Vissza a tartalomjegyzékhez


Kipa-marketing

Jory Rozner az amerikai elnökválasztás képviselőjelöltjeinek névsorából két chicagói vállalatot is rávett arra, hogy olyan jármülkét, vagy más néven kipát árusítson, amelyen a demokrata alelnökjelölt Joseph Lieberman neve szerepel. Jory Rozner, A Zipple.com alapítója elmondta, hogy mintegy 1000 olyan fehér kipát adtak el az interneten keresztül, melyen a „Lieberman 2000” felirat áll piros és kék színnel. „Mindössze ünnepelni szeretnénk, amiért egy zsidó kel versenyre az alelnöki címért” - nyilatkozta Rozner. A jármülke, melyet hagyományosan a zsidók viselnek a tisztelet jelképeként Isten előtt, gyakran része vidám eseményeknek. Sportcsapat logóit vagy akár rajzfilmfigurákat is jellemezhet. Ami a politikailag emlékezetes eseményeket illeti, sok helyen jelen van kortesjelvényektől kezdve az autómatricákon keresztül a kulcsláncokig. A kék szarvasbőr Gore-Lieberman kipa, melyet az AllThingsJewish.com-on lehet megvásárolni, egy újfajta lehetősége a választók, ha nem is feltétlenül vallási, de politikai elkötelezettsége kinyilvánításának. Roznerhez hasonlóan vélekedik Harry Nelson, az AllThingsJewish.com alapító társa is: „Ez egy módja annak, hogy kifejezzük lelkesedésünket az első zsidó jelölt felé.” Nelson beismerte, hogy már eljutottak hozzá panaszok, miszerint összekeverik a hétköznapit a megszentelttel, de ezen tiltakozások egyike sem érkezett vallási közösségtől - mint mondotta. Ami a George W. Bush/Dick Cheney kipát illeti, azt Roznernek nem áll szándékában árusítani. Jóllehet Nelson elmondta, már kapott erre felkérést, és az 50-50 százalékos esélyegyenlőség kedvéért fel fog tenni egy, a republikánus elnök- és elnökhelyettes-jelölt nevével ellátott kipát is a weboldalra. „Ha erre van igény, akkor mi ezt örömmel teljesítjük” - nyilatkozta Nelson. (Reuters)