Vissza a tartalomjegyzékhez

Király Sándor
Pablo és Xsara Picasso

A PSA, azaz a Peugeot-Citroën csoport mindkét márkája önálló egyéniséggel bír, egymást kiegészítve erősítik jelenlétüket a nemzetközi piacokon. 1999-ben 248 milliárd francia frank értékben 2 millió 520 ezer autót adtak el, ebből hazánkban 4500 Citroën jármű talált gazdára.


Citroën Xsara - jól fest    Fotó: Reuters

Az alapító, André Citroën jövőbe tekintő szellemisége mélyen átitatta a márka egész történetét. A Citroënek 1919 óta mindig is az avantgárdot, a korszerűséget és a merészséget ötvözték magukban, ezért természetesnek tűnt, hogy a harmadik évezred első Citroënjét Picassóról nevezzék el. Mivel a Picasso család előbb ellenezte, majd később „nevét adta” az autóhoz, és ezt a sajtó jól meg is szellőztette, jobb reklámkampányt ki sem találhattak volna.
Ezzel az egyterűvel a franciák tarolnak az európai piacon - köszönhető ez a konkurenciához képest kimondottan kedvező vételárnak. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy Magyarországon a „Mecuri időket” felidézően hat hónap az autóra való várakozás. (Az 1,6 literes benzinmotorral felszerelt alapmodell vételára 3 millió 350 ezer forint.) Belső tere mind a láb-, mind a fejteret tekintve a kategória élvonalában van. Az egyterűeknél megszokott sok-sok tárolóhelyben itt sincs hiány, de a Picasso erre is rátett egy lapáttal: a csomagtér oldalfalán kapott helyet egy körülbelül 20 kilogramm teherbírású, szétnyitható gurulós bevásárlókosár. A csomagtér alapállásban 550 literes, de az egyenként összehajtható és kiszerelhető üléseknek köszönhetően ez tovább növelhető 2130 literig.
Az állítható magasságú kormányoszloppal és a fotelszerű első üléssel olyan üléspozíció alakítható ki, melynek köszönhetően több száz kilométeres vezetés után is úgy szálltam ki a kocsiból, mintha csak negyedórát utaztam volna. A digitális kijelző erős napfényben is tisztán olvasható, azért egy fordulatszám-mérővel kiegészíthették volna. Az 1300 kilogrammos önsúlyú autó úttartása a magasabb kasztni ellenére is kiváló kanyarokban nem dülöngél, a kormánymozdulatokat precízen követi.
Minden Xsara Picassóhoz alapfelszerelésként jár egy 45 literes vezető oldali és egy 90 literes utas oldali légzsák, mely utóbbi igény szerint a gyújtáskulccsal kiiktatható. Ezek után természetes, hogy az öt darab hárompontos biztonsági öv ugyanennyi fejtámlával egészül ki. Szintén az alapfelszereltség részét képezi az ISOFIX gyermekülésrögzítő, a szervokormány és az elektromos külső visszapillantó tükör, a vezető oldalán becsípődésgátló funkcióval is rendelkező elektromos ablakemelők, a központi zár és a fedélzeti számítógép. Végezetül még egy döntő érv a választáshoz: a jelenleg legjobbnak mondott HDI dízelmotorral felszerelt modellváltozat vegyes átlagfogyasztása 5,5 liter (!) gázolaj volt 100 kilométerenként.