Vissza a tartalomjegyzékhez

Laudancsek Katalin
Üldözéses vásárlás

„72 nap múlva mindenki ellenőrzés alatt lesz!” - ezzel a riogató címlappal jelent meg pár hónapja az egyik vezető orosz gazdasági hetilap, a Gyengi; a szalagcím alatt illusztrációként egy gúzsba kötött ember látható. Akkor még épp ennyi idő volt 2000. január 1-jéig, amikor is egy olyan törvény lépett életbe, melynek értelmében az állam polgára minden nagyobb értékű vásárlásáról írásban köteles beszámolni az adóhivatalnak, ahol a csinovnyikok a maguk részéről annak néznek utána, hogy az illető jövedelme megfelelő arányban áll-e a kiadásaival.


Akcióban az adónyomozók. Kulcskérdés    Fotó: Gyengi

Egészen pontosan ez úgy zajlik, hogy az „első jelentést” az adóhivatalnak nem is a vásárló küldi, hanem az adásvételt, illetve tulajdonjogot jegyző szervezet; ha aztán az összevetés után gyanúsnak találtatik, a polgár már személyes „meghívót” kap, melynek értelmében 60 napon belül meg kell jelennie az orosz „APEH”-nál és tisztáznia, milyen forrásokból származott a szerzeményére elköltött összeg. Ez így még valóban kissé ijesztően hat - ismeri el a cikkíró; talán ezért is a cikk egész hátralévő terjedelmében azt bizonygatja, hogy ez csak első ránézésre tűnik így, aggodalomra tulajdonképpen semmi ok.
Először is tisztázza, hogy nagyobb vásárlás alatt csak a következőket kell érteni: ingatlanok, közlekedési eszközök, részvények, értékpapírok, műkincsek és arany. Majd azzal nyugtat meg, hogy „mint tudjuk, törvényeink szigorúsága végrehajtásuk hiányosságai által jelentősen enyhül”. Amennyiben ezt az új rendeletet teljes mértékben realizálni kívánják majd, az adóhivatalokat papírtenger borítja el…
Így hát nagyon valószínű, hogy az ember még akkor is elkerüli árgus figyelmüket, ha az teljesen jogos. És, ha mégse kerüli el? A cikk a továbbiakban a kiskapuk akkurátus ismertetésével foglalkozik. Például, ha nincs vásárlás - nincs jelentés; a rendelet ugyanis csak az adásvételre vonatkozik. Birtokossá pedig nem csak ezúton válhat valaki: az értéktárgy lehet ajándék is, vagy éppenséggel zálog. A zálogosdinak is több fajtája létezik: köthetünk hitelszerződést egy bankkal - ezzel pedig már lehet jövedelmet igazolni. Lehet továbbá olyan szerződést kötni, melynek értelmében mintegy kölcsönt adok az eladónak, a zálog pedig a vásárolt áru. Az eladó nem törleszti a „kölcsönt” - az áru így a tulajdonomban marad; ezt a metódust előszeretettel használják értékpapírok és aranytömbök vásárlása során.
Használt autóra pedig úgy is szert lehet tenni, hogy adásvételi szerződés helyett használatba vételi szerződés íratik - vagyis a (papír szerinti) tulajdonos személye nem változik. Persze az ilyen ügyletekbe csak megbízható személyeket érdemes bevonni…
Mivel a törvény csak magánszemélyekre vonatkozik, a tehetősebbek számára kényelmesebb megoldás, ha a cégük nevében költekeznek; a részvények többsége pontosan így talál gazdára.
Az utolsó ötlet: van, akinek érdemesebb külföldön tartózkodni, ugyanis csak azok kötelesek jelenteni, akik minimum 183 napot töltenek hazájukban évente…
Azóta régen letelt a 72 nap, még több is. A törvény életbe lépett. Valószínűleg a nagy érdeklődés miatt a Gyengiben újabb cikk jelent meg, ezúttal inkább a végrehajtás gyakorlati részleteit ecsetelve: kinek mi a feladata, milyen határidőket kell betartani, illetve a mulasztások mekkora büntetést vonnak maguk után. (Ezek összege egyébként nem túl nagy; az igazolt jövedelem hiánya esetén pedig van lehetőség arra is, hogy a polgár arra hivatkozzon, hogy kölcsön, illetve ajándékba kapta a kérdéses összeget. Utóbbi során azonban be kell diktálnia az adakozó kedvű személy adatait is - bár tőle nem kérhetnek jövedelem-igazolást, azt ellenőrizhetik, hogy valóban létező személyről van-e szó…)
Ha pedig mindezek után a felügyelő túl nagynak találja a jövedelem és a kiadások között tátongó szakadékot, vagy nem elég meggyőzőnek a nagybácsi ajándékaira való hivatkozást, jogában áll foganatosítani a legutolsó (és legszigorúbb) szankciót: igénybe venni az adórendőrség segítségét…
Ezen írás szerzője is megnyugtatja az olvasót: az adórendőrség bevonása csakis különleges és indokolt esetekben történik majd meg. Egy-egy használt Zsiguli, vagy kétszobás panellakás újdonsült tulajdonosa nyugodtan alhat ezután is (nem úgy, aki mondjuk egy drága dzsipet vesz).
„Amint úgy érzem majd, hogy bűzlik a dolog, mindenképpen kérni fogom az adórendőrség segítségét - mondja egy moszkvai adóhivatal főtisztviselője. - Ők meg tudják mi a dolguk, bárkit sarokba szorítanak” - teszi hozzá sokat sejtetően. Való igaz, hogy a „fiúk” tudják a dolgukat, ráadásul egyre többet tehetnek az ügy sikere érdekében. Házkutatáson kívül lehallgathatják a telefont és elolvashatják a leveleket - eddig ez kizárólag a Belügyminisztérium és a titkos szolgálatok embereinek állt jogában. A jogkörök azonban tovább bővülnek majd, erre vonatkozóan már megtörténtek az első lépések. Mindennek summája az - zárul a cikk -, hogy bár még feleslegesnek tűnik a túlzott aggodalom, nem lehet tudni, mit hoz a jövő. A rendszer már majdnem teljesen kiépült és működőképes. Talán mégis jobb minél előbb véghezvinni a nagyobb vásárlásokat; míg az adóhivatal nem döbbent rá, milyen erőteljes fegyver került a kezébe.