Vissza a tartalomjegyzékhez


Robotoló feleségnek beteges a férje

A Michigan Egyetem kutatói háromezer pár vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy ha a feleség több mint negyven órát dolgozik hetente, akkor jelentősen megnő annak a kockázata, hogy párjának egészségi állapota romlik.

Azokban a családokban, ahol a nő hetente több mint negyven órát dolgozik, a házastárs vagy élettárs egészségi állapota gyakrabban romlik, többször lesz beteg, és ritkábban jár orvosi szűrővizsgálatokra. A vizsgálat eredményei arra hívják fel a figyelmet - magyarázza Ross Stolzenberg szociológiaprofesszor, a kutatás vezetője -, hogy a párkapcsolatokban a feleségek és barátnők kizárólagos feladata, hogy ügyeljenek párjuk egészségére, a velük élő férfi életmódjára.
A probléma akkor lép fel, ha a nőnek több feladata adódik munkájával, így kevesebb időt tölt párjával; ekkor nem lesz ideje, hogy partnere egészségével is törődjön, felhívja figyelmét a szűrővizsgála-tokra, rendszeres sportolásra biztassa, vagy egészséges ételeket főzzön a családnak.
A megkérdezett párok adatait elemezve az derült ki, hogy a keményen dolgozó nők párjánál, három év alatt a fenti okok miatt huszonöt százalékkal nő az egészségromlás kockázata.
Akár elfogadjuk, akár nem - érvelt a professzor -, a nemi szerepek és a hozzájuk társuló viselkedésminták, a párkapcsolatban „kiosztott” feladatkörök, hagyományok határozzák meg tetteinket. A nők a törődésre, a kapcsolat menedzselésére vannak szocializálva, az ő feladatuk maguk és társuk egészségének védelme is. A férfinak nem feladata a kapcsolat szociális-emocionális menedzselése, a hagyományos leosztás szerint nem kell törődnie magával sem, mert ez a feleség feladata. A társadalmi szerepek változását, a nők karrierépítésben, munkában betöltött, erősödő szerepét nem követik rugalmasan a párkapcsolatokra jellemző nemi szerepek, feladatok.
Így, ha a férfi dolgozik többet, mint negyven óra, akkor az nem lesz negatív hatással a feleség egészségi állapotára.
Érdekes, hogy míg nem változnak a kapcsolatban leosztott feladatok, nemi szerepek, addig jelentősen változik a menedzsmentben dolgozó, és így többet kereső feleség, barátnő megítélése. Azok a megkérdezett férjek, ahol a nő többet dolgozik, nem érzik úgy, hogy alulmaradnak a kapcsolatban, vagy kínos lenne, hogy a nő keres többet.
Ugyanakkor, ha a férj munkanélküli lesz (de a nő továbbra is dolgozik), akkor az a pár mindkét tagját megviseli, mert ilyenkor a hagyományos nemi szerep („a férfi mint kenyérkereső”) sérül. Minél tovább van állás nélkül egy férfi, annál gyorsabban romlik egészségi állapota.
A lehető legrosszabb, amit egy férfi az egészsége romlása „érdekében” tehet, az, hogy elválik - mondja Stolzenberg. A férfiak általában gyengék a szociális háló építésében. A rokoni szálak, baráti kapcsolatok, családi kötelékek ápolásának szakértői a nők, a feleségek. A válással a férfiak többsége elveszíti kapcsolatainak nagy részét, így a stresszoldás legjobb közegét is, ez pedig rossz hatással van az egészségükre.
Mindenki felelős a saját egészségéért, de ahogy a kutatás is mutatja, a párkapcsolatokban ez kissé átalakul. A férfiak egészsége sokkal jobban függ a feleségüktől, mint fordítva. A pár egészségi állapotának megőrzése továbbra is a hagyományos szerepek szerint alakul, tehát a nő feladata marad. (H. Anett, Origo)