Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Gázárra várva

Most már biztosra vehető, hogy 2000. július elsejétől 12 százalékkal emelik a földgáz árát az évenként esedékes korrekció szerint. Az azonban továbbra is bizonytalan, hogy mikorra teljesül a Mol Rt.-nek a gázár szabályozására vonatkozó kívánsága. A kormány már tavaly decemberben döntött arról, hogy a fűtési idényt követően végrehajtja a szükséges módosítást. Hivatalba lépése óta azonban - miként elődje is - halogatja az importalapú gázárszabályozást. A sajtóban gyakran írnak erről a fogalomról, de lényegét viszonylag kevesen ismerik. A világpiacon a földgáz ára hagyományosan a kőolajét követi.

Idén év elején, egészen addig, amíg az OPEC értekezlete úgy nem határozott, hogy növeli a kőolaj-kitermelést, csillagászati magasságokba emelkedett az olajár. Most némi mérséklődés tapasztalható, mindez azonban nem csökkenti a Mol Rt. veszteségét. A magyar nemzeti olajtársaság ugyanis nem abban érdekelt, hogy a világpiacon minél magasabb legyen az olajár, hiszen ez a hazai fogyasztás mérséklődésének irányába hat. A fajlagos profit így ahelyett, hogy növekedne, csökken.
A kőolaj és a földgáz árát a világpiaci ár mellett az is befolyásolja, hogy miként alakul a forint és a dollár árfolyama. (Az elmúlt hónapban - ugyancsak régen tapasztalt módon - a forint 4,5 százalékkal leértékelődött a „zöldhasúval” szemben.) A Mol Rt. ilyen mértékű forintleértékelésre nem számított! Amikor a gáztörvény értelmében kialakították a most is funkcionáló árképletet, akkor ezt olyan elvek alapján tették meg, hogy egy év átlagát vették figyelembe a következő esztendei korrekció kapcsán. Egyes számítások szerint, ha most valósítanák meg a régóta húzódó gázár-korrekciót, akkor - a már elhatározott 12 százalékon felül - legalább 20 százalékos áremelést kellene végrehajtani. Mindezt a kormány nem meri keresztülvinni, mivel attól fél, hogy egy ilyen lépés egymaga 1,5 százalékkal növelné az éves infláció amúgy is ingatag lábakon álló 8,5-9 százalékos várt mértékét. Sokan azzal érvelnek, hogy nyugodtan lehet még várni a gázárrendezéssel, mert senki nem tudja azt, hogy a kőolaj ára nem csökken-e a jövőben. Ez valóban igaz!
Az Országgyűlés a nyári időszak vége felé tárgyalja a gázár szabályozására tett javaslatot. Ez a belföldi kitermelésű gáznál is az importárakat tekintené irányadónak. Jelenleg a hazai mezőkről származó földgáz a felhasználás harmadát teszi ki. A Mol jelenleg tehát „szociális” funkciót lát el, mivel annak ellenére, hogy piaci szereplő, ellátási kötelezettség terheli szabott árakon, miközben a világpiacon dollárban annyit kell fizetnie, mint amennyi a tényleges ár. Bár még a tavalyi végleges adatok nem állnak rendelkezésre, a korrekció elmaradása a Mol Rt.-nek közel 10 milliárd forintos veszteséget okozott. Az árképlet kialakításának vonatkozásában a kormány elvileg nem zárkózik el a Mol kérésétől, de halogatja azt. Vannak olyan elképzelések, hogy az áttérés „tompított” módon menjen végbe, vagyis a világpiaci árnövekedést éppúgy nem hárítanák át teljes mértékben, mint ahogy a csökkenést is csak kisebb mértékben. Ehhez egy tartalékalap felállítására lenne szükség, de ennek mértéke és kezelőjének személye még teljesen kidolgozatlan. A Mol közelgő rendes évi közgyűlésén a részvényesek minden bizonnyal méltatlankodni fognak azon, hogy a társaság vezetői képesek arra, hogy nemzetközi akvizíciót hajtsanak végre, stratégiai okokból folyamatosan felszámolják külföldi konceszsziós kitermeléseiket, de a kormánnyal vívott csatározásokban ugyancsak tehetetlenek.