Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Még nem értük el a mélypontot

Halászlé és Dáridó, mákos bejgli, Koóstoló, Rex felügyelő és további 101 kiskutya garantálta a karácsony és szilveszter emelkedett hangulatát. Az ételek a fehér asztalról, a műsorok a fekete-fehér vagy színes képernyőkről kínálták magukat a mindenevő publikum számára.

A karácsony és újév közötti televíziós kínálatból a kereskedelmi TV2 adatai szerint a legtöbben - az ország teljes lakosságából mintegy kétmillióan - Lagzi Lajcsival, azaz Galambos Lajossal dáridóztak, míg az RTL Klub nézettségi toplistáján a 101 kiskutya állt az élen, mintegy 1,2 millió 18-48 éves nézővel. A kiskutyákat egy olasz-amerikai produkció (Én vagyok a fegyver), egy amerikai film (Télapu), majd Koós János show-műsora, a Koóstoló követte. Az ünnepekhez jobban illő Ben Hur (RTL Klub) nézettsége nincs benne az első harmincban, míg a Dávid király című produkció (TV2) a kilencedik a listán. Igaz, az előzőt délután, az utóbbit este, főműsoridőben sugározták.
A felmérések szerint a két kereskedelmi csatorna egyértelműen uralja a magyarországi médiapiacot, de az általuk közzétett adatok gyakorta úgy jelennek meg, hogy a lakosság összetételének más és más szeletére vonatkoznak. Míg az RTL Klub a mérési adatok közzétételében inkább a nagyobb vásárlóerőt jelentő 18 és 48 év közötti korosztályt preferálja, a TV2 a négyévesnél idősebb, teljes magyarországi lakosságot vizsgálja előszeretettel. A teljes nézettség aránya a 18 és 48 év közötti közönségen belül a két kereskedelmi csatornán mintegy 40-40 százalék, míg a „királyi” MTV1-en csak 8 százalék. A maradék 12 százalékon osztozik a TV3, a Duna TV és a többi kábelcsatorna.
A mérések eredményét nemcsak a célközönség, hanem a mért idősávok is nagyban befolyásolják (azaz, hogy a nap melyik szakaszában, illetve mettől meddig mérik), és nem csoda, hogy minden tévétársaság a számára legkedvezőbb adatokat hozza nyilvánosságra. Így könynyen lehet, hogy a napilapokban megjelent reklámokban mindkettő a legnézettebb csatornaként szerepel, és közben mindegyik valós statisztikai adatokra hivatkozik. Szakemberek szerint ezek a trükkök még a tisztességes verseny kategóriájába tartoznak.
A magyarországi televíziós csatornákat egyébként többek között az AGB Hungary teszteli. A cég munkatársa, Papp Katalin lapunkat arról tájékoztatta, hogy a méréseket 840 háztartásban elhelyezett mérőműszerrel a nap huszonnégy órájában percnyi pontossággal végzik. Ezekben a háztartásokban minden személy saját kapcsolóval rendelkezik, így azt is meg tudják állapítani, hogy az adott csatornát konkrétan melyik családtag menynyi ideig nézte. A háztartások ilyen célra történő kiválasztása véletlenszerű mintavétellel történik, és a magyarországi átlagot tükröző reprezentatív mintának felel meg.
A fenti nézettségi adatok azt tükrözik, hogy a karácsonyi ünnepek alatt az átlagmagyar minél kevesebb realitást és minél több viccet akar - mondta a Heteknek György Péter esztéta, az ELTE Kommunikáció Tanszékének vezetője. Amellett, hogy az infantilizmusra ilyen nagy az igény, meglepő a hírműsorok jó helyezése. A média-szakember véleménye szerint az MTV1 köztelevízió rossz szereplése „köztragédia”, mert az alacsony nézettség mellett a rá szabott közfeladatokat sem látja el.
Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatosan megkerestük Hirsch Tibor filmkritikust is. Ő úgy látja, hogy az MTV1-nek a nézők visszaszerzéséért folytatott harca a kereskedelmi televíziókkal szemben olyan, mint a kisegér harca az elefánttal. Szerinte egy közszolgálatinak számító tévécsatornának nem volna szabad rivalizálnia a kereskedelmi adókkal, mert eleve más-más a feladatuk. Hirsch egyébként nem tulajdonított nagy jelentőséget annak a ténynek, hogy a nézők az ünnepek vallási jellegével szemben nem a vallási műsorokat részesítették kitüntetett figyelemben. Véleménye szerint a televízió eleve nem „szent tárgy”, és az üdvösség üzenetét nem virtuális, hanem személyes módon lehet valóságszerűen közvetíteni.
Az a tény azonban, hogy az MTV1 ebben az évben 3800 perccel, közel 200 órára növelte a vallási műsorok idejét, szerinte a nézettség alakulásában már „se nem oszt, se nem szoroz”.
A kereskedelmi és állami adók közötti különbség György Péter szerint már strukturális szinten is olyan nagy, hogy az indokolttá tenné bizonyos változtatások bevezetését. Az a szerkezeti felépítés ugyanis, hogy az adók financiális alapjait képező reklámbevételek a nézettségtől függnek, a kereskedelmi csatornák világméretű morális-kulturális válságához vezetett. Hogyha arra gondolunk, hogy a német kereskedelmi televíziós csatornák a nyolcvanas években „böfögőversennyel”, „szellentőversennyel” és különböző malacságokkal szórakoztatták a nagyérdeműt, mi magyarok nem értük még el a mélypontot. Ezt elkerülendő, az esztéta által javasolt egyik változtatás szerint a kereskedelmi csatornák exkluzív jogokkal eladhatnának műsoridőt olyan cégeknek, szponzoroknak, akik az általuk megvásárolt egy-két órában már csak presztízskérdésből is színvonalas műsorral állnának elő.

Nézettségi mutató

Csatorna  

Kerekített adatok
ezer főben

1. RTL Klub   101 kiskutya (amerikai film)   1248  
2. RTL Klub   Én vagyok a fegyver (olasz-amerikai film)   1162  
3. RTL Klub   Télapu (amerikai film)   1137  
4. RTL Klub   Karácsonyi Koóstoló   1078  
5. RTL Klub   Titkok és szerelmek (mexikói filmsorozat)   1042  
6. RTL Klub   Heti Hetes (talk show)   1021  
7. TV2   Ghost (amerikai film)   1007  
8. RTL Klub   Csíííz!   998  
9. RTL Klub   Barátok között (magyar filmsorozat)   971  
10. RTL Klub   Vészhelyzet (amerikai tévésorozat)   960  
11. TV2   Szilveszteri Dáridó Lajcsival   959  
12. RTL Klub   Híradó   940  
13. RTL Klub   Fókusz   934  
14. RTL Klub   Gálvölgyi-show   924  
15. RTL Klub   Még nehezebb emberek (Markos-Nádas-Boncz kabaré)   922  
16. TV2   BUÉK Mikroszkóp 1999 - Évezred kabaré   916  
17. TV2   Profik - Bevetésre készen (német filmsorozat)   913  
18. TV2   Tv-sztárok a porondon a Magyar Nemzeti Cirkuszban   899  
19. TV2   JAG - Becsületbeli ügyek (amerikai filmsorozat)   873  
20. RTL Klub   Zsoldosok (amerikai filmsorozat)   870  
21. TV2   Tények - Másképp   860  
22. RTL Klub   Zöld kártya (amerikai film)   858  
23. TV2   Rex felügyelő (német-osztrák filmsorozat)   852  
24. RTL Klub   Holló-szilveszter - a Holló Színház szilveszteri műsora    832  
25. TV2   Ki vagyok én?   817  
26. RTL Klub   Karácsony Zámbó Jimmyvel   812  
27. RTL Klub   Tarzan, a dzsungelfiú (amerikai film)   809  
28. RTL Klub   Bajor kabaré   808  
29. TV2   A mi kis angyalkánk (olasz-német film)   797  
30. RTL Klub   Medicopter 117 - Légimentők (német filmsorozat)   91  

* 18-48 éves korig

Forrás: AGB Hungary


A TV2 legnézettebb ünnepi műsorai a teljes lakosság körében
Időszak: 1999 december 24-26

  Műsor

dátum

kezdési
idő
vége
idő
nézettség
főben
nézettség
%-ban
közönség-
arány %-ban
1.   Karácsony Lajcsival   1999.12.24.   19:01:24   19:54:32   1 944 423   21,2   43,6 
2.   Napló (TV2 heti magazin)   1999.12.26.   19:00:00   19:59:23   1 899 286   20,7   36,0 
3.   Ghost (am. film)   1999.12.26.   20:06:15   22:11:59   1 880 175   20,5   35,4 
4.   A mi kis angyalkánk (olasz-német film)   1999.12.25.   19:02:07   20:49:40   1 801 372   19,6   35,6 
5.   Tények-hírösszefoglaló   1999.12.25.   18:30:05   18:55:50   1 558 981   18,1   37,7 
6.   Túl az Óperencián (am. film)   1999.12.25.   20:54:32   23:11:26   1 523 833   16,6   37,2 
7.   Scarlett (am.-olasz filmsor.)   1999.12.26.   17:28:11   18:59:45   1 426 081   15,5   31,6 
8.   Xena (am. filmsor.)   1999.12.26.   16:31:22   17:24:00   1 338 453   14,6   33,5 
9.   Dávid király (am. film)   1999.12.24.   19:58:05   21:48:47   1 303 371   14,2   26,7 
10.   Zorro, a fekete lovas (olasz-fr. film)   1999.12.25.   14:02:55   15:46:00   1 171 831   12,8   39,9 



                    Forrás: AGB Hungary