Vissza a tartalomjegyzékhez


Satan lett a gólkirály

Óriási meglepetésre a cseh és a szlovák válogatott játszhatta le vasárnap a világbajnoki döntőt Szentpéterváron. Az előző döntőben a finneket 3-1-re felülmúló szlovákok eddig még egy érmet sem nyertek a tornák történetében. A másik finalista az örök vetélytárs Kanadát győzte le 2-1-re, és így lehetőséghez jutott a címvédésre. „Azt hiszem, erre senki sem számított. Ugyanakkor nagyon örülök, hogy a szlovákokkal játszunk a döntőben, mert a két jégkorongiskola küzdelmétől változatos, izgalmas mérkőzést remélhetünk” - nyilatkozta a finálé előtt Josef Augusta cseh kapitány. Valóban izgalmas, remek csatát láthattak a szurkolók. Az 5-3-ra nyerő Csehország 9. alkalommal nyerte meg a világbajnoki címet, és védte meg tavalyi elsőbbségét, ami utoljára a svéd gárdának sikerült (91, 92). Már az első harmadban eldőlt az összecsapás, mikor is három góllal elhúztak a csehek. A második harmad szlovák szépítést hozott, és az utolsó harmad 2-2 góljával zárult a döntő. Az utóbbi idők legeredményesebb gárdája fényesen bizonyította, hogy a világ első számú válogatottját alkotják. A döntő hőseit tízezrek ünnepelték Csehországban a nagyvárosok utcáin, a Bernard sörgyár pedig 162 liter sörrel jutalmazta a játékosokat. A bronzmérkőzésen Finnország 2-1-re diadalmaskodott Kanada felett, így az elmúlt évek ezüstjei után bronzzal térhettek haza. A torna All-Star csapatába négy cseh, egy szlovák és egy finn játékos került a szakírók szavazatai alapján: Roman Cechmanek kapus; Michal Sykora és Petteri Nummelin védő; Miroslav Satan, Jiri Dopita és Tomas Vlasak támadó. A meglepetések vb-je tehát meglepetés nélkül ért véget, mert a többi csapattal ellentétben Csehország fiai teljesítették az elvárást, és diadalt arattak. (V. J.)

64. A-csoportos világbajnokság, Szentpétervár

Döntő

Csehország-Szlovákia 5-3 (3-0, 0-1, 2-2). Gólszerző: Sykora (6:04, M. Prochazka, Varada), Vlasak (9:34, Buzek), M. Prochazka (12:25, Vlasak, Reichel), Tomajko (43:35, Dopita, Vyborny), Reichel (58:58, Sykora, Prospal), illetve Strbak (27:43, ee., Suchy, Pucher), Hlinka (55:22), Satan (57:38, Bartecko). Kapura lövés: 15, illetve 33. Emberelőny: 10, illetve 28 perc (a cseh Buzek 10 perces fegyelmit kapott).

A 3. helyért

Finnország-Kanada 2-1 (0-1, 1-0, 1-0). Gólszerző: Hentunen (35:29, Lind), Tuomainen (49:02, Tikkanen), illetve Aucoin (7:37). Kapura lövés: 29, illetve 25. Emberelőny: 6, illetve 6 perc.

A gólkirályi címet Miroslav Satan (szlovák) 10 góllal nyerte.