Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára, Ruff Gabriella
Évente 106 munkanap vész kárba

„Ha munkakedvem támadna, leülök egy csöndes sarokba és megvárom, amíg elmúlik” - volt hallható a hangzatos, sőt szellemes megállapítás az egykori szocialista munkahelyeken. A nép ilyetén módon igencsak messze jutott a szellemi atyák megállapításától: „A munka nemesít”. A munkamorál és a kötelező nyolc óra kitöltése külön képességet fejlesztett ki a kommunizmus felé lépegető tömegben, leleményességet és hosszútűrést kívánva tőlük. A rendszerváltás elsodorta a teljes foglalkoztatottságot, a munkahelyi kommunákat, és az ábrándokhoz szokott magyar lélekre rázúdult a kapitalizmus, annak munkamoráljával, elvárásaival - de nem a fizetéseivel. Vajon tíz évvel később mivé vált az egykori langyos munkamorál, mit hoz ki a magyar munkásból a hétköznapi kapitalizmus?


A multik már megkövetelik a munkaidő teljes kihasználását

A rendszerváltás egyszerre szétpukkasztotta azt az álmos érát, amiben évtizedekig bolyongtak a kelet-európai polgárok. Az első néhány évben kemény pofonokat osztott a nagybetűs Élet azoknak, akik éppen akkor rossz helyen voltak, vagy rossz szakmában tevékenykedtek. A zűrzavar sokaknak jól jött, ám százezrek kerültek partra. Sőt egy friss elemzés szerint, amelyet az MTA Közgazdaság-tudományi Kutatóközpontja jelentetett meg, több százezren vonultak vissza a munkaerőpiacról különböző kudarcélmények miatt, s adták fel végleg az álláskeresést.
Az új munkahelyek végül is Nyugatról jöttek, s ez két részre osztotta a munkaképes lakosságot. A többség felzárkózott, alkalmazkodott az új stílushoz, a másik rész szinte reménytelenül esélytelenné vált.
A Munka Törvénykönyve heti 40 órát szab meg a ledolgozható időtartamra, azonban a munkavállalók kétharmada ennél több órát dolgozik, sőt 40 ezren 70 órát is dolgoznak egy héten (ez 14 óra egy nap). Bármilyen meglepő, a nyugat-európai átlaghoz képest nem dolgozunk keveset, sőt. A brit, a német, a svájci munkásnál - a hivatalos adatok szerint - több órát dolgozik a magyar. A svájci kollegánál pedig 204 órával többet dolgozott egy hazánkfia tavaly. Hollandiában és Franciaországban hivatalosan 35 óra a maximális munkaidő. Egy mexikói azonban 95, egy egyesült államokbeli pedig 174 órával dolgozik többet a magyar átlagnál.
A mennyiség azonban korántsem minden. A Czipin & Partner termelékenységi tanácsadó cég felmérése szerint ugyanis a magyar vállalatok tartalékai távolról sincsenek kihasználva: évente 106 munkanap vész kárba elsősorban a munkaszervezés hiányosságai miatt. Ha azt vesszük alapul, hogy a meglevő munkaerőben rejlő lehetőségek 85 százalékát tudja kiaknázni egy cég, még mindig 32 százalék, azaz 72 munkanap marad kihasználatlanul egy évben. A trend azonban biztató: az elmúlt évhez képest a vállalatok átlagos termelékenység-növekedése megközelítette a 13 százalékot - jelzi a Szonda Ipsos felmérése.
Poleszák Györgyné, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ pszichológiai szakszolgálatának vezetője szerint a szocialista munkamorál megváltozott. Egyrészt a szűkös anyagi körülmények következtében fellépő szükségszerűség miatt, illetve azért, mert igényessé váltunk. Elérhetővé váltak a javak, és ezért a fogyasztó áldozatot vállal. A másik ok az, hogy az új stílushoz való alkalmazkodás során rájöttünk, hogy jó dolgozni, eredményeket, sikereket elérni, produkálni, kreatív munkát folytatni. A tapasztalat szerint az, aki feszesebb tempóban dolgozik, és valami ok miatt elveszíti a munkahelyét, nem megy el alacsonyabb elvárású helyre, mert megszokta a magas teljesítményt, és ez önértékelést, egyfajta beteljesedési élményt, kiugrási lehetőséget nyújt neki. „Pszichológusként ennek örülök - mondta Poleszákné -, de a megélhetésért, az életszínvonalért folytatott kemény harc, sajnos, nagyon sok kimerült, kiégett, elfáradt embert produkál. Ez hosszú távon nem jó, hiszen nemcsak a családtól, hanem önmagától is elidegeníti az embert: elszegényíti, leszűkíti a személyiséget, miközben pénzorientálttá teszi.”
Bár a nyugati országokban is sokat dolgoznak az emberek, ott nemcsak a munkakultúra, hanem a pihenés kultúrája is kialakult. Ha nálunk is meg lehetne élni 8-9 óra munkából, valószínűleg másként töltenénk el a szabadidőt. Egészen más kérdés az, hogy a ledolgozott órák milyen életszínvonalat tesznek lehetővé, s az is, hogy a tulajdonosok a munkavégzés fejében milyen egyéb juttatásokat biztosítanak a dolgozóiknak. A családi üdültetésről, ingyen sportolási lehetőségről, részvényjuttatásról stb. pedig mélyen hallgatnak a hazánkban is működő külföldi tulajdonú vállalatok.
A hazai vállalkozók is gyakran kihasználják az emberek szükségét és törekvését, főleg a magas munkanélküliséggel küszködő térségekben minimálbérhez közeli fizetést szabnak meg. Simkó János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ igazgató-helyettese szerint ezért a fizetésért nem lehet jó munkát elvárni. Mivel a térségben 20 százalékos a munkanélküliségi ráta (a szlovák határ mentén eléri a 30 százalékot is), sokan ezért a bérért is hajlandók dolgozni. Sokan azonban nem. Simkó szerint azok, akik inkább a 10-15 ezer forintos segélyt, és emellett az alkalmi munkát választják, elszoknak a munkától, s ez után nehéz rávenni őket arra, hogy újra rendszeres munkát vállaljanak. A munkaügyi központ tréningekkel, átképzésekkel próbálkozik, de sokan esélytelenekké váltak. Ezzel párhuzamosan nő a térségben az alkoholizmus, a megélhetési lopás, a bűnözés. Azok a nagyvállalatok viszont (amerikai, japán, német cégek), amelyek a megyében telepedtek le, többnyire meg vannak elégedve a magyar munkamorállal, a hozzáállással.