal 30 éve nem látott mélypontra süllyedt. Ezzel szinte teljes a foglalkoztatottság - szemben az EU 9 százalékos munkanélküliségi mutatójával. Clinton elnöksége alatt évente átlagosan 3,9 százalékos volt a bruttó nemzeti termelés (GDP) növekedése, az infláció mértéke pedig 2000-re 1,9 százalékra esett vissza. Ilyen alacsony pénzromlás legutoljára 1965-ben volt. Nem csoda, hogy Al Gore ebből a jólétből próbál tőkét kovácsolni megválasztásához, hiszen Clinton helyetteseként ő maga is a sikerek megteremtőjének pozíciójában tetszeleghet. Ehhez hasonló - csak fordított felállású - taktikával győzött annak idején Ronald Reagan, aki elődje, Jimmy Carter kudarcait lovagolta meg választási kampánya során.
Ez a gazdasági robbanás az átlagember számára is kézzelfogható. Soha nem ment az amerikai családoknak ilyen jól, mint most. A családonkénti éves jövedelem idén a statisztikák szerint közel 47 ezer dollár, míg 1993-ban nem érte el a 42 ezret. Az amerikaiak kétharmada saját lakásban él. A 272 milliós nemzetben 4 millió a milliomosok száma, sőt még milliárdosból is több száz akad.
Ám felmerül a kérdés: vajon ez az olajozott fejlődés egyedül az ország első emberének köszönhető-e, vagy inkább másnak, például a jegybank elnöke által bevezetett kamatpolitikának? Alan Greenspan jegybankfőnök szerint minden jólét forrása az elmúlt évek technikai robbanása. „A technikai fejlődés óráját nem lehet visszatekerni, és ezt mi jól kihasználtuk” - vélekedik az amerikai pénzek ura. Konzervatív elemzők azonban más okot látnak a csoda mögött. Ronald Reagan politikájára vezetik vissza a felvirágzást: csökkenteni kell az adóterheket, ezáltal több pénz marad a cégek kezében a fejlesztésre. Így a vállalatok terjeszkednek, és új munkaerőket alkalmaznak. A több alkalmazott több adófizetőt jelent és - ami nem lényegtelen - több fogyasztót. Csakhogy a kiadások az akkori fegyverkezési politika miatt az égbe szöktek, ezért nem lehetett realizálni a hasznot. Clinton ezekből jócskán visszavett, így elődje adókoncepcióját folytatva könnyedén learathatta a munka gyümölcsét.
Egy dologban a szakértők nagy része egyetért: a gazdasági fellendülés legfontosabb faktorai a flexibilitás és a rizikókészség. A siker kulcsa manapság a rugalmas gazdaság, amely gyorsan képes reagálni az új trendekre. Ehhez olyan rugalmas társadalomra van szükség, amelyik bármikor készen áll arra, hogy a szükséges fejlesztéseket végrehajtsa. Flexibilitás nélkül egyetlen vállalat sem tud tartósan a piacon maradni. Az Egyesült Államok gazdasági életében nincs semmire garancia. Éppen ezért a cégek rákényszerülnek, hogy gyors választ adjanak a piac által diktált irányváltozásokra. Ez a felfogás Európában még korántsem létezik.
Még az sem jelent problémát, hogy ily módon sokan munkahelyüket vesztik. Hiszen ebben az országban, aki ma elveszíti az állását, holnap jó eséllyel talál magának más helyet.
Amerika a csúcson van, és ez kézzel fogható az állampolgárok számára, amit értékelnek is. Az 1953 óta hivatalba került kilenc elnök közül Bill Clinton az egyetlen, akit jobbnak ítélnek hazájában leköszöntekor, mint közvetlenül megválasztását követően. Büszkeségének Al Gore is hangot ad: „Amerika a világ legnagyobb hatalma, sokkal erősebb, mint bármely más nemzet a történelem során.”
Riválisa, George W. Bush ehhez a gondolatsorhoz kapcsolódva éppen ellenkezőleg igyekszik a szavazókat megnyerni: „Azt szeretném, hogy a világ többi állama az USA-t a szabadság földjének tekintse, és ne arrogáns beképzeltek országának.” Ezzel különösen azokat az egyre nagyobb számban lévő polgárokat tudja maga mögé felsorakoztatni, akik szerint országuk odáig jutott, hogy „Amerika csak a hatalomról és a dollárról szól”.