Vissza a tartalomjegyzékhez

Bugár Árpád, Pozsony
Lexa bújócskája

Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter az eddig öszszegyűlt nyomozati anyagra hivatkozva a héten kijelentette, úgy tűnik, éveken keresztül egy „valóságos gengszter ült a szlovák titkosszolgálat (SIS) igazgatói székében”. A több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsított Ivan Lexa egy ideje bújócskát játszik a hatóságokkal, most éppen a rendőrség információi szerint külföldön tartózkodik. Lexa ellen hosszas huzavona után, július elején adtak ki nemzetközi körözést, ám a parlamenti képviselők csak a nyári szabadságuk után érnek rá szavazni arról, hogy felfüggesztik-e a képviselő mentelmi jogát.

Ivan Lexa a Vladimír Meciar és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nevével fémjelzett kormányzati ciklusban állt a titkosszolgálat élén Szlovákiában. Az 1998-as kormányváltás után az ifjabb Michal Kovac, korábbi köztársasági elnök fiának elrablása és külföldre hurcolása ügyében, valamint egyéb bűncselekményekben első számú gyanúsítottá lépett elő.
A büntető eljárás lefolytatását azonban hátráltatta, hogy Vladimír Meciar, aki kormányfői megbízatásának lejárta előtt az államfői poszt megüresedésével egy ideig az elnöki jogköröket is átvette, amnesztiát hirdetett az ügyben. Ráadásul a 98-as választások után Meciar képviselői mandátumáról is lemondott Lexa javára, aki így mentelmi jogot élvezve már duplán biztonságban érezhette magát. Mikulas Dzurinda kormányfő azonban hivatalba lépése után szintén egy ideig az államfői jogköröket gyakorolva visszavonta az amnesztiát, lehetőséget adva így a felelősségre vonásra. Az emberek biztonságérzetét és az igazságszolgáltatásba vetett hitét nem kis mértékben befolyásoló ügy azóta alkotmánybírósági döntést is megélt. A Lexa-ügyben mára hatezer oldal rendőrségi ügyirat gyűlt össze.
Tavaly már úgy tűnt, hogy megteremtődött az esély az ügy lezárására, mivel a parlament a volt SIS-főnököt megfosztotta mentelmi jogától és a rendőrség vizsgálati fogságba helyezte. Lexa mosolyogva vonult a börtönbe, fogkeféjét lobogtatva, amit aztán túl sokáig nem kellett használnia, mivel az illetékes bíró rövid idő múlva szabadlábra helyezése mellett döntött.
Ezután a nyomozóhatóság határzárat rendelt el Lexa ellen, de diplomata útlevelét, mint kiderült, csak most júliusban érvénytelenítették. Ettől függetlenül, a belügyminiszter nyilatkozata szerint csak illegálisan hagyhatta el az országot. Erre, a héten nyilvánosságra hozott bizonyítékok alapján már kétszer is sor került. Tavaly ősszel biztosan Grenadában volt, ahol megpróbálkozott az állampolgárság megszerzésével, ugyanakkor tanúvallomások bizonyítják, hogy ez év első felét újra Szlovákiában töltötte.
Júniusban valószínűleg ismét külföldre távozott, tartózkodási helyéről a rendőrségnek vannak hírei, ezek azonban egyelőre még titkosak. A július eleji országos, majd nemzetközi körözés kiadására azután került sor, hogy Lexa másodszor sem jelent meg a törvényszéki orvosszakértők előtt, akiknek azt kellett volna eldönteni, egészségügyi állapota lehetővé teszi-e, hogy ismertessék vele az ellene lefolytatott vizsgálat eredményeit. A büntető eljárást folyamatosan lassítja az is, hogy minden egyes esetben külön kell kérni a mentelmi jog megvonását. A parlament eddig tizenötször szavazott a kérdésben, most következne a tizenhatodik döntés, amely lehetővé tenné letartóztatását, akár külföldön is. Erre azonban várni kell, mivel a képviselők szabadsága miatt leghamarabb is csak augusztus 20-a után lehet szó az ülés öszszehívásáról. Ladislav Pittner úgy véli, Lexa szökését az orosz maffia segíti, sőt szerinte a volt SIS-igazgató múltbeli tevékenysége mögött is alvilági érdekek sejthetők. Szóba került Szemjon Mogiljevics neve is, és a belügyminiszter nem tartja kizártnak, hogy az általa vezetett, Kelet-Közép-Európában állítólag politikai célokat is kitűző csoport állt vagy áll Lexa mögött. A politikus szerint Lexa szökése a hatóságok eredményes munkájának bizonyítéka, hiszen bizonyára okkal fél a felelősségre vonástól. Hozzátette, nem kell hisztériát csapni akörül, hogy el tudta hagyni az országot, hiszen Szlovákia nem rendőrállam, aki menni akar, az el tud szökni, ugyanakkor, ha meglesz a nemzetközi elfogatóparancs, szerinte nem lesz gond Lexa hazahozásával.