Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Az ETA fekete éve

Több ezren tiltakoztak Madridban az ETA legújabb robbantásos merénylete ellen, amely ezúttal három halálos áldozatot követelt. Az 1959-ben alapított szervezet célja a Spanyolország északi területén fekvő Baszkföld felszabadítása és függetlenségének kikiáltása. Az elmúlt évtizedekben e céljuknak számos civil életét is követelő véres merényletekkel igyekeztek érvényt szerezni. Legutóbbi akciójukra válaszul a spanyol miniszterelnök kijelentette: Spanyolország nem enged a fegyveres erőszaknak, és a rendőrség, illetve a katonaság erejével fog harcolni a terroristák ellen.


Terrorizmusellenes madridi tüntetők ETA-ellenes plakátokkal. Elutasítják a palesztin modellt
    Fotó: Reuters

A hétfői merénylet célpontja Jose Francisco Querol Lombardero, a Legfelsőbb Bíróság katonai részlegének bírája volt. Az autóba rejtett távirányítású pokolgép hétfőn reggel robbant fel Madrid előkelő negyedének egyik legforgalmasabb utcáján - pontosan akkor, amikor a nyugalmazott tábornok, a Legfelsőbb Bíróság tagjának autója a helyszínre ért. Lombardero mellett, aki közelgő hetvenedik születésnapjára tervezte nyugalomba vonulását, halálos sebet kapott 57 éves sofőrje és 53 éves testőre is. Rajtuk kívül 66 személy sebesült meg; a legtöbben csak könynyebb sérüléseket szenvedtek, 12 személy azonban - köztük egy 11 éves kislány - kórházi ellátásra szorult. Egy férfinak, akin agyműtétet kellett végrehajtani, továbbra is kritikus az állapota.
Az El Pais című spanyol lap szerint a halálos áldozatok száma könnyen lehetett volna magasabb is: „Az a tény, hogy 66-an megsérültek - sokan közülük a buszon utazva - mutatja, hogy milyen mélyre süllyedtek a terroristák a célpontok kiválasztásában” - írta a lap. A pokolgép erejére jellemző, hogy a 20 kilogramm dinamit okozta detonáció egy közeli busz tetejére dobta fel a felrobbantott autót. A környéken több száz lakásban esett kár, sokakat ki kellett telepíteni otthonukból.
Bár a merényletért hivatalosan eddig senki nem vállalta a felelősséget, a politikusok és a rendőrség azonnal az ETA baszk terrorszervezetre gyanakodtak, hiszen a kivitelezés módja egyértelműen rájuk vall: 32 éves története során a csoport eddig rendszeresen használt autóba rejtett bombákat a baszk függetlenségért folytatott harcában.
A hét első napjain ezrek gyülekeztek Spanyolország több városában a városháza előtt, hogy kifejezzék felháborodásukat és tiltakozásukat a merénylet ellen. A Madrid utcáin uralkodó komor hangulatban egy tüntető kijelentette: „Ezeket a szörnyetegeket nem lehet szeparatistáknak nevezni; ők egyszerűen terroristák. Hiábavaló harcot folytatnak egy olyan eszméért, amely a saját területükön nem is népszerű.” Bár az ETA célját, a francia és spanyol területen fekvő baszk tartományok egyesítését és a függetlenség kikiáltását a felmérések szerint a baszk lakosság nagyobb része nem támogatja, a terrorszervezet azon van, hogy akcióival tárgyalásra kényszerítse a spanyol kormányt. Jose Maria Aznar miniszterelnök azonban, aki 1995-ben maga is célpontja volt egy ETA-merényletnek, a hétfői tiltakozó gyűlésen elmondta: a rendőrség segítségével fogja felvenni a harcot a terroristák ellen, és nem hajlandó tárgyalásokra. „Senki nem fog elérni semmilyen célt az erőszak eszközével, és senki nem veszi rá a spanyolokat, hogy engedjenek a fegyverek fenyegetésének, bárki is tartja azokat a kezében” - jelentette ki a miniszterelnök.
A hétfői akcióval az ETA idén már több embert ölt meg, mint eddigi „legroszszabb” évében, 1992-ben, amikor 26 halálos áldozata volt a terrorszervezet merényleteinek. A hét folyamán elkövetett második merényletben újabb két sérülést okozott egy bomba, amely a barcelonai Hilton Hotel közelében robbant fel, és amelyért szintén az ETA-t teszik felelőssé.
Az ETA, Nyugat-Európa egyik utolsó aktív gerillaszervezete, több mint negyven éve folytat harcot a Spanyolország északkeleti sarkában fekvő Baszkföld függetlenségéért. Kampányuk az elmúlt évtizedek alatt mintegy 800 halálos áldozatot követelt, további 70 személyt raboltak el, és ezreket sebesítettek meg - ezzel Európa egyik legvérengzőbb terrorszervezetévé váltak. Az ETA rövidítés eredeti jelentése Euskadi Ta Askatasuna, azaz baszk nyelven „Baszk Haza és Szabadság”. Az 1959-ben alapított szervezet 1968-ban gyilkolta meg első áldozatát, Meliton Manzanast, San Sebastian baszk város titkosrendőrségének vezetőjét. Az elmúlt évtizedekben erőszakos cselekmények sorát követte el a spanyol állam ellen, célpontjai elsősorban politikusok, rendőrök, bírók és katonák voltak, illetve autóba rejtett bombákkal számos civil lakos életét oltotta ki. Egyedül 1980-ban 118 halálos áldozatot követelt a baszk szeparatizmus, 1987-ben pedig egyetlen merénylet 21 vásárló életét követelte egy barcelonai szupermarketben. Később az ETA bocsánatot kért a „tévedésért”. 1995-ben sikertelen merényletet követtek el Jose Maria Aznar ellenzéki vezető, jelenlegi miniszterelnök ellen - ugyanebben az évben a rendőrség megakadályozott egy János Károly spanyol király ellen tervezett merényletet Mallorcán. 1998. szeptember 16-án a szervezet egyoldalúan tűzszünetet hirdetett - azzal a reménnyel kecsegtetve, hogy a véres kampány véget érhet. A tűzszünetet azonban 1999 novemberében megtörték - az utóbbi egy évben pedig példátlan mértékben emelkedett az ETA nevéhez köthető erőszakos cselekmények száma: december óta 19 személyt ölt meg a baszk terrorszervezet.


Franco ellen lázadók

Baszkföld, vagy baszk nevén Euskal Herria, a Pireneusok nyugati szélén húzódó több mint 22 ezer négyzetkilométeres területet öleli fel Spanyolország északkeleti és Franciaország délnyugati részén; lakossága megközelíti a hárommilliót. A baszkok Európa legrégibb őshonos népességét alkotják, és megszakítás nélkül élnek ugyanazon a területen, amióta csak ismerjük történelmüket. Maguk között euskarának nevezett nyelvük, melyet a terület lakosságának körülbelül 40 százaléka beszél, nem áll kapcsolatban egyetlen indoeurópai nyelvvel sem, és a nyelvészek szerint legalább i. e. 6000-ig vezethető vissza - ezzel a kontinens legrégibb nyelvének tekinthető. A spanyolországi baszkok évszázadokon keresztül magas fokú autonómiát élveztek, Franco tábornok diktatúrája alatt azonban - mivel korábban, a spanyol polgárháborúban Franco ellen harcoltak - szigorú központi irányítás alá vonták a baszk területeket, függetlenségi törekvéseiket pedig keményen visszaszorították. Ez az elnyomás vezetett végül is az ETA 1959-es megalapításához, és a független baszk állam követeléséhez.
Az ETA elsősorban spanyol területen végrehajtott akcióit és függetlenségi kampányát (egészen az 1980-as évekig Franciaország biztos búvóhelyet jelentett az ETA tagjainak) emberrablásokból, bankrablásból és a baszk vállalkozásokra kivetett „forradalmi adóból” finanszírozza. Az Egyesült Államok Belügyminisztériuma antiterrorista irodájának adatai szerint az ETA tagjai Líbiában, Libanonban és Nicaraguában részesültek kiképzésben, és a szervezet közeli kapcsolatokat ápol az Ír Köztársasági Hadsereggel, az IRA-val. Bár pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, annyi biztos, hogy az ETA támogatottsága korlátozott: tagságának létszáma nem haladja meg a néhány százat. Politikai szárnya, az 1978-ban alapított Herri Batasuna ritkán kap 20 százaléknál többet a helyi választásokon, ami komoly hátrányt jelent a mérsékeltebb Baszk Nemzeti Párthoz képest.