Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Távközlés helyett vegyipar

A hosszú nyári uborkaszezon után szeptemberben felélénkült a Budapesti Értéktőzsde parkettje, bár a BUX továbbra sem lépett ki a 8000-8500 pontos árfolyamsávból. A hó eleji emelkedést erőteljes visszaesés követte, így összességében közel 2 százalékkal csökkent az index értéke előző havi zárásához képest. Cikkünk segítséget kíván nyújtani a részvényvásárlás tekintetében.

Az IE-New York Bróker Rt. múlt havi agresszív portfólióinak teljesítménye rendre felülmúlta a referenciaként választott BUX-, illetve a MAX- (az állampapírok hozamváltozását mutató) indexek teljesítményét. A konzervatív részvényportfólió viszont gyengén teljesített, ami abból fakadt, hogy a brókercég túlsúlyozta a telekommunikációs szektort, azaz túl korán tételezte fel a távközlési cégek nemzetközi megítélésének javulását. Az állampapírpiacon az augusztusban megindult hozamemelkedés töretlenül folytatódott szeptemberben is. Az éven belüli lejáratok hozamai 15-20, a 3-5 éves papírok 61-90 bázisponttal nőttek, így a konzervatív portfólió teljesített jobban.
Az októberi konzervatív portfólió továbbra is 40 százalékban tartalmaz részvényeket, és 60 százalékban kötvényeket. A brókercég a Démász és a Matáv arányát csökkenteni javasolja, helyette a Richter és a Mol súlyát emeli (lásd a táblázatokat). A Richtertől javuló exportértékesítés várható, míg a Mol a gázárak differenciált emeléséből profitálhat. Mivel az éven belüli hozamok emelkedésének megtorpanása várható, fél és egy év közé eső futamidejű papírok vásárlását javasolja a brókercég, a portfólió hátralevő átlagos futamideje azonban továbbra sem éri el a 10 hónapot.
Agresszív portfólióban 60-40 százalékos részvény-kötvény arányt tart indokoltnak a brókercég. A részvények közé 10 százalékos súllyal javasolja bevenni a relatíve alulértékelt Synergon papírját, míg a Fotex és a Graphisoft arányát inkább csökkenteni érdemes. A két vegyipari részvény, a TVK és a Pannonplast változatlan súllyal szerepel, előbbi a tulajdonlási harc okozta felértékelődés miatt, utóbbi papír esetén viszont véleményünk szerint a piac túlreagálta a rossz hírt, ezért korrekcióra lehet számítani. Az agresszív állampapír-portfólió hátralevő, átlagos futamidejét lényegesen meghosszabbította a brókercég, 20-20 százalékos arányban javasolja a 3 és a 10 éves futamidejű kötvények vásárlását, így a hátralevő futamidő kissé meghaladja a 3 évet. (A modell portfóliót az IE-New York Bróker Rt. bocsátotta rendelkezésünkre)

Konzervatív részvényportfolió összetétele (%)

   2000. aug. 31.   szept. 29.
Démász   15   5
Matáv   30   25
OTP   20   20
Egis   10   10
Richter   15   20
Mol   10   20

 

Agresszív részvényportfolió összetétele (%)

   2000. aug. 31.   szept. 29.
Graphisoft   20   10
Fotex   15   10
TVK   20   20
Matáv   25   25
Pannonplast   20   25
Synergon   -   10