Vissza a tartalomjegyzékhez

Balogh Márta
Város az új év küszöbén

Az idő mindig megfoghatatlan tényező volt az emberi életben, és bár a külvilág valamely szabályos változásával mérhető is, az egyén egzisztenciális ideje továbbra is nagy talány maradt. „Mi az idő? Ha nem kérdezik, tudom, ha kérdezik, nem tudom” - vélekedett Augustinus a IV. században, és e kijelentése közel áll a modern életérzéshez.


Kilátás a Templom-hegyre. Merre fordul a világ szeme?    Fotó: Reuters

Mikor a számítógépek káoszszal fenyegettek, az YK2 vírus kapcsán, valamint a kétezredik év közeledtével sokan elgondolkodhattunk az időszámítás rejtelmein. Mi több, relativitásán. Sokféle naptár, sokféle időszámítás létezett a régebbi korokban. Mitől hát a nagy várakozás, mitől a nagy eufória, ha az évek számlálása minden kultúrában más lehet, és nincsen kihatással történelmünkre? Ráadásul ez az év kicsit az idő senkiföldje, az emberek egy része a régi, más része az új évezredhez tartozónak véli… A kitüntetett idő fogalma ezúttal azért volt annyira zavarbaejtő, mert alighanem először fordult elő, hogy a földkerekség lakosai együtt, egymás létezésének tudatában léptek át egy időbeli vonalat. Ez a tény viszont már történelmet ír. Napjainkban, amikor három és félmilliárd ember szemtanúja lehet egy és ugyanazon eseménynek, az egypólusú világ pusztán a figyelem fókuszálásával is létrejön.
Érdekes módon két városon van a világ szeme. Sydneyre figyelünk, ahol a nemzetek ifjúságának színe-java vonul fel, erejük teljében lévő fiatalok mérik össze tehetségüket, és ez jó. A másik város Jeruzsálem. Erre a városra a hírműsoroknak köszönhetően lassacskán úgy néz a világ, mint minden vita és feszültség forrására. Erre a városra aggódással nézhetünk. Az olimpiai játékok véget érnek, s vele a kép, a nemzetek testvériségének álma: a Föld egy olyan hely, ahol a nemzetek békében és nemes versenyben küzdenek. Jeruzsálem ügyének vajúdása a zsidó újév küszöbén pedig tovább folytatódik. Pedig a nemzetek testvériségének álma egy jobb világról Jeruzsálemben öltött alakot. Egy talmudi mondás szerint, ha a nemzetek megértették volna, mit jelentett Jeruzsálem pusztulása, jobban siratták volna, mint a zsidók. Most, hogy Jeruzsálem újra úgy létezik, mint a zsidó nép államának fővárosa, ebbéli státusa folyamatosan vita tárgya, joga a zsidó fővárosként való élethez kisebbségi vélemény.
Rós Hasaná, az újév előtti szombaton a zsinagógákban a héber prófétáktól azt az ígéretet olvassák fel, amely kifejezetten Jeruzsálem megváltásának idejéről szól. Jesájáhu (Ézsaiás) próféta kijelenti: „Nem hallgathatok Cion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya. (…) Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak… ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened.” Jeruzsálem Istene? Igen, és a próféta folytatja: „…Megváltottaim esztendeje eljött. Föltekintettem, de nem volt segítőm, csodálkoztam, mert nem volt támogatóm.” (Ézsaiás könyve 62,1-4; 63,4-5)
Rós Hasaná, mint a többi izraeli ünnep, a nép saját történelemértelmezésének legközvetlenebb eszköze. A hónapok számlálása, a zsidó naptár a nép kivonulásának havával, a március-áprilisra eső Niszán hónappal kezdődik ugyan, az őszi polgári évkezdet viszont egy különleges, „kürtzengés napjának” nevezett munkaszüneti naphoz kapcsolódik. Az egyetlen ünnep, amelynek legfőbb tartalma a kosszarvból készült kürt megszólaltatása volt országszerte. A jeruzsálemi Szentély fennállásakor nemcsak a sófár rekedtes, valahogyan mindig felkavaró hangjai szólaltak meg, hanem a papok ezüst trombitáinak érces zúgása is. A sófár hívó, mozgósító szava a nép összegyűjtését, harci mozgósítását jelentette, vagy a földbirtokok visszaadásának, a szolgák felszabadulásának, az adósságok elengedésének éve vette kezdetét a kürt megszólaltatásával. A megváltás Izrael népe esetében elválaszthatatlan attól, hogy kiderül Jeruzsálem igazsága, és sorsa alakításában felszabadul más nemzetek nyomásgyakorlása alól. Izrael Jeruzsálem nélkül csak Palesztina.
A kürt motívuma Izrael összegyűjtésének is jelképe. Újra benépesül az elhagyott föld, újjáépül a szeretett város. Jeruzsálem pozíciójának megingásával párhuzamosan a hazatelepedés lendülete is megtörni látszik, és a városból is nagy az elvándorlás. A helyreállítás akkor lesz teljes, amikor a város a zsidóság szellemi központjává tud válni. „És építsd meg Jeruzsálemet, a szent várost, még a mi időnkben” - szállt fel az ima annyi nemzedéken át.
Most nem ezt látjuk még. Zecharjá (Zakariás) próféta Jeruzsálemnek két tulajdonságát tárja elénk: keleti képes beszéddel szólva, a város olyan, mint a cséplőszánra nehezéknek rárakott súlyos kő, amely alul összezúzza a szérüre hordott kalászokat, és mint a bor, amelytől elveszíti a józanságát, aki hozzányúl. Rós Ha-saná üzenete elválaszthatatlan azoktól a kijelentésektől, amelyek minden nemzet történelmi ítéletével számolnak, beleértve Izraelt is. A kürt szava veszedelmes idők képét, a zűrzavart, a nemzet puszta fennmaradásáért vívott küzdelem leírását is kíséri. E leírások előrevetítik, ahogyan a nemzetek hadseregei „az utolsó napokban” Jeruzsálem ellen törnek, nem tudni még, milyen indokkal. A nemzet a megpróbáltatások alatt csakis hajdani segítőjében reménykedhet, mikor sok-sok izraeli őszintén segítségért kiált az ősatyák Istenéhez. A nép valóságos szellemi újjászületésen megy keresztül, mikor Izrael élethalálharcának legkritikusabb pontján „megjelenik felettük az Úr, nyila repül, mint a villámlás. Az Úr Isten kürtöt fúj, és déli szelekben nyomul előre.” (Zakariás 9,14) Ezzel a konfliktus kimenetele eldől, Jeruzsálem szenvedései véget érnek, a nemzetek között megdőlnek az előítéletek, sokáig sulykolt hamis vallási teóriák arról, hogy Isten elutasította Izraelt. A hagyomány szerint a kürtszó a régebbi korokban élt, már elhunyt igazak feltámadását is jelzi.
Mind a tradicionális zsidó, mind az ortodox keresztény álláspont szerint a testüket romolhatatlan állapotban ekkor visszakapó emberek együtt uralkodnak a megújuló Földön. Maga a Messiás szerez érvényt a ma még népszerűtlen nézetnek, mely szerint Jeruzsálem Izrael örök, oszthatatlan fővárosa. Ma azonban még nyitott kérdés, melyik nemzet hogyan szerepel ebben a „versenyben”, melyik kinek ítéli Jeruzsálemet. Ahogyan a régi történetben, kettévágatná-e a gyermeket, ha már az övé nem lehet, vagy inkább vetélytársának adja, csak hadd éljen. Az igazi anya valószínűleg az utóbbit fogja tenni.