Vissza a tartalomjegyzékhez


Készül a kontrollált állam programja

Az SZDSZ a mindenkori minimálbér kétszeresét kitevő diplomás minimálbér bevezetését javasolja a közszférában - jelentette be Magyar Bálint pártelnök. Ennek értelmében, ha jövőre megvalósul a kormány 40 ezer forintos minimálbér-elképzelése, a felsőfokú végzettséggel rendelkező közalkalmazottak és köztisztviselők legalacsonyabb fizetése 80 ezer forint lenne. A szabaddemokraták már szeptemberben elképzelhetőnek tartanak egy minimálbér-emelést a közszférában; ennek keretében a diplomával nem rendelkezők esetében 30 ezer forintra, a diplomásoknál pedig 60 ezer forintra növekedne a legkisebb fizetés összege.

Magyar Bálint értékelése szerint az SZDSZ javaslatának elfogadása 10-15 százalékkal növelné azt a 640 milliárd forintot, amelyet a költségvetés jelenleg fordít a közszféra bérezésére. A politikus úgy látja, hogy az adott gazdasági növekedés mellett január 1-jétől reálisan megvalósítható ez az elképzelés. A pártelnök érvelése szerint a kormány minimálbér-javaslata jelenlegi formájában leértékeli a tudást, mivel tovább szűkítené a különbséget a szakképzettséggel nem rendelkezők és a diplomások jövedelme között a közalkalmazotti szférában.
Csillag István, a Pénzügykutató Rt. igazgató-helyettese, az SZDSZ új programja megalkotásának szakmai irányítója azt közölte az újságírókkal, hogy Békesi László volt pénzügyminiszter irányítása alatt elkészült a Korszakváltás programjának gazdasági fejezete. Erről szólva kifejtette: a szabaddemokraták olcsóbb és hatékonyabb állami szerepvállalást és közigazgatást alakítanának ki. „Be kell bizonyítani, hogy az adófizetőktől elvett pénzt az állami szervek legalább olyan jól hasznosítják, mintha azt a polgárok maguk használták volna fel” - hangsúlyozta. (MTI)