Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Zavaros vadászat

Szakemberek véleménye szerint a magyar vadállomány Európában szinte egyedülálló. Mintegy 70 ezer szarvas, 20 ezer dám, 70 ezer vaddisznó, 280 ezer őz és 100 ezer muflon él hazánkban. Fácánból 700 ezret, nyúlból félmilliót tartanak nyilván. A külföldi és a hazai bérvadászokon kívül azonban itt is jelen van az árnyoldal: az orvvadászok.

A vadászat az ember legrégibb elfoglaltságai közé tartozik. A legrégibb időktől kezdve űzte ugyanis a vadat, hol élelem, hol pedig kedvtelés okán. Semmihez sem hasonlítható a vad üldözése, elejtése által kiváltott izgalom - mondják a szakemberek. Ezért, ha véletlenszerűen találkoznak egy vaddal, azonnal a zsákmányszerzés ösztöne ébredezik bennük. Az emberiség különböző társadalmaiban hol létfenntartásnak, hol privilégiumnak számított a vad elejtése. Mindnyájan emlékszünk gyermekkorunk meséjére, Robin Hood legendás alakjára, aki egyszerű vadászként vált legendás mesefigurává.
Magyarországon a rendszerváltásig bizalmi sport volt a vadászat, nagyon szűk körhöz tartozó személyek művelhették csak. A mai társadalmi viszonyok közt csupán pénz kérdése, hogy ki válik vadásszá. Békés megyében fél millió hektáron gazdálkodnak vadásztársaságok, mintegy 2500 fős tagsággal. Dél-Alföldön több kiterjedt erdő található, ahol már ükapáink idejében is folyt az orvvadászat. Ilyen település például a Körös mentén fekvő Doboz község. A faluban a századforduló táján már ez a mondás járta az erdőkerülők között: „Vigyázzunk, mert még a kapanyél is elsülhet.” Természetesen nem a csodákra vonatkozott a megállapítás, hanem a minden hájjal megkent orvvadászokra, akik a sétapálcától a kapanyélig mindenből fegyvert kovácsoltak.
A Doboz környéki erdők dámvadállománya napjainkban is igen jelentős. Ma is itt üldözi a vadat a környező település számos bátor legénye. A középkorú Béla 1961-ben, fiatal suttyóként hurkolással kezdte el „nemes hivatását”. Az eljárás lényege igen egyszerű: drótból hurkot kell csinálni, kikötni a vadcsapás mellé egy fához, a vad észrevétlenül belesétál, majd megfeszíti, és így megfojtja önmagát. A módszer titka az alapos terepismeret, hátránya, hogy túl feltűnő vidéken a sok egészségügyi erdei séta. Akkoriban fegyverhez hozzájutni szinte lehetetlen volt, mivel a törvény előtt iszonyú súllyal esett latba az illegális fegyvertartás. Az elejtett vad is csak a vadász családi asztalán jelenhetett meg, sógor, koma, jóbarát csak akkor kaphatott belőle, ha tudta tartani a száját.
Az orvvadászok a 80-as években kezdtek fegyverbeszerzéssel foglalkozni: csehszlovák légpuskák csempészése, átalakítása volt a legmenőbb üzletág. A 631-es Slaviába pótrugó került, illetve Bécsből be lehetett szerezni a hegyes végű légpuskalőszert. A fácánok és a nyulak azonnal elérhető közelségbe kerültek. A vad életmódjából adódóan az éjszakai vadászat kecsegtet mindig a legnagyobb sikerrel. Az elemlámpa fényétől szinte dermedtté váló apróvad kitűnő célpont a „stüszivadászoknak”. A fácán tél elején nem szeret a földön ülni, szaknyelven szólva felgallyazik a fára. Az alacsonyabb fák ágain gubbasztva még csúzlival is könnyen elérhető az orvvadászok számára.
Béla később traktorosként folytatta a vadorzást, s a hagyományt a fiára is át akarja örökíteni. A modern traktorok megjelenésével abszolút esélytelenné vált az apróvadak helyzete. „Azokban a régi szép időkben - emlékszik vissza Béla - »egy-egy éjszakai műszak« után rettegve várt haza az asszony. Két-három zsák fácán vagy nyúl került haza, és ezt az asszonynak kellett feldolgoznia. Véleménye szerint »a vadászok semmit nem tesznek a vadért, mert felneveli azt az erdő, meg az én kukoricásom« - állítja Béla. - Legalább annyi közöm van hozzá, mint az uraknak.”
A Békés Megyei Vadászszövetség helyettese, Nagy Sándor szerint - aki 38 éve foglalkozik vadászattal - tavaly Békés megyében 200-250 millió forint kárt okoztak az illegális vadorzók. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a vad az állam tulajdona. A rendszerváltás után a vadásztársaságok választás elé kerültek. Vagy fölvették a földtulajdonosokat társaságukba, vagy bérleti díjat fizetnek hektáronként. Ez a megyében 20-100 forint között váltakozik hektáronként. A tagfelvétel igen nehezen ment ezekben az elit társaságokban - vallja be a fővadász. A tagság nehezen viselte el, hogy csak így egyszerűen bekerüljön valaki a kiváltságos körökbe. A rendszerváltás előtt kettő évet kellett egy vadásznak hajtóként, társadalmi munkásként ledolgoznia, mire vadásszá avatták. Akkor sem volt csekély összeg bekerülni, 50-től 100 ezer forintig terjedt az éves tagdíj. Mára ezt az összeget a jobb vadásztársaságoknál félmillió körülire taksálják, persze ezt egy összegben értve.
A belépéssel magasabb erkölcsi normát várnak el az immár legális vadászoktól. A lelkes vadászok mindent megtesznek, hogy a legszebb és legértékesebb nagyvadak a külföldi bérlövészek puskáinak essenek áldozatul, így busás hasznot hajtanak a társaságuknak. Egy hobbivadász életében ritka, hogy aranyérmes őzbakot lőjön, például ez egyszer fordul elő az életben - elmélkedik a megye fővadásza. A vadorzók azonban nem kímélik a vadat. A legfőbb gond az, hogy csak megsebzik - bár szinte mindig halálosan - a nemes vadakat. Újabban íjjal gyilkolnak hangtalanul.
A sebzett vadat aztán nem merik üldözni, hiszen ahhoz komoly felkészültségre van szükség. Évente 300-400 esetben történik feljelentés az orvvadászat miatt, és ezek fele szabálysértési eljárásként végződik. Az ítéletek azonban a többi esetben rendkívül enyhék: három-négy hónap felfüggesztett börtönbüntetés, és maximum 50 ezer forint pénzbírság volt a legsúlyosabb büntetés, amit orvvadász kapott. Ez még a kilőtt vad eszmei értékét sem fedezi.
A probléma már a bizonyítás során felmerül. Minden helyi vadász tudja, hogy a faluban kik az igazi vadorzók, de hiába üldözik őket, mert a banda jól szervezett. A falazó az erdő szélén figyel, míg a többi szorgalmasan dolgozik. Ha feltűnik a vadőr és a rendőr, akkor mobiltelefonon jelzi a társaknak, hogy a békés erdei sétálást puska nélkül folytassák. A fegyverek szinte mindig az erdőben vannak elrejtve. A vadásztársaságok az utóbbi két évben szoros együttműködést alakítottak ki a helyi rendőrökkel, együtt lépnek fel az orvvadászok ellen. Tavaly Gyularemetén sikerült egy félmillió forintos kárt okozó orvvadász-teamet részben felszámolni.
A fővadász véleménye szerint azonban orvvadászok mindig voltak, vannak és lesznek. A napvilágra került ügyekből meglepő, hogy az orvvadászat nem megélhetési bűnözés. Olyan emberek művelik, akik nincsenek rászorulva. Az indíték - hogy miért csinálják - szorosan összefügg az ember személyiségével. Külön figyelmet igényel az agárral való vadászat újjáéledése. Az egykor a földesurak sportjaként ismert, kutyával történő vadelejtés ma újra a felszínre került.
Megbízható források szerint az agártenyésztés megyei fellegvára Sarkad. Hosszas rábeszélés után sikerült Z.-t szóra bírni, aki hosszú évek óta a magyar agár tenyésztésével foglalkozik. A tenyésztő szerint akár 60 km/óra sebességre képesek kutyái. A szakkönyvekre hivatkozva állítja: „A gepárd után a leggyorsabb állat az angol agár.” Bizalmasan hozzáteszi: az ő ebei magyar-angol keverékek. Esélye sincs a nyúlnak, de az őz is hamar prédává válik. A vad ugyanis alapvetően rejtőzködő életformát folytat, és csak az utolsó pillanatban menekül üldözői elől. Ha nem sikerül elsőre elkapni, akkor sincs gond, ugyanis visszajön a megszokott élőhelyére, és napokon belül újra potenciális zsákmánnyá válik.
Z. panaszkodik a mostanság észlelt „kaotikus” állapotokra, miszerint a vadőrök a törvény ellenére lelövik a kutyákat futás közben. Őszintén nem érti a helyzetet, pedig az agárnak létszükséglete a napi 10-20 kilométeres futás. „És mit tegyünk - tárja szét kezét Z. -, néha versenyre kél a vaddal. Az agár soha nem tud veszíteni.”
A fővadász furcsállja, hogy a rendszerváltás óta az éttermek étlapján tömegével jelent meg az addig kuriózumnak számító vadételek széles választéka. A statisztikák szerint ma a lakosság egy főre jutó vadhúsfogyasztása 8,6 dekagramm évente. A vadhús egyébként is drága, kilogrammonkénti ára fajtától függően 800-1500 forint között mozog. Az útszéli csárdákban azonban már 400-800 forintért lehet egy jó adag vadételhez hozzájutni. A törvény szerint a vadhúst csak származási bizonylattal lehetne értékesíteni, épp ezért jól ellenőrzöttek a legális vadpiacok. Az éttermekben kínált vadhúsmennyiség elenyésző része származik csak ezekről az ellenőrzött piacokról.
Az orvvadászok ma már - Nagy Sándor tudomása szerint - konyhákra is termelnek, negyedrész áron, körülbelül 300 forintért adják a hús kilóját feketén. A probléma azonban közegészségügyi kérdéseket is felvet. Ki ellenőrzi ezeket a konyhákra illegálisan került vadhúsokat? Ugyanis esetlegesen veszélyes betegségek kórokozói is megtalálhatóak a vadhúsokban, ezeknek jeleit csak szakemberek ismerik fel az elejtett állatokon.
Nagy fővadász úr szakmai múltja jelentős érv ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában, hiszen vadásztatta ő már minden rendszer vezető funkcionáriusait - Hruscsov, Brezsnyev, Kádár, Czinege szerepelt vadásztársai között. Ma leginkább a pénzvilág vezetőinek rendeznek „nagyvadászatokat” (vérengzéseket - a szerző). A 90-es évek végére csupán pénz kérdésévé vált a vadászat. Aki elég pénzzel rendelkezik, az bármilyen állatot kilőhet, hisz az anyagi problémákkal küszködő társaságoknak létérdekükké vált az anyagi bevételek biztosítása. Annak idején - emlékszik vissza a fővadász - a pártkáderek megelégedtek 1600 darabos terítékkel, ma a 8000 darabos napi terítés sem ritka. Ez azt jelenti, hogy a kedvtelésüket űző vadászok 8000 állatot ejtenek el egyetlen vadászaton. Buliból.