Vissza a tartalomjegyzékhez


Minden idők legsikeresebb olimpiája


Chris Smith brit kulturális, sport- és médiaminiszter

Sydneyben elhangzott, hogy ez volt minden idők legsikeresebb olimpiája. Ezzel mi is egyetértünk nyilatkozta a Heteknek Chris Smith brit kulturális, sport- és médiaminiszter (képünkön) budapesti látogatása során. Nyolcvan év óta először értek el ilyen sikereket az olimpián - a készülődés során éppen emiatt nem is akartak túlzott várakozást kelteni az emberekben. „Reménykedtünk, persze, de óvatosak voltunk. Ahogy azonban haladt az idő és a sportolóink egyre szebb eredményeket értek el, lázba jött a közvélemény is” - mondta Chris Smith. Smith elmondta: személyesen képviselte a brit kormányt az olimpiai játékok során, mivel azonban négy éve Atlantában mindössze egyetlen aranyat sikerült szerezniük a brit sportolóknak, a megnyitó után csupán egy napot töltött Sydneyben. Később igen megbánta sietségét, hiszen a hét közepe táján már látszott, hogy ezúttal egynél mindenképpen több aranyat hoznak majd haza az angolok. A brit miniszter nagyon büszke az angolok tizenegy aranyára, amellyel az éremtáblán tizedikek lettek. Bár legközelebb szeretnének a mostaninál is jobban szerepelni, a következő alkalommal sem fognak felesleges várakozást kelteni az emberekben - ígérte a brit miniszter. (Földvári Katalin) Fotó: Somorjai