Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
Dúl a hidegháború

1999. március 24-e fordulópont volt a NATO történetében: az észak-atlanti szövetség fél évszázados történetében először avatkozott be a saját területén kívüli országban. Több mint fél év fenyegetőzés előzte meg a valódi támadást, amely 78 napig tartott. Néhány békekonferencia és tanácskozás után döntött úgy a NATO vezérkara, hogy akár az ENSZ-et megkerülve is beavatkozik, mert tudták, Kína és Oroszország a Biztonsági Tanácsban megvétózza a beavatkozási tervezetet. A bombázások célja a humanitárius katasztrófa megelőzése, a tömeges népirtás megállítása, Koszovó autonómiájának létrehozása - akkor még Szerbia részeként képzelték el -, Szlobodan Milosevics eltávolítása a hatalomból, s Jugoszlávia demokratizálása és integrálása volt az új európai világba.


Brit és szerb rendőr posztol egy koszovói határpontnál. Fagyos viszony     Fotó: Reuters

Eltelt egy év, azóta „béke” van a térségben. Több konferencia foglalkozik a helyreállítás kérdéseivel; Budapest is otthont adott egy a Jugoszláviával szomszédos országok vezetőinek részvételével rendezett tanácskozásnak. A miniszterelnökök szerint a fő kérdés még most is az, hogy mi lesz a jövőben. A tartományban uralkodó helyzetet könnyű leírni, szinte teljes a káosz.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a bombázások fő céljai teljesültek-e: Clinton, Schröder és Orbán szerint igen, de egyre több elemzés kezd ezzel ellentétes véleményt megfogalmazni. Milosevics nem bukott meg - jelenleg úgy tűnik, nem is fog. Egyáltalán nem sikerült a tartomány biztonságát és autonómiáját létrehozni - sok helyen különböző fegyveres csoportok tartják kezükben a valódi irányítást, és nem a KFOR, bár a városokban azért ők az urak.
Rengeteg a szerb menekült - ők most Szerbiában keresnek menedéket -, nem megoldott a közigazgatás, a közbiztonság gyakorlatilag nem létezik.
Richard Holbrooke amerikai ENSZ-nagykövet szerint Koszovó ma Európa legveszélyesebb helye. A tartomány képe a hidegháborúra emlékeztet: szinte semmilyen kommunikáció nincs a többségben lévő albánok és a néhány szerb között, aki még ott maradt.
Koszovszka Mitrovicában, ahol a legtöbb szerb nemzetiségű él, mindennaposak a konfliktusok, a KFOR erejének nagy részét a két etnikum elszigetelése emészti fel. A legnagyobb gond az emberhiány, az eredeti tervek szerint 49 ezer katonának kellene a rendet felügyelnie, de csak 29 ezer a jelenlegi keret. Wesley Clark NATO-főparancsnok már megkongatta a vészharangokat, hogy ilyen feszült körülmények között elég egy kis hiba ahhoz, hogy egy humanitárius akcióból katonai katasztrófa legyen. Az amerikaiak most is emlékeznek az 1993-as szomáliai békefenntartás fiaskójára. Most minden katonájuk életét szeretnék megőrizni.
A békefenntartás célja így elsősorban az, hogy a KFOR saját csapatait megvédje. Nagy kérdés még Montenegró sorsa is, ahol egyetlen rossz döntés újabb háború kirobbanását eredményezheti. James Rubin NATO-szóvivő legutóbbi körútján szintén hangsúlyozta Montenegró fontosságát, de a jövőt ő sem merte megelőlegezni: „Belgrád súlyos hibát követne el, ha beavatkozna Montenegró demokratizálódásába, de ha ez megtörténik, nem merek spekulálni, hogy mi fog történni.” Egy másik válsággóc, Macedónia is könnyen berobbanhat: itt a lakosság 40 százaléka albán, akik már most azt követelik, hogy autonómiát kaphassanak.
Párizstól kezdve, Berlinen át Szófiáig mindenkit az foglalkoztat, hogyan lehetne a térséget egységként kezelve - Szerbiával együtt - felzárkóztatni Európa nyugati feléhez, és mennyiből. Tavaly, a béke megkötésekor az Európai Unió 4,5 milliárd dollárt ígért a térségnek évente, de csak akkor, ha Milosevics nem marad tovább. Pénzt a lebombázott ország azóta nem látott.
A szerb hivatalos szervek szerint közel 30 milliárd dollárra lenne szükség a teljes újjáépítéshez, de az EU mellett a Nemzetközi Valutaalap sem ad banki támogatást addig, amíg Milosevics hatalmon van. A hírhedt szerb politikust az ellenzék soraiból szeretnék pótolni, de egyre inkább érzik, nincs elég erős emberük ehhez. Nyugati körökben ezért azt emlegetik, hogy a diktátor eltávolítása a szerb ellenzék felelőssége.
Kérdés az is, miként lehetne elfogadtatni a környező államokkal, hogy Koszovó valószínűleg soha többé nem lesz Szerbia része. Juhász József történész szerint több évre, de akár évtizedekre is be kell rendezkednie a NATO-nak. Lord Robertson, a NATO főtitkára szintén megemlítette ezt a lehetőséget a szervezet központjában tartott évfordulós sajtótájékoztatóján. Sokak szerint irreális azt várni, hogy a két nemzet megbékél. Arról is készült tanulmány, hogy mi lenne, ha már most elhagynák a tartományt - az eddigi magas költségek miatt -, de a hír kiszivárgása után azonnal el is vetették az ötletet. Közelegnek a helyhatósági választások, így legalább a közigazgatás kiépítését el lehet kezdeni, sőt az USA azt szeretné, ha egy éven belül rendes választások is lennének, így a következő évforduló már bizakodóbb képet mutathatna.