Az elmúlt hónapokban számos zsidó és nemzetközi megfigyelő változást, mégpedig
a rasszizmus és az antiszemitizmus iránti nagyobb toleranciát észlelt Magyarországon.
Ez a változás részben annak köszönhető, hogy a jól ismert, a média működését
értő, szélsőségesen nacionalista Csurka István bekerült a magyar parlamentbe. Orbán
Viktor kormánya mindeddig hallgatásba burkolózott Csurka idegengyűlölő, antiszemita,
cigányellenes és rasszista kijelentéseit illetően - írja a nemzetközi Anti
Defamation League nevű szervezet legfrissebb, Magyarországot elemző jelentése.
Az Anti Defamation League-et, melyet magyarra Rágalmazásellenes Ligaként fordíthatunk,
1913-ban alapították, s egyike a legismertebb diszkrimináció-ellenes szervezeteknek. Központi
irodája New Yorkban, az ENSZ székházával szemben található. Jelentéseit az ENSZ
Emberjogi Bizottsága és az amerikai kongresszus illetékes bizottságai is felhasználják.
Kelet-európai megfigyelőjük, Marta Halpert Bécsben él, hazánkról is ő írta az
elemzést, amely hasonlóan bíráló jellegű, de pontosabb, mint a közelmúltban a
korona kapcsán a patinás New York Timesban megjelent, nem túl kedvező országelemzés.
Az ADL-jelentés az 1998-as választásoktól kezdi az értékelést. Eszerint a szoros győzelem
miatt Orbánnak nem volt más választása, mint hogy koalíciós szövetségre lépjen a
jobboldali, főleg vidéki támogatottsággal bíró kisgazdapárttal, valamint a kicsiny,
konzervatív MDF-fel. Mint olvasható: a zsidó közösség várakozásteljesen nézett
annak elébe, hogy a választások utáni jobbratolódás mit fog jelenteni számára, illúziói
mégsem lehettek afelől, hogy Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja vezetőjének
a parlamentbe jutása mivel jár majd. (…) Csurka, a drámaíróból lett politikus már
régóta aktív Magyarország politikai életében, s zsidó- és cigányellenes, valamint
raszszista magatartása mindenki által jól ismert. Büszkén dicsekszik a francia szélsőséges
Jean-Marie Le Pennel folytatott baráti viszonyával és a vele való együttműködéssel.
Számos ellenséget nevezett már meg, akikről azt állítja, hogy a „valódi magyar érdekek”
ellen tevékenykednek: ezek New York, Tel Aviv, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap.
Sokszor ismételgeti, hogy a „globális pénzügyi körök” és a „kozmopoliták”
aláássák a magyar érdekeket. Újságja, a Magyar Fórum konspirációs elméleteket
fabrikál és támogat a zsidó világuralomról, a zsidókat azzal vádolja meg, hogy
kommunisták, s a „nem magyar elemekről” (kódolt kifejezés a zsidókra) azt állítja,
hogy „Magyarországot destabilizáló” külső erőkként uralják a magyar médiát.
(…) A MIÉP olyan hatalmat birtokol, amely nagy mértékben felülhaladja parlamenti képviseleti
arányát - állítja az ADL-tanulmány, amely kiemeli: az 1990-ben született országgyűlési
szabály szerint legalább 15 képviselő szükséges ahhoz, hogy frakciót alakíthassanak.
Bár a MIÉP mindössze 14 hellyel rendelkezik a törvényhozásban, a Magyar Alkotmánybíróság
engedélyezte a pártnak a frakcióalakítást. Ezzel a MIÉP-képviselők jogot kaptak
arra, hogy bizottságokba választhassák őket, ezzel járó pénzügyi előnyöket élvezhessenek,
folyamatos jelenlétük biztosítva legyen a médiában, illetve a parlamentben nagyobb
hatással rendelkezhessenek. Az Orbán vezette koalíció legutóbbi nagylelkű döntése
Csurka felé az volt, hogy bár két képviselő otthagyta a MIÉP-et, a megmaradt 12 továbbra
is frakcióként működhet, és élvezheti annak előnyeit az országgyűlésben.
Az ADL-jelentés elemzi a miniszterelnök viselkedését is, eszerint hivatalba lépése
óta Orbán vonakodik attól, hogy Csurka István kódolt vagy nyílt antiszemita megjegyzéseire
reagáljon. Mint olvasható: Orbán, akiről nem mondható el, hogy személy szerint
antiszemita lenne, mégsem bélyegezte meg mindeddig az antiszemita incidenseket, s nem
tartotta magát távol a szélsőjobb vagy saját koalíciós tagjainak ilyen jellegű
kommentárjaitól. Helyettese nemrégiben nyugtalanságot keltett a „zsidókérdéssel”
kapcsolatos furcsa kommentárjával. Orbán tudja, hogy némely támogatóját elidegenítené
magától, ha keményen kiállna, ezért ő és a koalíciós tagok inkább azzal védik
magukat azok ellen a kritikák ellen, melyek szerint elmulasztják elítélni a „demokrácia”
kártyáival játszó szélsőségeseket, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez
és a szólásszabadsághoz stb.
Orbán bizonytalan politikai helyzete tehát minden kemény antiszemitizmus-ellenes kiállását
valószínűtlenné teszi. A Horn-kormány veresége után egy évvel Orbán népszerűsége
drámaian lecsökkent: választási ígéreteit nem tartotta be, s ezért a választók kiábrándultak
belőle. Sőt, ez az illúzióvesztettség amiatt is jelentős, mert Orbánt jobban érdekli,
hogyan „bánjon el a szocialistákkal”, mint az, hogy az ország általános jólétén
dolgozzon. Ha ma választásokat tartanának, a jelenlegi vicces szóbeszéd szerint bárhol
győzne, csak hazájában nem. Továbbá felröppentek vele kapcsolatban az országban
folyó privatizáció során tapasztalt korrupcióról, illetve nepotizmusról szóló hírek
is. Emellett - ahogy politikai céljai kívánják - durva eszközökkel távolít el
és nevez ki diplomatákat, kulturális attasékat és magas rangú médiavezetőket.
Jelenlegi gyenge népszerűsége ellenére Orbán úgy gondolja: azzal, hogy a jobboldali
blokkot (Fidesz vezette konzervatív jobboldali csoport, vagyis az MDF, Torgyán kisgazdái
és végül Csurka MIÉP-jének szakadárjai) egyesíti, megnyerheti a 2002-es választásokat.
A bonyolult magyar választási rendszer lehetővé teszi számára, hogy céljához még
közelebb kerülhessen: már 1998-ban meg tudta szerezni a döntő régiókban a
szavazatokat, mert Torgyán és Csurka alkut kötöttek, és átengedték helyüket a
Fidesznek. E támogatás biztosítása érdekében Orbán nem idegenítheti el magától a
jobboldalt.
A jelentés elemzi a zsidó közösség reakcióját; azt a dilemmát írja le, hogy a
Csurka és mások antiszemita kommentárjai elleni tiltakozás csak még nagyobb nyilvánosságot
és teret adna ezeknek az egyéneknek. Az ADL elemzése az 1999-es év - sajnálatosan
nem kis számú, a Hetekben is folyamatosan ismertetett - antiszemita incidenseinek
felsorolásával zárul.