Vissza a tartalomjegyzékhez

Orosz Eszter
Havi 300 dollár

A második évezred küszöbére Magyarország „elérte” a havi bruttó 300 dolláros fizetést, ami a tizede az amerikai, nyugat-európai kereseti átlagoknak. Ezzel együtt 1999-ben 2,5 százalékos reálkereset-növekedés valósult meg, aminél nagyobbra az idei évben sem számíthatunk. Tehát ilyen ütemű növekedés esetén száz év múlva érjük el a mostani amerikai átlagot.

A Központi Statisztikai Hivatal közleményéből kiderül, hogy még mindig megfigyelhető a nemek különbözőségének érzékeltetése a fizetésben. Az eltérés talán leginkább a versenyszférában szembetűnő: a pénzügyi tevékenységeknél egy nő átlagosan feleannyit keres, mint egy férfi.
A bruttó átlagkereset 16 százalékkal, a nettó átlagjövedelem 12,7 százalékkal nőtt tavaly - derült ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben alkalmazottak bruttó nominális átlagkeresete 77 ezer 190 forint volt 1999-ben. Ez a versenyszféra és a költségvetési szervek között a következőképpen oszlott meg: a versenyszférában dolgozók havonta átlagosan bruttó 77 ezer 410 forintot, míg a költségvetési szerveknél bruttó 76 ezer 760 forintot kerestek a munkavállalók. (Ez a megoszlás 1998-ban 74 ezer 857 forint és 58 ezer 254 forint volt.)
Tavaly kis mértékben, egy százalékkal növekedett a foglalkoztatottak száma 1998-hoz viszonyítva, így elérte átlagosan a 2 millió 690 ezer főt. Leginkább a versenyszférában nőtt a foglalkoztatottak száma, míg a költségvetési intézmények alkalmazotti létszáma valamelyest csökkent. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi tevékenység volt, 1998-ban 140 ezer 851 forinttal, 1999-ben 165 ezer 330 forinttal. Ezt követi a vegyipar az átlagos havi kereset alapján 1998-ban 60 ezer 568 forinttal. A legkevesebb pénzből (31 ezer 249 forintból) továbbra is a textíliák, ruházati és bőrtermékek, lábbelik gyártásával foglalkozóknak kell kijönniük.