Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Amerikai turisták veszélyben

Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztető közleményt adott ki múlt szombaton, amelyben óvatosságra inti a külföldön tartózkodó amerikai állampolgárokat - jelentette a CNN. A Clinton-kormány vezető tisztviselői szerint „konkrét és hiteles” információ van a birtokukban arról, hogy terroristák merényletekre készülnek külföldön tartózkodó amerikai állampolgárok ellen.

„Kimondottan amerikai állampolgárokkal szemben készülnek terrorista támadások a szilveszter és az iszlám ünnep, a ramadán ideje alatt” - áll a közleményben, amely így folytatódik: „Az ebben az időben külföldön tartózkodó amerikai állampolgárokat felszólítjuk arra, hogy fokozottan ügyeljenek a biztonságra. Kerüljék a tömeget, a feltűnést, ne a megszokott útvonalakon és időpontokban utazzanak.”
A világ talán legnagyobb szilveszteri ünnepségeire Rómában és Jeruzsálemben kerül majd sor. A külügyminisztériumi közlemény ugyanakkor egyetlen országot sem nevez meg. „Leginkább talán a Közel-Keleten tervezett ünnepségek adnak okot aggodalomra” - figyelmeztet a közlemény szövege.
„Úgy érezzük, hogy az amerikai utazóknak nagyon figyelmesnek kell lenniük, és nem árt, ha kapcsolatba lépnek az amerikai követségekkel” - jelentette ki Madeleine Albright, amerikai külügyminiszter a hírt kommentálva.
George Tennet, a CIA főnöke a CNN hírtelevíziónak elmondta, hogy a tervezett támadások hátterében Oszama bin Laden áll, aki alaposan gyanúsítható az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetségei ellen tavaly elkövetett terrorista akciók megszervezésével is. A két amerikai nagykövetség ellen egy időben lezajlott támadásban kétszázan vesztették életüket. Bin Laden ezt követően került be az FBI tíz legjobban keresett bűnözője közé. Az Egyesült Államok ötmillió dollár jutalmat ajánlott fel annak, aki Oszama bin Laden nyomára akad.


Iráni támogatás

Az Intelligence Digest brit szaklap értesülései szerint Irán erőfeszítéseket tesz arra, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatát a békefolyamattal szemben álló palesztin iszlám csoportokkal. Ezzel hozható összefüggésbe az is, hogy nemrégiben Teheránban felvonulást rendeztek a Palesztin Iszlám Dzsihád Mozgalom (IJM) alapítója meggyilkolásának évfordulóján.
Irán több olyan konferenciát is szponzorált, amelyen iszlám szélsőséges csoportok azt vitatták meg, milyen stratégiát alkalmazzanak akkor, ha Izrael és a palesztinok között létrejön a végleges megállapodás, illetve ha folytatódnak az izraeli-szír és izraeli-libanoni béketárgyalások. A Palesztin Iszlám Dzsihád Mozgalom, a Hezbollah és a Hamasz főszereplői voltak ezeknek a megbeszéléseknek.
AZ IJM különös figyelmet kap Teherán részéről. Az iráni szélsőségesek, élükön Ali Hamenei ajatollahhal, célul tűzték ki a közel-keleti békefolyamat totális szétverését - izraeli célpontokkal szemben elkövetett terrorista akciók segítségével. Teherán a mozgalommal azért fűzi szorosabbra kapcsolatait, mert egyrészt meg kívánja erősíteni jelenlétét a térségben, másrészt ezzel akarja egy táborba kovácsolni Iránban a reformra hajlókat és a szélsőségeseket.
Figyelemre méltó, hogy az IJM megerősödése egybeesik a végső státussal kapcsolatos tárgyalások megkezdésével, illetve az izraeli-szír tárgyalások újbóli beindulásával. Kérdés, hogy miként tudja majd az Palesztin Iszlám Dzsihád Mozgalom elérni céljait most, amikor a Hamasznak és Hezbollahnak egyfajta védekezési pozícióba kellett helyezkednie.