Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársainktól
Szemet szemért életet életért

Az Oktogonnál történt, két halálos áldozatot követelő lövöldözés kapcsán ismét felmerült a halálbüntetés viszszaállításának kérdése. A témában jártas szakértők véleménye megoszlik ezen intézmény szükség-, illetve jogszerűségét illetően. Ahogy egy lapunknak nyilatkozó főiskolai tanár mondta, általában azokból a szakértőkből lesznek halálbüntetés-pártiak, akik gyakorlatuk során testközelből találkoztak már kegyetlen gyilkossal.

Az Alkotmánybíróság 1990. évi határozatában alkotmányellenesnek minősítette és eltörölte a halálbüntetést, mivel az sérti az embereknek az élethez és a boldoguláshoz való - az Alkotmányban rögzített - jogát. Vannak olyanok, akik ezt a Nyugathoz való felzárkózás jelének tartják, mások szerint a társadalom jelenlegi fejlettségi szintjén a halálbüntetést még nem lehet mellőzni. Németh Zsolt rendőralezredes, főiskolai adjunktus a Heteknek elmondta, hogy statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy a halálbüntetésnek nincsen befolyása a bűnözésre, sőt adott esetben kifejezetten káros is lehet a társadalomra nézve. Mint mondta, igaz, hogy az elkövetőknek sincs joguk más életét kioltani, de ezt mi sem tehetjük meg velük, annak ellenére, hogy megvetjük és kiközösítjük őket. Véleménye szerint nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy tévedések mindig vannak, amelyek a halálbüntetés megléte esetén a vádlott életébe is kerülhetnek. „A múlt heti, McDonald’s-ban történt mészárlást elkövetőhöz hasonló ámokfutók esetében pedig teljesen hatástalan, hiszen az ilyen típusú bűnözők nem számolnak a büntetéssel” - vélte az alezredes.
Szilágyi Mária kriminálpszichológus más véleményen van. Mint lapunknak elmondta: munkája során, valamint a Kozma utcai börtönben szerzett tapasztalatai alapján állítja, hogy a halálbüntetés igenis félelmet kelt a bűnözők között, és van visszatartó ereje.
Ezen a véleményen van a Rendőrtiszti Főiskola egy neve elhallgatását kérő tanára is. Az egykoron gyakorló bíróként is tevékenykedő szakértő szerint csupán az állam elleni bűncselekmények esetében kellett volna eltörölni a halálbüntetés intézményét, az emberölés minősített eseteiben ez nem volt időszerű. Mint mondja, tapasztalatból tudja, hogy az életfogytiglani börtönbüntetésnek közel sincs akkora elrettentő ereje, mint például az akasztásnak. Bár a múlt héten Budapesten lövöldöző ámokfutót nem ítélné halálra, a hetvenes években több esetben különös kegyetlenséggel gyilkoló Soós testvérekhez hasonló bűnözőknek ő sem adna kegyelmet, mivel „a büntetés célja a társadalom védelme”.
Az esetleges bírói tévedésekkel kapcsolatban pedig egy tanulságos történetet mondott el. A hatvanas években a rendőrség holtan talált egy nőt, akit - mint a szakértői vizsgálat megállapította - megerőszakoltak, majd megcsonkítottak és megöltek. A nyomozás során letartóztattak egy férfit, akit előbb halálra ítéltek, de később az ítéletet életfogytiglanra módosították. Az illető már több évet leült a büntetésből, amikor a fentihez hasonló esetek kezdtek megismétlődni, szám szerint hétszer. Az ekkor rendőrkézre került Kovács Péter beismerte, hogy ő volt az elkövető, sőt kiderült: a legelső gyilkosságot is ő követte el. Így az ártatlanul elítélt férfit szabadon engedték, Kovácsot pedig felakasztották. A gyilkos a bíróságon nem fellebbezett az ítélet ellen, sőt kijelentette: ha nem tudják megváltoztatni, akkor a legjobb megoldás valóban az, ha felakasztják, mivel nem tudja garantálni, hogy a jövőben, ha lehetősége lesz rá, nem követ el hasonlóan kegyetlen bűncselekményeket.