Vagyim Arisztov
Az orosz politika mórja

A központi választási bizottság nem vette fel a Zsirinovszkij-féle hírhedt Liberális Demokrata Pártot (LDPR) a decemberi parlamenti választások jegyzékébe. Bár az esemény egyelőre még nem kapta meg az őt megillető figyelmet, mégis az oroszországi politikai elit összetételének komoly változásáról tanúskodik. Úgy tűnik, Zsirinovszkijnak és pártjának ideje végérvényesen lejárt. A hatalom igyekszik megszabadulni a kellemetlen politikusoktól. A klasszikus mondat érvénybe lép: „A mór megtette kötelességét, a mór mehet.”

Vlagyimir Zsirinovszkij ezredesi egyenruhában az Állami Dumában. Leszerelik?     Fotó: MTI

Pedig Zsirinovszkij, az oroszok „mórja”, és pártja nem keveset tett. A Szovjetunió felbomlása után 1992-ben, amikor még nemcsak a Szovjetunió népei, hanem maga Oroszország is üdvözölte a nemzeti szuverenitást, Zsirinovszkij meghirdette az új birodalmi eszmét.
Az LDPR zászlaja sokatmondó volt: az 1860-as évek beli orosz birodalom körvonalai látszottak rajta, amelyek nemcsak Finnországot és Lengyelországot foglalták magukba, hanem Alaszkát is. Akkoriban nevettek a birodalmi gondolaton, amelyhez - a kommunisták kivételével - Zsirinovszkij volt az egyetlen, aki mindvégig hűséges maradt.
Ma ezt a birodalmi gondolatot, amely az államiság eszméje lett, a politikusok többsége osztja. Persze, nem az elveszített területek visszaszerzéséről van szó. A világ máig legnagyobb és egyik legnépesebb országának, az Orosz Föderációnak egységét és oszthatatlanságát immár mindenki hangoztatja.
Zsirinovszkij és pártja a hatalom valamiféle kísérleti alanya volt. Miközben a tömegeket eszmékkel és jelszavakkal bombázta, a hatalom figyelte a tömegek reakcióját és ennek megfelelően igazította ki politikáját. Az 1992-93-as év LDPR-je fasiszta jellegű szervezet volt. A párt figyelte, hogyan reagál a lakosság a nyíltan náci és pogromra felhívó jelszavakra. Ez volt annak az új ideológiának a próbája, amelynek össznépinek kellett volna később lennie.
Az emberek többsége viszont nem vette be a náci eszméket, az LDPR pedig lemondott róluk, hogy úgymond még liberálisabb és még demokratább legyen. A Kreml urai az LDPR-t használták arra, hogy szondázzák a közvéleményt azzal kapcsolatban, hogy eltávolítsák-e a kommunistákat a vezetésből és betiltsák-e Zjuganov kommunista pártját. „Ha a kommunisták hatalmon maradnak, az ország nem fejlődik, tehát a kommunistákat be kell tiltani” - hangzott Zsirinovszkij egyik kommunista-ellenes kirohanása ez év tavaszán. „Május elsejével be kell tiltani a pártot, az Állami Dumát fel kell oszlatni” - tette hozzá. E felszólalásával az LDPR vezetője a parlament alsó- házának feloszlatását elsőként vetette fel - a Kreml ízlésének megfelelően. Mindig azt tette, amit Jelcin elnök nem engedhetett meg magának, bár kedvére való volt.
A politikai erők és a társadalom hangulatának ilyesfajta felmérése után döntött úgy Jelcin, hogy meneszti Primakov kommunistabarát kormányát, de nem kockáztatta meg, hogy betiltsa az Oroszországi Kommunista Pártot, és szélnek eressze a dumát. Egyébként az utóbbira nem is volt szüksége. A duma kommunista frakciója által az elnök ellen elindított vádemelési javaslat megbukott, nem utolsó sorban az LDPR-nek és vezetőjének köszönhetően. Zsirinovszkij, a tüzes szónok az impeachment kérdéseinek megvitatását a kommunista párt elleni vádakká változtatta: saját népük irtását vetette szemükre. Zsirinovszkijnak nem az első Kremlnek tett szolgálata volt ez. A populista vezér és pártja mindig a védelmükben lépett fel.
Függetlenül az elnök ellenzékével szemben aratott ez évi sikereitől, Jelcin korszaka is végéhez közeledik. Ezt bizonyítja az államelnök arra irányuló kísérletének harmadik kudarca, hogy Szkuratov főügyészt felmentse. A Föderációs Tanács nem támogatta Jelcin döntését. Pedig a főügyésszel kapcsolatos kérdés vizsgálatát maga a tanács tagjai kezdeményezték. Mintha kiprovokálták volna, hogy az elnök aktívan fellépjen, aztán pedig a tanácsot alkotó orosz régióvezetők megmutatták az elnöknek, ki ma az úr az országban.
A helyi vezetők nyíltan hangoztatják, hogy ellenőrzésük alá vonják a parlamenti választásokat. Saját embereiket akarják odatenni, olyan szervvé akarják alakítani a törvényhozást, amely a régiók érdekeit képviseli, és nem a politikai pártokét. Főképp nem az LDPR-ét. Még akkor sem, ha ezzel a párttal mindig meg lehet egyezni. Hiszen éppen Zsirinovszkij helyezte elsőként az ismert orosz politikusok közül a képviselői tevékenységet üzleti alapokra. Régóta ismeretes, hogy amikor más frakciók azzal a szándékkal keresik fel, hogy szavazatával támogassa őket, Zsirinovszkij csak egyet kérdez: „Mennyiért?”
Az LDPR vezetőjének botrányos híre, leplezetlen korrumpálhatósága és az alvilággal fenntartott kapcsolatai ma az orosz politikai elitnek nem használnak. Abban az időszakban, amikor szünet nélkül korrupcióval vádolják egymást a politikusok, a „Kremlgate” után, akkor, amikor meghirdették a korrupció és az alvilág elleni harcot, a hatalomnak nincs más választása, mint hogy megtisztítsa sorait. Máskülönben megkérdőjeleződik minden politikusnak az ország vezetéséhez való erkölcsi joga.
Zsirinovszkij mégsem adta fel a reményt, hogy bekerül az új dumába. Az LDPR újabb jegyzékét a központi választási bizottság már nem fogadhatja el. Ezért alapították meg sürgősen az újabb választási tömörülést, Zsirinovszkij Blokkját. Részt vesz benne a Szabad Fiatalok Oroszországi Szövetsége, Oroszország Szellemi Újjászületésének Pártja. A rá jellemző stílusban Zsirinovszkij kijelentette, hogy a blokkban az LDPR aktivistái és „vele rokon lelkű” személyek vesznek részt. Ez így is van: a Szellemi Újjászületés Pártját Zsirinovszkij húga vezeti…
Ha a blokkot be is jegyeznék és a vezért újból képviselővé választanák, csillaga mégiscsak leáldozóban van. Zsirinovszkij korszaka Jelcinével együtt tűnik el. Bárki legyen is az új cár, a réginek a bohócára nem lesz szüksége.