Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Elmarasztaló jelentés hazánkról

Az elmúlt hónapokban számos zsidó és nemzetközi megfigyelő változást, mégpedig a rasszizmus és az antiszemitizmus iránti nagyobb toleranciát észlelt Magyarországon. Ez a változás részben annak köszönhető, hogy a jól ismert, a média működését értő, szélsőségesen nacionalista Csurka István bekerült a magyar parlamentbe. Orbán Viktor kormánya mindeddig hallgatásba burkolózott Csurka idegengyűlölő, antiszemita, cigányellenes és rasszista kijelentéseit illetően - írja a nemzetközi Anti Defamation League nevű szervezet legfrissebb, Magyarországot elemző jelentése.

Az Anti Defamation League-et, melyet magyarra Rágalmazásellenes Ligaként fordíthatunk, 1913-ban alapították, s egyike a legismertebb diszkrimináció-ellenes szervezeteknek. Központi irodája New Yorkban, az ENSZ székházával szemben található. Jelentéseit az ENSZ Emberjogi Bizottsága és az amerikai kongresszus illetékes bizottságai is felhasználják. Kelet-európai megfigyelőjük, Marta Halpert Bécsben él, hazánkról is ő írta az elemzést, amely hasonlóan bíráló jellegű, de pontosabb, mint a közelmúltban a korona kapcsán a patinás New York Timesban megjelent, nem túl kedvező országelemzés.
Az ADL-jelentés az 1998-as választásoktól kezdi az értékelést. Eszerint a szoros győzelem miatt Orbánnak nem volt más választása, mint hogy koalíciós szövetségre lépjen a jobboldali, főleg vidéki támogatottsággal bíró kisgazdapárttal, valamint a kicsiny, konzervatív MDF-fel. Mint olvasható: a zsidó közösség várakozásteljesen nézett annak elébe, hogy a választások utáni jobbratolódás mit fog jelenteni számára, illúziói mégsem lehettek afelől, hogy Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja vezetőjének a parlamentbe jutása mivel jár majd. (…) Csurka, a drámaíróból lett politikus már régóta aktív Magyarország politikai életében, s zsidó- és cigányellenes, valamint raszszista magatartása mindenki által jól ismert. Büszkén dicsekszik a francia szélsőséges Jean-Marie Le Pennel folytatott baráti viszonyával és a vele való együttműködéssel. Számos ellenséget nevezett már meg, akikről azt állítja, hogy a „valódi magyar érdekek” ellen tevékenykednek: ezek New York, Tel Aviv, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap. Sokszor ismételgeti, hogy a „globális pénzügyi körök” és a „kozmopoliták” aláássák a magyar érdekeket. Újságja, a Magyar Fórum konspirációs elméleteket fabrikál és támogat a zsidó világuralomról, a zsidókat azzal vádolja meg, hogy kommunisták, s a „nem magyar elemekről” (kódolt kifejezés a zsidókra) azt állítja, hogy „Magyarországot destabilizáló” külső erőkként uralják a magyar médiát. (…) A MIÉP olyan hatalmat birtokol, amely nagy mértékben felülhaladja parlamenti képviseleti arányát - állítja az ADL-tanulmány, amely kiemeli: az 1990-ben született országgyűlési szabály szerint legalább 15 képviselő szükséges ahhoz, hogy frakciót alakíthassanak. Bár a MIÉP mindössze 14 hellyel rendelkezik a törvényhozásban, a Magyar Alkotmánybíróság engedélyezte a pártnak a frakcióalakítást. Ezzel a MIÉP-képviselők jogot kaptak arra, hogy bizottságokba választhassák őket, ezzel járó pénzügyi előnyöket élvezhessenek, folyamatos jelenlétük biztosítva legyen a médiában, illetve a parlamentben nagyobb hatással rendelkezhessenek. Az Orbán vezette koalíció legutóbbi nagylelkű döntése Csurka felé az volt, hogy bár két képviselő otthagyta a MIÉP-et, a megmaradt 12 továbbra is frakcióként működhet, és élvezheti annak előnyeit az országgyűlésben.
Az ADL-jelentés elemzi a miniszterelnök viselkedését is, eszerint hivatalba lépése óta Orbán vonakodik attól, hogy Csurka István kódolt vagy nyílt antiszemita megjegyzéseire reagáljon. Mint olvasható: Orbán, akiről nem mondható el, hogy személy szerint antiszemita lenne, mégsem bélyegezte meg mindeddig az antiszemita incidenseket, s nem tartotta magát távol a szélsőjobb vagy saját koalíciós tagjainak ilyen jellegű kommentárjaitól. Helyettese nemrégiben nyugtalanságot keltett a „zsidókérdéssel” kapcsolatos furcsa kommentárjával. Orbán tudja, hogy némely támogatóját elidegenítené magától, ha keményen kiállna, ezért ő és a koalíciós tagok inkább azzal védik magukat azok ellen a kritikák ellen, melyek szerint elmulasztják elítélni a „demokrácia” kártyáival játszó szélsőségeseket, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez és a szólásszabadsághoz stb.
Orbán bizonytalan politikai helyzete tehát minden kemény antiszemitizmus-ellenes kiállását valószínűtlenné teszi. A Horn-kormány veresége után egy évvel Orbán népszerűsége drámaian lecsökkent: választási ígéreteit nem tartotta be, s ezért a választók kiábrándultak belőle. Sőt, ez az illúzióvesztettség amiatt is jelentős, mert Orbánt jobban érdekli, hogyan „bánjon el a szocialistákkal”, mint az, hogy az ország általános jólétén dolgozzon. Ha ma választásokat tartanának, a jelenlegi vicces szóbeszéd szerint bárhol győzne, csak hazájában nem. Továbbá felröppentek vele kapcsolatban az országban folyó privatizáció során tapasztalt korrupcióról, illetve nepotizmusról szóló hírek is. Emellett - ahogy politikai céljai kívánják - durva eszközökkel távolít el és nevez ki diplomatákat, kulturális attasékat és magas rangú médiavezetőket.
Jelenlegi gyenge népszerűsége ellenére Orbán úgy gondolja: azzal, hogy a jobboldali blokkot (Fidesz vezette konzervatív jobboldali csoport, vagyis az MDF, Torgyán kisgazdái és végül Csurka MIÉP-jének szakadárjai) egyesíti, megnyerheti a 2002-es választásokat. A bonyolult magyar választási rendszer lehetővé teszi számára, hogy céljához még közelebb kerülhessen: már 1998-ban meg tudta szerezni a döntő régiókban a szavazatokat, mert Torgyán és Csurka alkut kötöttek, és átengedték helyüket a Fidesznek. E támogatás biztosítása érdekében Orbán nem idegenítheti el magától a jobboldalt.
A jelentés elemzi a zsidó közösség reakcióját; azt a dilemmát írja le, hogy a Csurka és mások antiszemita kommentárjai elleni tiltakozás csak még nagyobb nyilvánosságot és teret adna ezeknek az egyéneknek. Az ADL elemzése az 1999-es év - sajnálatosan nem kis számú, a Hetekben is folyamatosan ismertetett - antiszemita incidenseinek felsorolásával zárul.