Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-információ
Szabó Albert visszajön

„Szabó Albert, a Magyar Népjóléti Szövetség (MNSZ) vezetője elhagyta az országot” - jelentette meg a hírt a Magyar Távirati Iroda azon alkalomból, hogy a polgári titkosszolgálatokat felügyelő, tárca nélküli miniszter hivatalvezetője, Szabó Gábor a Népszabadság egyik cikkére reagálva megerősítette a fenti hírt. A Népszabadság cikke azonban Borókai Gábor sajtószóvivő alábbi nyilatkozatával vált érdekessé: „A kormány sikere, hogy a szélsőséges elemek nem érzik jól magukat Magyarországon, ezért külföldre távoznak.”
Sárosi Viktor, az MNSZ elnökhelyettese azonban munkatársunknak úgy nyilatkozott, hogy a szóvivő nyilatkozata kicsit elhamarkodottra sikerült. Szabó ugyanis nem letelepedni kíván Ausztráliában, hanem olyan kiküldetésben van, amelynek során politikai és financiális jellegű kapcsolatokat igyekszik kiépíteni vállalkozókkal és a hungarista mozgalom ottani tagjaival. Ezután az USA-ba készül, és a New Order képviselőivel kívánja felvenni a kapcsolatot. Lapunkhoz is eljuttatott tiltakozásában Sárosi többek között így fogalmazott: „A híresztelések ellen szól, hogy Szabó Albert részletes utasításokkal látta el a szövetség vezetőségét arra vonatkozólag, hogy mit kell tennünk, amíg ő kiküldetésben tartózkodik. Tevékenységünket tehát tovább folytatjuk.”