Vissza a tartalomjegyzékhez


APRÓPÉNZ

IEB-hitel orvosoknak

Az Inter-Európa Bank Rt. (IEB) speciális hitelprogramot készített orvos ügyfelei számára, a konstrukció rendelőhelyiségek és orvosi berendezések megvásárlására, egyéb fejlesztésekre, valamint a napi működéshez szükséges forgóeszközök finanszírozására nyújt lehetőséget. A hitel feltétele a folyószámla nyitása a banknál. Hitelt igényelhet orvos mint magánszemély vagy vállalkozó, függetlenül a vállalkozás formájától. A hitel kedvező kamatozású, minimális összege 1 millió forint. (MTI)


Internet-áfa a nagyoknak

Az Európa Bizottság vizsgálja annak lehetőségét, miként lehetne áfával megterhelni az interneten keresztül adott szolgáltatásokat, például zenei vagy számítógépes programokat. Jelenleg csak a CD-lemezek és könyvek internetes értékesítése alkalmával számolják fel az áfát, de az úgynevezett virtuális javakon, azaz az internetről letölthető programokon nincsen áfa. Brüsszelben azon törik a fejüket az adózási és internetes szakértők, milyen módon lehetne a szolgáltatás terjedését is támogatni, de közben adóbevételeket is szerezni. Olyan elképzelések vannak, hogy a vállalkozás, illetve annak nagysága lenne a vízválasztó: a nagyobbak fizetnének a szolgáltatásaik után áfát, a kisebbek nem. (MTI)


Magyarország off-shore paradicsom

A Brüsszelben megjelenő amerikai The Wall Street Journal Europe riportja szerint kevesen tudják, hogy Magyarország is csendesen belépett az off-shore adóparadicsomok sorába. A cikk szerint az egyszerű és vonzó magyar adótörvények máris az országba hoztak legalább 12 olyan kereskedelmi vállalatot, amely több milliárd dollárt mozgat. Az 1994-ben hatályba lépett magyar kereskedelmi törvény aránylag egyszerű szabályozással lehetővé teszi, hogy külföldi tulajdonú kft. vagy rt., amelynek nincsenek magyarországi befektetései és üzletei, tehát harmadik országgal kereskedik, magyarországi településen bejegyeztesse magát, és ott adózzon évi 3 százalékkal. A WSJE megjegyzi, hogy az EU nem nézi jó szemmel ezt, és meg akarja akadályozni az adóparadicsom létrehozását olyan tagjelölteknél, mint Ciprus és Málta. (MTI)


Adóívek a Neten

Az APEH internetes honlapjára felvitte azokat a nyomtatványokat, amelyeken teljesíteni kell az adóbevallásokat. A nyomtatványok kitöltését segítő programokhoz Win95, Win98, vagy WinNT operációs rendszer valamelyike, és legalább Excel5 program szükséges. Az APEH internetes címe: www.apeh.hu. Az adóhatóság ingyenesen hívható zöldszámot is rendszeresített, amelyen bármely adónem befizetésével kapcsolatban lehet információkat kérni. A telefonszám: 06(80)660-033. (Hetek)