Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Terror Ádenben

Legalább hat halálos áldozata és több tucat sebesültje van annak a robbanásnak, amely az amerikai haditengerészet Ádenben állomásozó torpedórombolóján, a USS Cole-on történt csütörtökön. Az előzetes vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a hajót terrortámadás érhette; a Pentagon és az amerikai haditengerészet illetékesei azonban azt sem tartják lehetetlennek, hogy baleset történt, miközben a hajó megállt, hogy üzemanyagot vegyen fel.

Egy magas rangú hadügyminisztériumi tisztviselő a legfrissebb információk birtokában kijelentette: „Minden okunk megvan rá, hogy terrortámadásra gyanakodjunk, semmi nem utal más okra.” Az FBI nyomozókat küld a helyszínre, hogy kivizsgálják a hajó súlyos sérülését okozó robbanás körülményeit.
Nem sokkal a baleset után a Pentagon azt közölte, hogy hátulról a hajónak ütközött egy robbanóanyagokkal megrakott csónak, később azonban módosították a jelentést, azt állítva, hogy a csónak a hajó kikötéséhez nyújtott segítséget. Bármelyik jelentés felel is meg a valóságnak, a robbanás közvetlen okát még nem lehet tudni. Amennyiben terrortámadás történt, egyelőre senki nem vállalta a felelősséget. Az amerikai haditengerészet korábban nem kapott semmiféle fenyegetést. Az eset után azonban - biztonsági intézkedésként - az 5. Flotta minden hajóját riadókészültségbe helyezték.
A robbanás hatalmas lyukat ütött a hajótörzsön, amelyen keresztül víz áramlott a hajótestbe. A torpedórombolón 350 főnyi legénység tartózkodott, amikor négyórás pihenésre a jemeni Áden kikötőjébe érkezett, hogy üzemanyaggal töltsék fel a Perzsa-öbölbe vezető útja folytatásához. A robbanást egész Ádenben hallani lehetett, azonnal mentőautók siettek a helyszínre, hogy a főleg égési sérüléseket szenvedett sebesülteket kórházba szállítsák. Az amerikai haditengerészet Bahrainból szállított orvosokat a helyszínre.
A Cole éppen a Perzsa-öbölbe tartott, hogy csatlakozzon az ENSZ Irak elleni szankcióinak betartását támogató, Amerika által vezetett tengeri akcióhoz. Az amerikai hadihajók egyébként gyakran állnak meg Ádenben üzemanyag felvételére. A térségen a közelmúltban tüntetéshullám söpört végig, nem egy esetben erőszaktól kísérve, többnyire Amerika-ellenes felhanggal, amit az Izraelben és palesztin területeken folyó izraeli-palesztin összecsapások váltottak ki.