Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László, Jeruzsálem
Az Iszlám Mozgalom két útja
Interjú Rafael Israeli professzorral

Rafael Israeli professzor a jeruzsálemi Héber Egyetem Kelet-Ázsiai Tanszékén a Harry Trumanról elnevezett intézet tudományos kutatója. Marokkóban született, Fezben. Tizennégy évesen költözött át a zsidó államba, ahol katonai karrier után akadémiai pályát futott be. Tanulmányait Jeruzsálemben és az Egyesült Államokban végezte. Tizenöt könyvet tett közzé, köztük Szadat elnök politikai életrajzát, de monográfiát írt a kínai muszlimokról és a jordán megszállás alatti Jeruzsálemről is. Sinológus és iszlám-szakértő. Néhány évvel ezelőtt könyvet jelentetett meg az izraeli iszlám mozgalomról.


Az izraeli légierő támadása a Hezbollah, Irán-barát muzulmán gerillaszervezet állásai ellen Dél-Libanonban. Terrorista fellegvárak    Fotó: MTI

- Mi volt az oka annak, hogy Izrael arab lakosainak jelentős része 1948-ban elmenekült a megalakuló zsidó állam területéről, míg mások maradtak?
- Izrael háborúban született. Az Arab Liga és a Legfelsőbb Arab Bizottság ugyanis nem fogadták el az ENSZ Közgyűlés 1947. évi felosztási határozatát, fellázították az ország arab lakosságát, és a környező arab országok, kiegészülve Irak és Szaúd-Arábia csapataival agresszív háborút indítottak, hogy kívülről és belülről egyszerre végezzenek az éppen megalakuló Izraellel. Az arab lakosság vezetői és az értelmiségiek, akiknek lehetőségük volt a megélhetésre a szomszédos országokban, népüket magukra hagyva azonnal szedték a sátorfájukat. Az így vezetők nélkül maradt nép pedig könynyen hajlott az arab államok felhívására, hogy hagyják el lakóhelyüket és ideiglenesen távozzanak, hogy ne akadályozzák a zsidók elleni hadműveleteket. Ha majd a hadműveletek véget érnek - érveltek az arab vezetők -, akkor visszatérhetnek, és a tengerbe üldözött zsidók vagyona is őket illeti meg. Egy részük tehát így távozott, más részüket az arab államok által Izraelre kényszerített háború során Izrael űzte el. Voltak azonban falvak, amelyek békében maradtak, nem menekültek el, mert nem volt hová, és voltak olyanok is, akik együttműködtek Izraellel. Így Abu Gos keresztény arab falva, amely a Jeruzsálem felé vezető úton helyezkedik el. A falu muhtárja az Écel, zsidó földalatti mozgalom tagjaként harcolt a brit megszállás ellen. A zsidó állam területén 150 ezer arab maradt, ami akkor egynegyede volt a 600 ezer fős lakosságnak.
- Mi történt azokkal, akik maradtak, hogyan viszonyultak a megalakuló államhoz, és az állam őhozzájuk?
- Az Izraelben maradt arabok katonai igazgatás alá kerültek. Alapvető jogaikat megnyirbálták, így többek között csak engedéllyel hagyhatták el lakóhelyüket, társulási és gyülekezési szabadságukat korlátozták. Figyelembe kell itt venni nemcsak a történelmi okokat, de azt is, hogy ebben az időszakban a szomszédos arab államok fenyegették az országot: Egyiptom Gázából, Jordánia a Nyugati Partról, Libanon és Szíria az északi határról. Naponta szivárogtak be a feddajinok, hogy súlyos terrorcselekményeket hajtsanak végre a zsidó lakosság ellen. Az országban maradt arabok közül sokan együttműködtek a terroristákkal, és kémkedtek számukra. Mozgalom a Földért nevű politikai pártjukat az izraeli jogrendet sértő programja miatt betiltották.
- Meddig tartott ez az időszak?
- A katonai igazgatás egészen 1963-ig tartott, akkor megszüntették, és kezdetét vette az arabok izraeli társadalomba való integrálódása. Ezt az tette lehetővé, hogy az arabok teljesen el voltak zárva az arab országoktól, nem volt velük semmiféle kapcsolatuk.
A hatnapos háború 1967-ben gyökeres fordulatot hozott. A gázai övezet és a Nyugati Part izraeli fennhatóság alá került. Azok a mozgalmak, amelyek az állam megalakulása után elhagyták Izraelt - például az Iszlám Mozgalom -, ismét érvényesíthették befolyásukat ezen a területen. Az imámok és a vallási hitszónokok átjártak az izraeli mecsetekbe, és hirdették az iszlám mozgalom alapelveit. A hatnapos háború negatív következménye, hogy az addig egyedülálló és elszigetelt arab kisebbség felfedezte rokonságát a gázai és júdeai palesztinokkal és a környező államok arabságával.
- Mit jelentett ez?
- A többség azonosult a palesztinokkal, anélkül, hogy az erőszak útjára lépett volna. Ám egy kisebbség terrorcselekmények elkövetésére vagy annak támogatására szánta el magát. Darvis, aki ma az iszlám mozgalom déli ágának vezetője, 1980-81-ben másfél évet ült börtönben, több más izraeli iszlám vezetővel együtt. Izrael és a zsidók elleni uszítás, terrorcselekmények támogatása és az azokra való felbujtás voltak a főbb vádpontok ellenük.
- Az antiszemitizmus mennyiben függ össze a Koránnal?
- A lényeg nem abban van, hogy mit mond a Korán a zsidókról, inkább abban, hogy egyes vallási vezetők miként értelmezik az abban leírtakat, és hogyan közvetítik a hívők felé. Márpedig az értelmezéseikben a zsidók gyakran nem emberekként, hanem kutyák és disznók ivadékaiként szerepelnek. Innen nincs messze a terror.
- Mi történt ezután?
- Az iszlám vezetők elhagyhatták a börtönt, miután kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem folytatják korábbi tevékenységüket és tiszteletben tartják az állam törvényeit. 1983-tól társadalmi szerveződésként újjászervezték az Iszlám Mozgalmat. Iskolákat, óvodákat, kórházakat, sportklubokat hoztak létre, amihez az állam is támogatását adta. Umm el-Fahemben iszlám főiskolát alapítottak, ahol vallási vezetőket, imámokat és hitszónokokat képeztek. Élénk kapcsolat fejlődött a területek iszlám mozgalma és az izraeli arabok között. A Hamasz vezetői, az iszlám imámok és hitszónokok átjártak az izraeli mecsetekbe prédikálni. Így palesztinizálódott és iszlamizálódott fokozatosan az izraeli arab kisebbség.
- Mit jelentett ez Izraelben?
- Az iszlámnak egy meghatározott cél érdekében értelmezett ideológiája, amit mecseteikben, újságaikban, iskoláikban és könyveikben terjesztenek a zsidókról és Izrael államról, már politizálás. Ezen a ponton az Iszlám Mozgalom kettévált. A Nimr Darvis vezette déli ág ma elfogadja az állam törvényeit, tényként ismeri el Izrael állam létezését. Részt vesz a parlamenti választásokon, képviselői hűségesküt tesznek és az Egyesült Arab Listán politizálnak a knesszetben. Az északi ág erre nem hajlandó. Nem vesz részt a parlamenti választásokon, de a helyhatóságiakon igen. Ma északon az arab falvak többségében, így Umm el-Fahemben és Baka el-Garbijében iszlám polgármester van uralmon. Az izraeli törvények lehetővé teszik a kisebbségeknek, hogy vallási vonatkozású helyi segédtörvényeket alkossanak. Így Umm el-Fahemben nincs alkohol, az autóbuszokon a nők és a férfiak külön ülnek, és vallási alapon működő iskoláikban fiúk és lányok külön tanulnak. Egy kis iszlám városállam a modern izraeli demokrácia területén. Mecseteikben, az iskolákban, újságaikban és kiadott könyveikben a zsidóság és az állam ellen izgatnak. Nem hajlandók az oslói folyamat elfogadására sem. Nem véletlen, hogy 1992-ben éppen az arab város, Baka el-Garbije melletti katonai táborban álmában öltek meg baltával három izraeli katonát. Egy hónapja pedig a megiddói erdőségben az Iszlám Mozgalomhoz tartozó fiatal mészárolt le bestiális kegyetlenséggel egy fiatal párt.
- Milyen kapcsolat van jelenleg az izraeli Iszlám Mozgalom és a Hamasz között?
- Az izraeli Iszlám Mozgalom anyagilag segíti őket. A legutóbbi merényletekhez a robbanóanyagot a palesztin autonómia területéről a Hamasz szolgáltatta, a felkészítést és az utasítást pedig a jordániai vezetés adta. Az izraeli mozgalom alapítványaiból pedig jelentős pénzösszegek mennek át a Hamasz számlájára. Az öngyilkos merénylők hozzátartozóit gyászukról biztosították, számukra nyugdíjat folyósítanak, miközben zsidó honfitársaik halála semmit sem jelent számukra.
- Mi az izraeli iszlám mozgalmak stratégiai célja?
- A stratégiai célok mindkét ágban azonosak. Iszlám állam megteremtése a Közel-Keleten, amely természetesen egyet jelent az arab menekültek viszszatérésével és Izrael állam felszámolásával. Taktikailag azonban a két ág különbözik egymástól. A déli hivatalosan lemondott erről a céljáról, hogy ne kerüljön összeütközésbe az állammal, az északi azonban nem.
- A legutóbbi merényletek nyomán, úgy tudom, a rendőrség és a biztonsági szolgálat széles körű javaslatokkal állt elő az iszlám mozgalom korlátozására. Mi történt ezekkel a javaslatokkal?
- A biztonsági szolgálat és a rendőrség nagyon jól tudja, milyen veszélyt jelentenek az izraeli államra ezek a szervezetek. Ezt mutatják a javaslataik is, amelyek szerint szükséges lehet a mozgalom kiadványait cenzúrázni, felszámolni az engedély nélkül működő oktatási intézményeiket, korlátozni az iszlám vezetők mozgási szabadságát, felülvizsgálni az alapítványok pénzátutalásait és gyülekezési szabadságukat is korlátozni. Ezekből a javaslatokból a Barak-kormány csak néhány intézkedést fogadott el, például a kiadványok és az újságok cenzúrázását, erős ellenőrzést a mecsetekben elhangzó vallásos szónoklatokra. A biztonsági szolgálat szerint ezekben az intézkedésekben nincs semmi új. A kormány csak tűzoltást végez, de nem számol a problémák gyökerével, mert nem akarja elveszíteni az arab választók szavazatait. Ez már most is életveszélyes taktika. Minden perc késedelem csak növeli a veszélyt és nehezíti az ellene való fellépést.
- Ezt a belső veszélyt csak fokozhatja, ha az izraeliek és a palesztinok nem tudnak megállapodni a végső rendezésről.
- Nehéz megmondani, hogy mi lesz egy év múlva. A végső rendezést egy napon belül el lehetne rendezni, ha az izraeli kormány megadná azt, amit Arafat követel. Független palesztin államot, Jeruzsálem fővárossal, az 1967. június 4. előtti területtel. Ám - amenynyire én tudom - Barak ennél sokkal kevesebbet hajlandó csak adni. De még ha meg is adná, az sem zárná le a problémát, mert Arafat mind a mai napig nem mondott le végső stratégiai céljáról, Izrael állam felszámolásáról. Ezért fokozottan veszélyes az izraeli arabok iszlamizálódása és palesztinizálódása. Ma - éppúgy, mint az állam megalakulásakor - az arab lakosság 20 százalékát képezi Izrael összlakosságának, köszönhetően a nagy zsidó bevándorlási hullámnak. Az aliázás jelenleg csökkenő tendenciát mutat, s húsz év múlva az arab lakosság felmehet akár 40 százalékra is; ha többséghez jut, az a zsidó állam végét jelentheti.
- Véleménye szerint mit kellene tennie az izraeli államnak, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő?
- Először is az arab területeken önálló oktatási rendszerben tanítják a gyermekeket. A vallási iskolákban arab nyelven, az iszlám tanításainak megfelelően ellenséges szellemben nevelik őket. S ehhez - még kimondani is nevetséges - az izraeli állam anyagi támogatást nyújt. Az Umm el-Fahem-i főiskolán, amely az uszító imámokat képzi, s amelynek a diplomáját egyébként nem ismerik el az országban, állami pénzen tanulnak. Állami iskolarendszert kell létrehozni, amelyben az arabok héber nyelven tanulnák a kötelező tananyagot. Aki mást is szeretne tanulni, az tehesse meg, de a maga költségén. Az állampolgári kötelezettségek alól, mint például a katonáskodás, nem menteném fel őket, aki pedig nem hajlandó a kötelezettségek teljesítésére, az ne kaphasson állampolgárságot. Különben is, milyen polgár az, aki nem hajlandó a kötelezettségekből kivenni a részét, csak a jogosultságokból, s ha felnő az állam pénzén, annak ellenségévé válik. Akinek pedig ez nem tetszene, az költözzön át a palesztin államba.
- Köszönöm a beszélgetést.


Népek felvonulása Jeruzsálemben

Munkatársunktól

A héten közel százezren vettek részt külföldről és Izraelből az ez évi jeruzsálemi felvonuláson. A világ minden tájáról, többek között Brazíliából, Libériából, Németországból és természetesen Magyarországról is érkeztek felvonulók, hogy kifejezzék szolidaritásukat és szeretetüket Izrael népe és fővárosa, Jeruzsálem iránt. A felvonulásnak, amelyet a szervezők - közöttük a Jeruzsálemben működő Nemzetközi Keresztény Követség - a Szukkót, azaz a Sátorok ünnepének idejére időzítettek, különösen nagy jelentősége van, amióta megkezdődtek a végső rendezésről szóló tárgyalások. Amikor a nemzetközi közösség és a palesztinok Jeruzsálemről mint megszállt területről, mint az eljövendő palesztin állam fővárosáról beszélnek, akkor nagyon nagy súlya van annak, hogy önkéntesek Jeruzsálembe érkeznek, és hitet tesznek a zsidó főváros és Izrael népe mellett.
Ezért is különös, hogy - szakítva a korábbi évek hagyományaival - Ehud Barak izraeli kormányfő nem mutatott hajlandóságot a résztvevők üdvözlésére. Helyette az egyesített főváros polgármestere, Ehud Olmert köszöntötte a résztvevőket, akiknek a biztonságára több mint 1500 rendőr és számos helikopter vigyázott. A menet a város keleti feléből indult el, hogy megérkezzen a központba, a Jaffa kaput érintve a Sacher parkba. A polgármester itt beszélt az egybegyűltekhez.
Magyarországról a Hit Gyülekezete több mint negyven fővel képviseltette magát. „Szeretjük Jeruzsálemet, és hisszük, hogy a Messiás eljön ide” - jelentette ki egyikük, aki most első ízben vesz részt a felvonuláson. Az Óvárosban, a Nyugati Falnál a Templom-hegyi Hívek Mozgalom vezetője, Gershon Solomon és követői megkíséreltek feljutni a Mórija hegyére, hogy a Szukkót alkalmával az egykori Templom helyszínén imádkozzanak. Bár előző nap a rendőrségtől megkapták a szükséges engedélyeket, végül Jair Jichaki, a város rendőrfőnöke mégsem engedte fel őket a hegyre. E csoportnak az a célja, hogy felépítse a Harmadik Templomot a Mórija hegyén. Csatlakoztak hozzájuk evangélikus keresztény csoportok is Svédországból, Dániából és az Egyesült Államokból. „Az újonnan felépített Templom nemcsak a zsidók, hanem az összes nemzet háza lesz” - szólt az egybegyűltekhez Solomon.
Egyelőre nem világos, hogy minek köszönhető Ehud Barak miniszterelnök távolmaradása az eseményről, melyet elődei hagyományosan üdvözöltek, hogy Jeruzsálem státusát ezáltal is erősítsék. Elvi okok vezérelték-e vagy pedig személyes sértődöttség? A Nemzetközi Keresztény Követségnek ugyanis nagyon jó kapcsolata volt Benjamin Netanjahuval. Akármi is az oka, a távolmaradás Jeruzsálem ügyének nem segített. Éppen ellenkezőleg. Ez annál is furcsább, mivel a palesztinok ezzel szemben minden alkalmat megragadnak, hogy álláspontjukat, Jeruzsálemre vonatkozó igényüket kinyilvánítsák.