Vissza a tartalomjegyzékhez

Kapsza Ágnes
Az idei bútordivat

Európa történetének régebbi időszakaiban több évtizedre volt szükség, hogy egy-egy művészeti stílusirányzat meghódítsa a kontinens országait. Ma az információk felgyorsuló áramlásának korában a bútorstílusok változása inkább emlékeztet korunk ruhadivatjának szezonális gyorsasággal változó tempójára, mint a történelemből ismert művészettörténeti korszakok váltakozásának ritmusára. A neves bútorvásárokon - Kölnben, Milánóban - diktálják a divatot, ahová a szakma jó része évente ellátogat, hogy a technikai újdonságok mellett a trendeket (irányzatokat) illetően is „képben legyen”.


Hideg, fagyos intellektualizmus

Merthogy szinte évente változnak a divatok - különösen a textilek, bútorhuzatok terén. (Új huzatot könynyebb varrni, mint az összes bútort lecserélni a lakásban.) Tavaly például a kávébarna és a törtfehér összeállítás hódított. A cappuccino színei ma is divatosak, azonban idén meghatározóbbak a szürke különböző árnyalatai (különösen az antracit) és a fekete.
Az anyagokat illetően is sok a párhuzam az öltözékekkel, hiszen férfizakók szövetével bevont szófát éppúgy találunk, mint kordbársony ágy-takarót, de viszontláthatjuk a női estélyi ruhák fémesen fénylő vagy taftszerű anyagait is - párnahuzatként. Az átlátszó és áttetsző (függöny) anyagok - tüllök, muszlinok - különféle rafinált hímzésekkel, beleszőtt vastagabb szálakkal finom változatosságot nyújtanak - ettől „nem olyan szürke, ami szürke”. (Példaként említhetők erre Ulf Moritz svájci tervező munkái.)
A berendezési stílusok alakulását illetően - mindent egybevetve - elmondható, hogy egyre nagyobb teret hódít a minimalizmus („minimal art”). A Szépművészeti Múzeumban megrendezett Lakástrend 2000 kiállításon már nem csak az olasz cégek képviselőinek standjain találkozhattunk vele. Többek között a nagy történelmi múltra visszatekintő W-Deco is bemutatta a trendhez igazodó bútorait. (Az osztrák cég a formatervezés terén mindeddig a színesen egyéni, ugyanakkor hagyományőrző alkotás mintapéldáját jelentette.)
A Lakástrend 2000 keretében megrendezett Mai Magyar Bútortár című tárlaton a magyar bútortervezők is közszemlére tehették számos ötletes alkotásukat. Egyikük - talán a legszélsőségesebben divatirányzat-ellenes képviselőjük - Szilágyi Szabolcs a bútortervezésben eluralkodó trendeket egyszerűen üzleti manipulációnak tekinti.
A minimalizmus népszerűségének az egyik oka talán az, hogy az ilyen bútorok szinte mindent megtűrnek maguk mellett, az irányzat összefogó kapocsként, egységes stílusként tud hatni és jelen lenni a világ különböző pontjain anélkül, hogy különösebb ellenállásba ütközne az egyes kultúrák részéről. Egyszerű formavilágát, távolságtartó színeit könynyedén be tudja fogadni akármelyik kulturális közeg, hiszen háttérbe húzódik, és így kiemeli a tárgyak, kiegészítő kisbútorok egyediségét. Így például egy szürke, egyenes vonalú kanapé mellé állíthatunk indiai paravánt, de akár gótikus szobrot is - ahogy ezt a kiállításon is láthattuk.
Nem véletlen, hogy e letisztult formavilág kapcsán gyakran esik szó a japán kultúra erőteljes hatásáról: a látszólag egyszerű formák többnyire nem csekély intellektuális tartalmat hordoznak. S itt nem pusztán a - többnyire csak a szakavatottak szemével észrevehető - bravúros részletmegoldásokról van szó, hanem egy jellegzetes világszemléletről is, amelynek a leginkább egy olyan (elit)értelmiségi réteg képes az értő fogyasztójává válni, amely megfelelően gazdag és művelt is ehhez. Kétségtelen, hogy ebből a szempontból a kiállítás mindenekelőtt a szakmabelieknek szolgált iránytűül.