Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Önálló hang a jobboldalon
Interjú Herényi Károllyal, az MDF elnökségi tagjával


Herényi Károly: „Túlságosan éber a veszélyérzetük…” Fotó: V. Z.

- Úgy tűnik, hogy a Békejobb mozgalom elindításával a Demokrata Fórum megkezdte a felkészülést a 2002-es választásokra. Kiket akarnak megszólítani, és mely tekintetben tudnak újat mondani?
- A Békejobb nem mozgalom, inkább egy új stílus kezdetének nevezném. Tíz évvel a rendszerváltás után itt az ideje, hogy a politikai kultúrában is váltsunk. Számunkra ugyanis elfogadhatatlan, hogy azok a választópolgárok, akik olyan pártra adták a voksukat a választásokon, amelyik ellenzékbe szorult, azok négy éven keresztül vesztesnek érezzék magukat. A pártoknak nemcsak a saját szavazóbázisuk érdekeit kell szolgálniuk, hanem az egész nemzetét.
- Arra a bírálatra, mely szerint az Orbán-kormány működése alatt romlott a közhangulat, azt a választ hallhattuk, hogy ne keverjük össze a társadalmat a parlamenttel. Vagyis igaz, hogy a pártok marják egymást, ugyanakkor a társadalom nyugodt és békés.
- Ha ez így lenne, nagyon megnyugtató lenne, csak sajnos a közélet szereplői és köztük a politikusok mintaként szolgálnak. Ha a parlamentben durva a hangnem, akkor ez megjelenik a közértekben, a villamoson és a vonaton, vagyis az egész társadalomban. Ezt bizonyítja, hogy a parlament bizalom-indexe 1990 óta jelentősen csökkent. Ezt meg kell állítani, mert nem egy pártból, vagy egy-két politikusból fognak kiábrándulni a választópolgárok, hanem magából a többpárti parlamenti demokráciából, mert úgy érzik: „ezek egymással vannak elfoglalva és nem a társadalom valós problémáival”. A Békejobb leglényegesebb üzenete tehát az, hogy megállítsuk ezt a folyamatot. És persze békejobbot nyújtunk az óriásplakátokon szereplő pártoknak, nevezetesen a Magyar Demokrata Néppártnak és a Vállalkozók Pártjának.
- Van még hely a plakáton?
- Ez a plakát, amint Dávid Ibolya szokta volt mondani: nagy. Sokan férnek rá. Mi várunk minden olyan csatlakozót, aki képes magáévá tenni egy békülékenyebb stílust, egy normális, európai politikai kommunikációt.
- A koalíciós partnerek mindenesetre nem fogadták osztatlan lelkesedéssel a Békejobbot. Bánk Attila kisgazda frakcióvezető például olyan virtuális legyekhez hasonlította önöket, akik együtt repülve sem válnak sassá. Mi erről a véleménye?
- Ez az a fajta közlés, amire nem érdemes reagálni, ez egyedül az állítóját minősíti.
- Torgyán József ugyanakkor megbízhatatlannak nevezte az MDF-et, és azt mondta, hogy nem támogatják olyan párt jelöltjét, amely párt el tudja képzelni az együttműködést Németh Miklóssal.
- Párbeszédet tudunk elképzelni. Dávid Ibolya párbeszédet vagy tárgyalásokat képes elképzelni Németh Miklóssal. Nem együttműködést, nem szövetséget, nem koalíciót. A megbízhatóságról és kiszámíthatóságról pedig annyit, hogy nem mi voltunk, akik 1990-91 fordulóján, a rendszerváltás legnehezebb esztendejében cserbenhagytuk a koalíciót, azt a kormányt, amely a rendszerváltás elindítója, alapjainak lerakója volt.
- Mindebből úgy tűnik, jelentős feszültség van a kisgazdák és önök közt.
- Nem nevezném feszültségnek, kis szópárbajok, kis vagdalkozások és villongások vannak. Le kéne szoknunk arról, hogy önmeghatározásunk a másik elutasításából és lejáratásából táplálkozzon.
- Nézzük a másik koalíciós partnert! A Fidesz azt mondja, hogy a Békejobb gyengíti a polgári oldalt.
- A polgári oldal, a polgári koalíció ereje a benne résztvevők erejének összességéből adódik. A Fidesznek és minden polgári erőnek alapvető érdeke, hogy a koalíció egyéb tagjait, nevezetesen a Magyar Demokrata Fórumot és a köré szerveződő, vagy a vele együttműködésre lépni kívánó pártokat erősítse. Hiszen azáltal, hogy mi erősödünk, a polgári koalíció is erősödik.
- Ez abban az esetben igaz, ha feltételezzük, hogy az önök egysége vagy szövetsége a mostani ellenzéktől tud szavazatokat szerezni, és nem a Fidesztől, vagy a kisgazdáktól.
- Nem az ellenzéktől akarunk elvonni szavazatokat, és nem koalíciós partnereinktől, hanem azokat az embereket próbáljuk megszólítani, akik kiábrándultak a politikából, elsősorban a stílus miatt.
- Ha ilyen könnyen belátható, a Fidesz miért nem látja be?
- Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátja, hisz kitűnő politológusok veszik körül.
- A Fidesz mindkét időközi választáson a kisgazda jelölteket fogja támogatni, noha korábban Kövér László azt ígérte, hogy Fehérgyarmaton az önök jelöltje mögé sorakoznak fel.
- Így van, de ezt különösebben nem bánjuk, hiszen a választásnak nincs igazi tétje. A koalíció léte legalábbis nem függ tőle. Ilyenkor minden magára valamit adó párt új embereket vezet be a politikai közéletbe, új választási és új kampánytechnikákat próbál ki. Ennyi. A második fordulóban - ha a mi jelöltünk végez kevésbé jó helyen - vissza fogunk lépni és a koalíció másik jelöltjét fogjuk támogatni.
- A XXII. kerület MDF-es polgármestere a hétvégén rendezett pártkongresszusukon azt mondta, hogy a kormány főváros-politikája csőd. Így volt?
- Elhangzott egy felszólalás a polgármester úr részéről, amiben utalt arra: nem biztos, hogy a koalíció eddigi főváros-politikája eredményes és szerencsés, ezért érdemes lenne a Demokrata Fórumnak önálló főváros-politikát folytatnia.
- Ez is arra utal, hogy vannak markáns nézetkülönbségek a koalícióban.
- A koalíció nem azt jelenti, hogy nekünk mindenben állandóan egyet kell értenünk. Azt jelenti, hogy a kormányprogram megvalósításában, a fő kérdésekben kell egyetértenünk. Három önálló politikai formációról van szó, mindegyiknek meg van a saját elképzelése minden kérdésben. Igyekszünk a lehető legmeszszebbmenőkig kompromiszszumkészséget tanúsítani és egységes álláspontot kialakítani, de vannak olyan területek, ahol ez nem feltétlenül szükséges, hisz nem múlik rajta a koalíció léte.
- Folyamatosan azt érzem, mintha tartanának a Fidesztől. Akárhányszor bíráló megjegyzést tesznek rájuk, a következő mondatban „fiatal barátainknak” nevezik őket, és hitet tesznek a koalíció mellett. Úgy tűnik, az MDF nagyon keskeny pályán mozoghat.
- Nem keskeny a pályánk. Inkább azt mondanám, hogy fiatal demokrata barátaink nyolc év ellenzékiség után először kerültek kormányzati pozícióba és ezt még nem szokták meg. Túlságosan éber a veszélyérzetük és ezt velünk szemben is éreztetik, de úgy gondolom, teljesen feleslegesen. Csak energiát és időt rabol el.