Vissza a tartalomjegyzékhez


Szefárd évforduló

Manasse ben Israel 1604-ben született Hollandiában, s 1657. december 9-én, 342 éve halt meg. Nevéhez fűződik többek között, hogy a pogromok miatt - a kontinensről menekülőknek új területet keresve - elősegítette a zsidók Angliába való letelepedését. Szülei Liszszabonból menekültek el a zsidóüldözések miatt. Kimagasló teológiai tudása gyorsan hírnevet szerzett számára, bár maga soha nem volt hivatásos rabbi. Manasse volt az első zsidó nyomdász, aki 1627-től kezdődően több mint 70 könyvet nyomtatott ki Amszterdamban, ami egyébként is fontos központja volt akkoriban a szefárd kulturális és intellektuális életnek. A Spanyolországból történt kiűzetésüket követő 200 évben az Amszterdamban letelepedett menekültek virágzó kereskedelmi birodalmat építettek ki. E sikerek nagyban hozzájárultak a holland gazdasági vállalkozások aranykorához. Manasse hitt abban, hogy a Messiás visszajövetele előtt a zsidók minden országban megtalálhatók lesznek. Ezzel igyekezett rávenni a puritán Cromwell-t is, hogy a zsidók Angliában is letelepedhessenek. Manasse hatására az angolok is részt akartak venni a próféciák beteljesedésében. Ahhoz azonban, hogy Angliából zsidók térhessenek vissza a Szentföldre, először be kellett fogadniuk őket, hiszen ezt megelőzően Angliában szinte egyáltalán nem voltak zsidók, 1290-ben ugyanis kiűzték őket... Végül is Cromwell keresztülvitte a tervét az angol papság és kereskedők ellenkezése ellenére. (Jerusalem Post)