Vissza a tartalomjegyzékhez


Titkok és tények Wallenbergről

Történészek a mai napig mindössze annyit tudnak a Magyarországon ezreket megmentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg sorsáról, hogy 1945. január 17-én az ukrán vezérkar parancsnokával találkozott. További sorsáról a Kommerszant című orosz lap adott közre néhány kevéssé ismert mozzanatot.


A svéd diplomata a háború elején    Fotók: Vlaszty

A szovjet katonai vezetésnek akkoriban túl sok gondja volt ahhoz, hogy Wallenberg vagy az általa képviselt zsidók problémáival foglalkozzon - azonban elég hamar észbe kaptak, micsoda „adu” került a kezükbe. Mint más külföldire, őrá is az várt, hogy feltartóztatják, majd internálják: tudatták is a moszkvai svéd nagykövettel és Wallenberg édesanyjával, hogy a férfi szovjet őrizetben van, és majd adandó alkalommal visszaküldik. Addig is a ljubjankai börtönben tartották őt - igaz, a nagy embereknek kijáró maximális tisztelettel bántak vele. Az egyik volt fegyőr elmondása szerint Sztálin utasításba adta, hogy „a svédre pedig úgy vigyázzanak, mint a szemük világára”. A vezér saját kezűleg gondoskodott az úri ellátásról - a menüben még kaviár is szerepelt.
Az orosz titkosszolgálat tudta, mire használható egy ilyen „fogás”: az országnak pénzre van szüksége, a dúsgazdag családból származó fiatalember rokonain keresztül pedig megnyílhat az út a svéd bankokhoz és az amerikai pénzügyi körökhöz. Egyszóval az arisztokrata fogoly klasszikus értelemben vett túsz lett, akiért magas váltságdíjat vártak. A módszerek sem igen különböztek a mai csecsenekétől. Először a rokonok kerültek pszichológiai nyomás alá: a magyar rádió 1945. március 8-án Raoul Wallenberg halálhíréről tudósított. Ezután valószínűleg az orosz titkosszolgálat közölte velük a fiatalember feltámadásának feltételeit. 1946-ban a Szovjetunió rendkívül kedvező feltételeken alapuló, milliárdos hitelről szóló megállapodást írt alá Svédországgal. Amerika tajtékzott, de nem tehetett semmit. A svédek Wallenberg miatt mindenbe belementek.
Kérdés, hogy honnan tudták, él-e még a túsz; nos, a feltételezések szerint leveleket küldött haza, bennük olyan utalásokkal, melyeket rajta kívül más nem tudhatott. A vele való beszélgetésekhez egyébként különös gonddal választották ki a megfelelő személyt: Danyiil Kopeljanszkij mind származását, mind életkorát, mind képzettségét tekintve hasonlított Wallenbergre. Kopeljanszkij, aki mindmáig él, nemigen tud információval szolgálni. Egy kilencvenes évekbeli svéd-szovjet Wallenberg-kutató bizottság kérdezősködései során gyenge egészségi állapotára és rossz emlékezőtehetségére hivatkozott. A betegeskedést illetően igazat mondott, a többi azonban nem áll meg. Amikor később egy riporternek saját magáról adott interjút, még ifjúkora apró részleteit is visszaidézte. Mikor ez a riporter teljesen váratlanul rákérdezett Wallenbergre, hogy valóban írt-e leveleket, Kopeljanszkij csak a fejét ingatta - majd váratlanul elsírta magát, és azt kérte, ne tegye őt tönkre, családja van…
Wallenberg életének utolsó szakaszáról több verzió is létezik. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy politikai belharcok áldozata lett - egyszerűen megmérgezték. 1947-ben, miután már nem érkezett több levél, a svédek visszakozni kezdtek hitelügyben. 1957-ben a rokonok kézhez kaptak egy orvosi igazolást, mely szerint Wallenberg szívinfarktusban elhunyt. Ennek ellenére még sokáig keresték őt hozzátartozói, és keringtek bizonyos kósza hírek arról, hogy még mindig él valahol…
(Laudancsek Katalin)