Vissza a tartalomjegyzékhez

Kertész Ákos
A zsidó újév és a vasfüggöny

Az bizonyára véletlen, hogy a Magyar Hírlapban 1999. szeptember 10-én ugyanazon az oldalon jelent meg Török Monika 5760 című írása és László József Kapunyitás behunyt szemmel című cikke, melyek közül az első a zsidó újév ürügyén íródott, a második a magyar-osztrák határ megnyitásának tizedik évfordulójáról szól. A két dátum idén ugyanis véletlenül egybeesett. Az azonban nem véletlen, hogy Török Monika publicisztikája és László József publicisztikája között van bizonyos összefüggés a dátumon túl is. Nem valószínű, hogy az összecsengést csak az én süket fülem hallja, és nem több agyrémnél. Ezt szeretném bizonyítani.

Török Monika „Az ember és társadalom” című tantárgy általános iskolák ötödik évfolyama számára írott tankönyv tervezetéből a Zsidók címszó alatt megjelent anyagot idézi teljes terjedelmében. Voltaképp kommentár nélkül. Nem is kell hozzá kommentár, a szöveg önmagáért beszél, én sem véleményezném, ha nem keresném az összefüggést e között, és a vasfüggöny fölhúzásának tizedik évfordulója között.
„…nem könnyű (…) meghatározni, hogy kik is azok a zsidók” - ezt olvashatjuk mindjárt az első mondatban. Orbán Viktor miniszterelnök úr évfordulós beszédében nehezményezte, hogy Európa nem ölelt magához és nem csókolt homlokon bennünket (vagyis leginkább őt, akinek aztán semmi része, pláne érdeme nem volt a határ megnyitásában), még a „kapunyitás” után tíz esztendővel sem, holott a fönti kitétel, az a félmondat, hogy „kik is azok a zsidók”, az Európai Unió egyetlen tagállamában sem jelenhetne meg nyomtatásban, pláne nem egy tankönyv tervezetében (a holocaust után ötvennégy évvel!), legföljebb egy illegális neonáci szervezet röplapján, ezért én úgy látom, nem igen vagyunk mi még érettek ahhoz, hogy az Európai Unió tagjai sorába kerülhessünk, és ha az Orbán boyok így folytatják országlásukat, nem is leszünk egyhamar.
Orbán követelőzése csak a nagyon naiv közönséget tévesztheti meg ideig-óráig: mindenki tudja, hogy ez a hangnem egyre távolabbra tolja számunkra a belépés időpontját. Szinte biztos, hogy a miniszterelnök követelőzése tudatos. Nem is akar ő egyhamar Európához csatlakozni: az uralkodó koalíció egyelőre a parancsuralmi rendszer, a parlament és az ellenzék kiiktatása, az Alkotmány negligálása felé nyit; úgy kell neki az európai, alkotmányos, plurális demokrácia, mint hátára a púp. Arról nem is beszélek - bár épp most aktuális -, hogy Pepó Pál alig másfél év alatt szabályosan kiherélte a magyar környezetvédelmet, amikor az eurokonform környezetvédelem egyik legfőbb feltétele a csatlakozásnak; maradok a már föntebb említett tankönyvtervezetben megjelent szövegnél.
Hogy kik is azok a zsidók? „Számarányukat jelentősen meghaladja a művészvilágban, a tudományos életben, valamint az információáramlás (újságok, rádió, televízió) és a kereskedelem terén elfoglalt szerepük.” Pont.
A félfasiszta Horthy-Magyarországon bevezetett első zsidótörvénytől (numerus clausus) az utolsóig szórul szóra ezzel érveltek a törvények kiötlői és parlamenti támogatói. Ezen csak dr. Ravasz László református püspök úr tett túl, aki sárba rántva a magyar kálvinizmus évszázados pozitív szerepét a magyar progresszió történetében, még azt is hozzátette, hogy a zsidó szellem magához asszimilálja a magyart. Érvelését Csoóri Sándor egykori költő ismételte meg 1990-ben a Hitel hasábjain, majd a Nappali hold című esszékötetében. Továbbá: „Magyarországon a zsidóság nem kíván a társadalomban önálló etnikumként megjelenni.” Ezért aztán számuk is nehezen határozható meg, mert a vallás magánügy stb.
Figyelem! Nem tudni ki zsidó, ki nem, tehát a zsidó magát magyarnak álcázza, nem áll ki nyíltan a zsidósága mellett: titokzatosság lengi körül, mondhatnánk sunyi és alattomos. Ez a tökéletes ellenségkép! (Hogy ez homlokegyenest ellenkezik az előző mondatokban állítottakkal, hogy „számarányukat jelentősen meghaladja (…) betöltött szerepük” - honnan sejti a tankönyvíró a számarányukat, ha egyszer a számuk is nehezen határozható meg?!) A tervezetben a holocaustról nem esik szó. Nem említtetik, hogy a német nácik a zsidóságnak még az írmagvát is ki akarták irtani végső megoldásként - Endlösungként, hogy hatmillió európai zsidót gyilkoltak meg 1941 és 1945 között a náci halálgyárak gázkamráiban, de nem a hadra, munkára fogható férfiakat, hanem csecsemőket, az anyjuk méhében rugdalózó magzatokat, asszonyokat és aggastyánokat, és ebből hatszázezer volt a szinte teljesen magyarrá asszimilálódott, magát magyar hazafinak tekintő magyar állampolgár, akiket a Magyar Haza többi, nem-zsidó állampolgárai lelkes vagy hallgatólagos asszisztálása mellett játszottak át a magyar nácik a németek kezére.
Csoda-e, ha a magyar zsidóság képviselői nem merték önmagukat 1989-ben etnikumként meghatározni ebben az országban, ahol már a neonáci MIÉP törvénytelenül parlamenti frakciót alakíthatott a kormányzó koalíció hallgatólagos beleegyezésével, és a jobboldal lapjai a Magyar Fórumtól a Napi Magyarországon és (bármilyen szomorú: a liberális, antifasiszta, magyar keresztény középosztály egykori lapján) a Magyar Nemzeten át a szélsőjobboldali Demokratáig nyíltan zsidóznak; a médiát a zsidó összeesküvés eszközének nevezik, és megkísérlik a (szerintük ugyan sötétben bujkáló, de általuk leleplezett) zsidókat kirekeszteni a magyar közéletből. Ha nekem kellett volna döntenem, a többi zsidó érdekében én is úgy döntöttem volna, mint a zsidóság vallási képviselője, a MAZSIHISZ. Én nem félek, de nincs jogom embertársaimat veszélynek kitenni.
Ezért tiszteletben tartva mások döntését, hogy a zsidó csupán egy vallás a sok közül, ami engem illet, kimondom: én, Kertész Ákos, aki soha életemben nem voltam zsidó vallású, ám a holocaust idején mégis rámvarrták a sárga csillagot, helyjegyem volt az auschwitzi marhavagonba a rámpáig, onnan a gázkamráig, csak az idő előtt elveszített háború akadályozta meg a hóhéraimat abban, hogy kivégezzenek (és mellékesen saját lázadásom, polgári engedetlenségem, mert megszegve a törvényt letéptem a sárga csillagot és illegalitásba vonultam); tehát én, aki soha nem voltam zsidó vallású, azért voltam halálra ítélve, mert etnikailag zsidó vagyok. Ha a többi magyar zsidó számára zsidóságuk kizárólag vallási kérdés is, én egyszemélyben (mert másokat nincs jogom magammal rántani), magam vagyok Magyarországon a zsidó etnikai kisebbség. Vállalom. Mementóként. A holocaustban lemészárolt hatszázezer magyar zsidó emlékére, és van pofám nem félni!
Hatvannyolc éves vagyok. Mitől féljek? Mit féltsek? Negyvennégyben sem féltem, tizenkét évesen, most féljek, vénségemre?

*****

Eszembe juthat-e egyáltalán ez a szó: félni?
A német-zsidó Ignatz Bubis nemrég bekövetkezett halála és körülményei azt igazolják: igen. Európa még nem szabadult meg az Auschwitz-szindrómától ma sem, ötvennégy évvel a holocaust után. Ha a német-zsidó párbeszéd jobbára csak zsidó monológ volt, a németek - jobb esetben - úgy mentek el mellette, hogy nem is hallották, akkor ez hatványozottan igaz a magyar-zsidó párbeszédre. Akkor csak egy megoldás létezik: Izrael? Akkor mit keresek én még itt?
Én hiszek a diaszpóra-lét értelmében. A zsidókra szüksége van a világnak: kiválasztott nép. Nem tudom, ki választotta ki - Istenben nem hiszek -, de van, amit a zsidónak tanítania kell: példájával. Mindenütt. Ha Európában még nem múlt el a holocaust-sokk fél évszázad alatt, majd elmúlik újabb fél évszázad alatt. Angliában nem érzi magát idegennek a zsidó diaszpóra. Franciaországban sem. Dániában, Finnországban, Svédországban sem. Csak a holocaust egykori vonzáskörzetében érzi magát idegennek a túlélő, hát persze. Itt a jobboldalt az antiszemitizmus tartja egybe, a zsidóságot meg Auschwitz emléke, de ez nem normális állapot: ez betegség. Ennek el kell múlnia. Ha pedig halálos, akkor Európának bele kell pusztulnia. Éppen ezért a (sajnos, elég lassan ható) gyógyszer nem is lehet más, csak az Egyesült Európa, ahol az egészséges testrészek immunrendszere kiöli majd a fertőzött testrészekből is a félelem- és gyűlöletvírusokat. Optimista vagyok? Nem lehetek más. Nem csak az anyanyelvem, a kultúrám is velejéig magyar. Magyar író vagyok. A nagyvilágon ekívül nincsen számomra hely. Én ezzel az átokkal megverten vagyok etnikailag zsidó.

*****

„Zsidók mindenütt élnek a világon - áll még a szövegtervezetben. - Kik a zsidók tulajdonképpen? Mózes tanításain (Biblia - Ószövetség) alapuló vallást követő közel-keleti nép, összefoglaló nevükön: izraeliták. Államuk ma Izrael.” Jó, mi? Ebben a néhány szóban tucatnyi logikai ellentmondás vagy egyszerűbben: ostobaság van… hagyjuk. Beszéljünk inkább arról, mi nincs benne a szövegtervezetben.
Hiányzik belőle - a holocauston kívül - mindenekelőtt az, hogy a zsidó nép egy nagyjából csaknem négyezer és éves írásbeli kultúra letéteményese. (A történelmi kutatások szerint Mózes körülbelül két és félezer évvel időszámításunk előtt élt. Tehát a héber írás és a Tóra születése arra az időre nyúlik vissza.) A zsidók csaknem négyezer és éves nyelve ma is nagyjából eredeti formájában élő, beszélt, modern nyelv. Ez maga egyedülálló. A csaknem négyezer és éves írás ma is élő, modern írás; nem kevésbé modern, mint a latin betűs angol vagy a cirill betűs orosz, az arab, a hindu, a kínai stb.
De míg az antropológiailag eléggé egynemű kínaiak a Birodalom távolabbi (északi vagy déli) körzeteiből csak írásban képesek kommunikálni, nyelvjárásaik annyira különböznek egymástól, hogy nem értik egymás szavát, írásuk nem is hang-írás, hanem fogalom-írás, addig az antropológiailag hihetetlenül különböző zsidók mind megértik egymást héberül.
A szőkés, vöröses szőrzetű, fehér bőrű, kék szemű orosz, lengyel, német, cseh vagyis askenázi zsidó, és a mediterrán szefárd zsidó, (akit nehéz egy görögtől, provánszitól, délolasztól vagy arabtól megkülönböztetni), a sötétbőrű jemenita, és a szinte szerecsen-fekete bőrű etióp zsidó mind ugyanahhoz az etnikumhoz tartozik, és mind ugyanazt a héber nyelvet beszéli. (Kivéve engem, az egyetlen etnikailag zsidó magyart, aki egy szót sem tudok héberül. Bizonyára szégyen, de tény.)
Hiányzik a tervezetből, hogy a zsidó, ha valahol megtelepszik, először iskolát, aztán fürdőt épít, csak utána zsinagógát, ami nem templom (szentély), hanem imaház és közösségi ház: „művelődési otthon”. A rabbi nem csak pap, hanem előljáró, tanító, a gyülekezet tagjainak ismerője, barátja, tanácsadója, istápolója és jó pásztora egy személyben. S az iskola és a fürdő elsősége azt jelenti, hogy a zsidók számára az oktatásügy és az egészségügy volt az ősidőktől kezdve a legfontosabb, és az a mai napig.
A zsidókat nem utálni kell, hanem tanulni kell tőlük. El kell lesni a titkot, mitől maradtak fönn négyezerötszáz év viharai, háborúi, rabságra vettetései, menekülései, szétszórattatásai, üldözései, népirtásai dacára. Iskola és fürdő! Az a nemzet, amelyik számára az oktatásügy és az egészségügy az utolsó (e kettőre szán a legkevesebbet évi költségvetése megtervezésekor), halálra ítéli önmagát.
A zsidóságtól kapta az emberiség az egyistenhitet. Ez a közel-keleti kis pásztornép, a többistenhívő népektől körülvéve, már ötödfélezer évvel ezelőtt olyan intellektuális teljesítményre volt képes, hogy a világ látszólagos sokneműsége mögött fölismerte az univerzum lényegi egyneműségét. Mai szóval: a valóság holisztikus megközelítésére volt képes. Fölismerte, hogy az egynemű univerzumot csak egyetlen szellemi akarat teremthette, csak egyetlen szellemi entitás irányíthatja. Ezt az egyetlen szellemi princípiumot Istennek nevezte, ám nevét fölöslegesen nem vette ajkaira, Istent nem ábrázolta, mert a világot teremtő és irányító szellem elképzelhetetlen és ábrázolhatatlan: nem faragott hát magának és nem imádott bálványokat.
Isten az embert a maga szellemi képére és hasonlatosságára teremtette, nem is teremthette testi hasonlatosságára, hiszen szellemi és nem fizikai Lény. Fölismerni, hogy az Isten nem-antropomorf szellemi entitás négyezerötszáz évvel ezelőtt, hihetetlen szellemi teljesítmény, gondoljuk meg! Ehhez képest csekélység, hogy a zsidóságnak köszönheti az emberiség a hetet és a hétvégi ünnepet, munkaszüneti napot (is).
A zsidóságnak köszönheti az emberiség Mózest, a Bibliát, Jézust, a kereszténységet, végső soron az evangéliumot; a zsidó szellem és kultúra az egész mai zsidó-keresztény, euro-amerikai fehér kultúra alapja. És részben a feketék kultúrájának alapja is. Mert az észak-amerikai baptista templomban gyönyörű gospelekkel és spirituálékkal a zsidó eredetű Jézust imádó afro-amerikaiak is félig a zsidó kultúra örökösei.
A zsidóknak köszönheti az emberiség Dávid zsoltárait, Heine költészetét, Spinozát, Einsteint, Freudot, Chagallt, Yehudi Menuhint, Szilárd Leót, Teller Edét, az atomhasadás titkát (az atombombát Truman elnök dobatta le Hirosimára és Nagasakira Szilárd Leó minden tiltakozása ellenére: Szilárd Leó zsidó volt - Truman elnök a legkevésbé sem volt zsidó), a zsidóságnak köszönheti a világ Neumann Jánost és a számítógépet. Sőt, Neumann János is a zsidó Bar Kochbának köszönheti a kettős számrendszert, a nulla-fázis rendszert, melyre az egész mai informatikai civilizáció épül. Hogyan? Bar Kochba zsidó hadvezér volt (nota bene szabadságharcos), s egyszer az ellenség táborából a kémeit kivágott nyelvvel küldték vissza. Írogatásra nem volt idő, a vezér azonnali válaszra várt. Hát úgy tette föl a kérdéseit, hogy a beszélni nem tudó kémek bólogatással vagy fejrázással felelhessenek. Igennel vagy nemmel. Mindenki tud barkochbázni. Innen ered. Minden nagy dolog pofonegyszerű. Neumann a barkochbát fordította le elektronikára.
A zsidó genetikailag nem különbözik más népektől. Intellektuális gyakorlata azonban kétségtelenül nagyobb, nem csupán azért, mert egy négyezerötszáz éves írásos kultúra van mögötte, hanem azért, mert közel kétezer esztendős szétszórattatása, üldöztetése, diaszpóra-léte, gettó-élete közben a zsidó férfi a jesivákban (speciális iskolákban, melyek egyedülálló didaktikai módszerével most nem terhelem az olvasót), szünet nélkül tanult, olvasott és alkotott. A Talmudtól a szépirodalomig - mindent.
Amikor Európa polgári fejlődése megindult, és a zsidóság polgárjogi fölszabadítása lassacskán elkezdődött, történelmi és társadalmi okokból kizárólag az intellektuális pályák nyíltak meg előtte. Mint minden kisebbségnek (a feketének Amerikában, a magyarnak Romániában, a románnak a mai Magyarországon), a zsidónak is bizonyítania kellett: kétszer annyit kellett teljesítenie, mint a többséghez tartozónak, hogy elismerjék, hogy a saját esélyegyenlőségét megteremtse. Képes volt rá.
Azért ajánlom, különösen Kövér László állambiztonsági és titkosszolgálati tárca nélküli miniszterelnök-helyettes és főminiszter úrnak figyelmébe, hogy zsidókérdés nincs, soha nem is volt, csak antiszemita kérdés van. Mindig is csak az volt. Tetszett volna Radnóti Miklóst olvasni!
A zsidókat nem irigyelni kell, a zsidókat nem kirekeszteni kell, a zsidókat nem kiirtani kell, hanem tanulni kell tőlük. Nincsenek különleges képességeik, csak nem piálnak, nem drogoznak, nem zsidóznak - tanulnak. És tudnak. Ha valamiben megbuknak, nem keresnek bűnbakot. Nem szidnak senkit érte: tudomásul veszik, hogy nem tudtak eleget, nem voltak elég tehetségesek, és vagy tovább tanulnak, vagy megtesznek mindent, hogy a gyerekeik többet tudjanak, mint ők. Ha már nekik nem sikerült, sikerüljön a gyerekeiknek. Ez az egyik titkuk.
A másik titkukról már beszéltem. Náluk első az iskola, második a mikve, a fürdő. Az oktatásügy és az egészségügy. Van mire büszkének lenniük, nem ékeskednek idegen tollakkal. Ha nem ők nyitották meg az osztrák-magyar határt, ha nem ők kezdték a vasfüggönyt lerombolni, ha nem ők harcolták ki - akkor még vakrepüléssel, mert nem lehetett tudni, hogy a Nagy Szovjetunió hogyan reagál - a rendszerváltás lehetőségeit, nem ünnepeltetik magukat. Ha rajtuk múlna,
annak adnák a kitüntetést, aki megérdemli. Horn Gyulának, az akkori külügyminiszternek. Németh Miklósnak, az akkori miniszterelnöknek. Kozma atyának és Csilla von Böselagernek, a Máltai Szeretetszolgálat irányítóinak, akik a nálunk rekedt NDK-beli állampolgárok ellátásáról gondoskodtak. Pozsgay Imrének (aki ugyan politikai öngyilkosságot követett el, de ez nem kisebbíti a rendszerváltás elindításában szerzett érdemeit).
Ezzel nem állítom, hogy a zsidók jellemgrófok, a legkevésbé sem! Sajnos. Ismerem őket. De amitől minden jóérzésű européer ma undorodna, ők is undorodnak; csak ennyi. A vasfüggöny megnyitása évfordulós ünnepségeivel egyidőben egyetlen zsidó politikus sem jelentené ki, hogy ami szemét ma az udvarunkon bűzlik, azt a Németh-kormány hagyta hátra. Csak azért, mert félnek a népszerű Németh Miklóstól, hátha ő lesz a baloldal erős embere, ha hazajön. A magyar állam nevében nem küldenének az évfordulós
ünnepségre olyan meghívót Kohl exkancellárnak és Genscher exkülügyminiszternek a határnyitás és a német egyesítés aktív résztvevőinek, hogy eljöhetnek ugyan, de a hivatalos ünepségen nem szólalhatnak meg. Maul halten! Pofa súlyba! Egyetlen zsidó vallású magyar politikus sem vetemedne arra, hogy ilyen szégyenbe hozza hazáját, Magyarországot, és nemzetét, a magyar nemzetet.
Amúgy valójában nincs kapcsolat a határnyitás évfordulós ünnepségei és a zsidó újév között. Hacsak a föntiek nem…