- Hogyan lesz egy fiatal erdélyi nőből Angliában, a neves Oxfordban
kutatóorvos, ráadásul egy olyan érdekes területen, mint az agykutatás?
- Még Erdélyben kezdtem a kutatómunkát. Másodéves orvostanhallgatóként,
Lázár László professzor úr előadásai keltették fel az érdeklődésemet a fejlődéstan
iránt. Irányítása alatt kezdtem el dolgozni harmadévesen a Marosvásárhelyi Orvosi
és Gyógyszerészeti Egyetem anatómia laborjában. Egy altató gyógyszer hatásait
vizsgáltuk a fejlődő magzatra, különös tekintettel az idegrendszer és a végtagok
fejlődésére. Négy évet dolgoztam a tanár úrral. Ő indított el a kutató pályán,
ő segített hozzá az intézeten belüli kollaborációkhoz: a genetika-katedrán Sebe Béla
tanár úr, a gyógyszerhatástan-katedrán pedig Rácz Erzsébet professzor asszony segített
hozzá újabb módszerek megismeréséhez, illetve szakkönyvekhez. 1990-ben, a forradalom
után, az oxfordi egyetem meghirdetett egy ösztöndíjat Vásárhelyen. Mivel ekkor már
hét, úgynevezett Diák Tudományos Ülésszaki közlés (ebből négy első szerzőként)
volt a hátam mögött, megpályáztam az ösztöndíjat, amit meg is kaptam. Ennek köszönhetően
néhány hónap múlva elmentem Angliába.
- Meglehetősen közismert tény, hogy a férfi és női agy között vannak különbségek,
amelyek sok közszájon forgó vicc alapját is képezik.
- Ezek a régtől ismert különbségek elsősorban méretbeliek. A férfi agy
térfogata és súlya általában nagyobb a női agynál. A férfi agyban körülbelül 23
billió, míg a női agyban 19 billió idegsejt van. Ami ennél érdekesebb viszont, hogy
újabban szembetűnő különbségeket figyeltek meg a férfi és női agy működésében,
az agyféltekék dominanciájában. Míg a férfi agy a logikus gondolkozásért és az
asszociációkért felelős bal agyltekét használja erőteljesebben, addig a női agy a
művészi hajlamokat meghatározó jobb féltekéjét veszi jobban igénybe.
- Összefügg-e mindez az intellektuális kapacitással?
- Nem, és éppen ezért a vicceknek nem sok alapja van. Az agy működésében
nem az agy mérete és az idegsejtek száma a döntő, nem az a legfontosabb meghatározó,
hanem az idegsejtek közötti kapcsolatok mássága a női és a férfi agyban. Nem egészen
tisztázott, hogy miért más ez a kapcsolat, és hogy mitől alakul ki ez a másság.
Feltételezik, hogy már a méhen belüli fejlődés alatt eldől a hormonok hatására
az, hogy hogyan alakul ki az egymáshoz kapcsolt idegsejtek hálózata. A két agyfélteke
közötti kapcsolódás más a nőknél és más a férfiaknál, a hölgyeknél ez sokkal
erősebb, így a két félteke egy időben szinte szimultán tud működni.
- A női és férfi szerepekben, munkamegosztásban, irányultságban hogyan
jelentkezik ez?
- A ráirányult szellemi munka megköveteli az egyik vagy másik félteke határozottan
domináns működését, szemben a mindkét félteke egyidejű működésével. Ezért érdekes
felismerés, hogy a férfiak laterizáltan használják az agyukat (egyszerre csak egyik
oldal működik), a nők viszont mindkét agyféltekét használják egy időben. A nőknél
ez egyrészt csökkenti a koncentrált, ráirányult szellemi teljesítőképességet,
ugyanakkor azonban lehetővé teszi többféle munkafolyamat egyidejű végzését. Ezek a
különbségek abból erednek, hogy a férfi agyban
az azonos féltekén belüli idegsejtkapcsolatok sűrűbbek és erősebbek, míg a nőknél
azok erőteljesebbek, amelyek a két féltekét kötik össze.
- Ez azt jelenti, hogy egyszerre több dologra képes odafigyelni egy nő?
- Igen, egy nőnél az agy több területe működik egyszerre. A férfinél
viszont nagyon meghatározottan egyetlen terület működik dominánsan, s a többi gátolva
van.
- Mit jelent ez a gyakorlatban?
- Egy férfi ember sokkal jobban tud egyetlen fontos, célzott, meghatározott
munkára koncentrálni, és azt teljesíteni. A nő egy picit szétszórtabb, de
ugyanabban az időben több munkát tud egyszerre elvégezni. Jópofa kísérletekben próbálták
ki, hogy egy férfi - még akkor is, ha házias - meg bír-e küzdeni egyidejűleg a
sokféle háztartási feladattal. Az eredmények azt igazolják, hogy nem bírja azokat
egyszerre csinálni: nem tud megküzdeni azzal, hogy vasaljon, főzzön, gyereket
rendezzen egy időben. Egy nőnek sokkal egyszerűbb egyszerre főzni, vasalni, gyereket
nevelni, odafigyelni a kertre stb. De amikor matematika feladatot kell megoldani, akkor
egy férfi rákoncentrál és megoldja, míg egy nő el-elkalandozik, és nehezebbnek találja
a célfeladat megoldását.
- Manapság a női emancipáció miatt a hölgyek talán nem szívesen hallanak
a férfi és női agy különbözőségéről.
- Természetes, hogy a feministáknak ez nem tetszik. De tetszik, nem tetszik
ez van. Tudományosan igazolt, hogy a női és férfi agy működése, az idegsejtek közötti
összeköttetések különböznek egymástól. Persze ez egyáltalán nem jelent értékbeli
különbséget. A férfinak ez előnyt jelenthet a fizikában, matematikában, az egzakt
tudományokban általában, a nőknek a művészetekben…
- Ha végignézzük nagy kutatók - matematikusok, fizikusok, filozófusok
- sorát, vagy ha a művészeteken belül keresünk nagy zeneszerzőket, karmestereket,
ezek között nemigen találni nőket. Ez teféhát agyunk berendezkedésével függ össze?
- Ez azért összetettebb kérdés. Nem lehet letagadni, hogy klasszikusan, társadalmi
szempontból egy nőnek általában nem volt lehetősége a zeneszerzésre, mert gyereket
kellett nevelnie, háztartást kellett vezetnie. Az ilyesmi a férfiak „dóga” volt.
Ám önmagában a női mivolt nem zárja ki a lehetőséget, hogy a nők között is
lehessenek nagy karmesterek, festők vagy tudósok. A kutatásokból azonban az látszik
valószínűnek, hogy egy olyan teljesítményű művészi alkotás, mint például egy
Munkácsy-festmény megalkotása, órási koncentrációs képességet, és erős érzelmi-szellemi
ráirányulást igényel, a laterizált agyműködés miatt egy férfinak ez könnyebben
megy. A férfiak ezért képesek teljes önfeláldozással csak egyetlen dolgot csinálni
- és azt nagyon jól. Na és, ez az amire a női agy kevésbé képes. Ne felejtsük el
azonban, hogy volt egy Madam Curie, aki tudományos munkát végzett, két Nobel-díjat is
kapott, mindamellett három gyereket is felnevelt.
- Visszakanyarodnék egy előző témához. Említette, hogy a különbségek már
a fejlődés korai szakaszában megmutatkoznak.
- Valóban az agyféltekék és agyközpontok közötti különbségek már a
méhen belüli fejlődés során megmutatkoznak. Az agyban bizonyos magvak, például az
úgynevezett mandula magvak a férfi magzatban és fiúgyermekben növekednek gyorsabban,
de a hippokampus növekedése a női magzatban és lánygyermekben gyorsabb ütemű.
Ugyancsak nemtől függőek a méhen belüli és a születés utáni fejlődés idején az
agyban zajló idegsejtvándorlások, az idegsejtek közötti kapcsolatok teremtése és az
idegsejt-elhalási folyamatok. Ezekért a fejlődésbeli, majd később működésbeli különbségekért
a nemi hormonok eltérő hatása a felelős.
Egyébként a természetes öregedéssel járó folyamatok mássága is megkülönbözteti
a két nemet egymástól. A férfi agy egyenletesen veszít idegsejteket az agy egész területéről
és a személyiséget meghatározó frontális területekről, míg a női agy elsősorban
a memória-funkciókkal kapcsolatos hippokampus-idegsejteket veszít. S ugyanígy a betegségekre
való hajlam, s maga a betegség lefolyása sem azonos a két nemnél. Férfiaknál például
ritkábbak bizonyos elmebetegségek, mint például a depresszió, az impulzivitás (kóros
hevesség, indulatosság), a kórós evés (bulémia) vagy nem evés (anorexia), az
agresszivitás és az öngyilkosság. A magyarázat erre egy egyszerű vegyi anyag (a
szerotonin), amit az idegsejtek kommunikációs célra használnak. Ha több van belőle,
és átlagban férfiaknál 52 százalékkal több termelődik, mint a nőknél, akkor a
fent említett betegségek nem alakulnak ki.
- Ön az agykutatás igen szerteágazó területén belül merre orientálódott?
- A fő kutatási területem az öregedéssel járó Alzheimer-kór. Az
Alzheimer-kór az agylágyulás egyik formája, ami az intellektuális és érzelmi képességek
teljes elvesztésével járó betegség; körülbelül kétszer olyan gyakori nőknél,
mint férfiaknál. Általában előrehaladottabb életkorban jelenik meg, de az örökletes
formája sajnos már egy 40-50 éves embert is érinthet. Az átlagéletkor emelkedésével
a betegség gyakorisága is növekszik, s ez már most
komoly egészségügyi-társadalmi gondot okoz Nyugat-Európában és Észak-Amerikában,
de egyre gyakrabban Közép-Kelet-Európában is. A betegséget 1907-ben írta le Alois
Alzheimer, de mai napig sem ismerjük pontosan azokat a tényezőket, amelyek kiváltják
a betegséget vagy befolyásolhatják a lezajlását. Sőt nem ismerjük pontosan az
idegrendszerben lezajló folyamatokat sem, amelyek - mondjuk úgy - a betegség
kialakulásának a láncszemei.
Ez az ami engem érdekel: a betegség kialakulásának és lezajlásának a mechanizmusa,
ami úgy tűnik hogy egy groteszk megismétlődése az agy fejlődése során lezajló
folyamatoknak. Sajnos nagyon szomorú következményekkel.
- Hogy érti ezt?
- Az Alzheimer-kór titka az, hogy az idegsejt megpróbálja megismételni a méhen
belüli fejlődésre jellemző folyamatokat, és ez okozza a degenerációt. Mintha egy
„téves időszámításról” lenne szó.
- Tehát az idegsejt még egyszer elkezdi elölről felépíteni önmagát?
- Igen, de nem sikerül neki. Ugyanis a folyamat mintegy fordított sorrendben
zajlik. Az agy fejlődése során az idegsejtek előbb osztódnak, majd kialakítják a
kapcsolataikat egymással. Az Alzheimer-kórban előbb elvesznek az idegsejtek közti
kapcsolatok, majd az idegsejtek megpróbálnak újból osztódni. Az osztódási folyamat
meg nem képes végigjárni a fejlődés során végigjárt útvonalat. A következmény
pedig az idegsejt beteges elfajulása, majd elhalása lesz. Az elsődleges kiváltó tényező
tehát, úgy tűnik, hogy az idegsejtek közötti kapcsolatok elvesztése. Amíg egy
idegsejt más idegsejtektől üzeneteket kap - mi úgy mondjuk, hogy beszélget hozzá
valaki -, addig nem degenerálódik, mert őrá szükség van. A kommunikáció tartja
életben. A természet nagyon ügyesen kialakította ezt: amire szükség van, azt a
szervezet megőrzi. Tehát egy idegsejt is, amíg kap üzeneteket, addig nem degenerálódik.
Mihelyt nem kap, abban a pillanatban „fölöslegessé” vált, és ez az a pillanat,
amikor elkezd ilyen degenerációs folyamatokba beleindulni.
- Ezek szerint az öregkori egyedüllét nagyon könnyen felgyorsítja ezt a
folyamatot, hiszen a természetes kommunikáció sincs fenntartva.
- Pontosan. Vagy a depresszió. Ha nincs kívülről jövő impulzus,
valamilyen inger, akkor ezek a folyamatok természetszerűleg felgyorsulnak.
- Védekezhetünk-e valamilyen módon ez ellen?
- Természetesen. Nagyon fontos például a kommunikáció, az ingerszegény környezet
felszámolása stb., de negyvenéves kor felett érdemes odafigyelni a megfelelő
vitaminokra is. Az E, A és B vitaminok idegrendszert védő hatása közismert, és valóban
védelmet nyújtanak a degenerációs betegségekkel szemben. De csak bizonyos fokig. Mint
gyógyszerek, ha a betegség elindult, már nem hatékonyak.
A másik dolog, ami nagyon sokat számít: a tanultság. Minél tanultabb egy ember, annál
kisebb az esélye arra, hogy szellemileg leépüljön, valószínűleg azért, mert az
idegsejtjei közötti kapcsolatok erősebbek, és több is van belőlük. Végső soron a
tanulás arra irányul, hogy ezeket az idegsejtek közötti kapcsolatokat szaporítsa és
erősítse.
- A beszédnek van-e közvetlen befolyása az agyi tevékenységre?
- A kutatási területem nem terjedt ki erre. Viszont közismert tény az,
hogy ha beszélnek valakihez, akkor az az agyközpontja, ami a beszéd megértésére
specializálódott, aktívabbá válik. Kimutatható egy, a röntgenhez hasonló vizsgálattal,
hogy ilyenkor a vérellátása megemelkedik és az idegsejtek működése felerősödik.
Tehát akár a beszéd, akár a zene vagy a fény, de mindenféle kívülről jövő
impulzus, behatás aktiválja az idegsejteket. Természetesen az embernél a legerősebb
behatás a szociális hatás, a más emberekkel való kapcsolat. A különböző külső
impulzusok azok, amik az agy működését, azon belül a különböző központok működését
nagyon elősegítik, s ezek védelmet nyújtanak a degeneráció ellen. Ezért varraz,
hogy depreszsziós vagy magára maradt emberek sokkal gyorsabban leépülnek szellemig,
mint azok, akik aktívan élnek egy közösségben - érzelmileg-intellektuálisan kötődnek
egy közösség tagjaihoz.
- Az öregedéssel járó memóriavesztés, a feledékenység nagyon
kellemetlen tud lenni az ember számára. Több kutatás irányult mosn tanában arra,
hogy bizonyosfajta mozgások, mint például a futás, jó hatással vannak az agyi tevékenységre
és a memóriára. Önöknek voltak-e erre vonatkozó kutatásaik?
- Konkrétan nekünk nem voltak. De egy másik csat eredményei azt igazolják,
hogy minden olyan tevékenység, amely szellemi és fizikai együttműködést igényel, például
a kertészkedés vagy a kötés, kifejezetten lassítják az agy-öregedési folyamatokat
és javítják a memópiát. Megfigyelések igazolták, hogy azoknak, akik ilyenfajta munkát
végeznek, jobb a memóriájuk, nem épülnek le olyan gyakran, illetve ha megindul a leépülési
folyamat, sokkal lassúbb és enyhébb, mint azoknál, akik nem végeznek ilyenfajta munkát.
- Az Ön kutatási céljai között nyilván szerepel olyan gyógymód kialakítása
vagy gyógyszer létrehozása, amely segít ezeket a leépülési folyamatokat megállítani?
- Igen. A munkám jó része gyógyszerkutatás, de erről most még üzleti
okok miatt nem beszélhetek. A lényeg a mi szempontunkból a megelőzés lenne, vagy az,
hogy ha el is indul a folyamat, lehetségessé váljon a megszakítása, lassítása. Mint
minden betegség, az Alzheimer-kór is patológiás folyamatok láncolatának az eredménye.
Ha sikerül ezeket a „láncszemeket” azonosítani, akkor lehetségessé válik az,
hogy valamelyik ponton megállítsuk a folyamatot. Ezen dolgozunk.
- Köszönöm a beszélgetést.