Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Márta
Megtérés és engesztelés

Bibliamagyarázók egyre szélesebb körben elterjedt nézete szerint az ősi bibliai ünnepek az emberiség történetének legfontosabb szellemi állomásait jelentik. Az izraeli naptár olyan, mint az Úr notesze: kicsiben tartalmazza mindazt a programot, amit Isten nagyban tesz. Ezért az ünnepek arra voltak hivatottak, hogy már jó előre képszerűen és kézzelfogható módon ábrázolják az eljövendő szabadító, a Messiás tevékenységét és a megváltás lépéseit. Úgy, ahogyan az ajtóban megjelenő árnyék előrevetíti, hogy valaki jön...


Kürtzengés. A halottak feltámadásának jele

A mózesi Törvényben az Úr ünnepeinek nevezett hét ünnep közül négy tavaszra esik. A keresztény felfogás szerint a tavaszi ünnepek már beteljesedtek Jézus, a Messiás eljövetelével és a Szent Lélek (Szellem) eljövetelével. A tavaszi ünnepek után hosszú nyári szünet következik, azután sűrű egymásutánban követi egymást a hetedik héber hónapban a három utolsó ünnep: Tisri első napja a Kürtzengés, tizedik napja az Engesztelés, tizenötödik napjától kilenc napon át tart a Sátorok ünnepe. Ezek héber elnevezései - ahogyan ma nevezik őket - Rós hasaná, Jóm kippur, Szukkót.
Az elmúlt héten, szeptember 11 és 12-én ünnepelte a zsidó világ az újévet, Rós hasanát, amely a bibliai Kürtzengés ünnepének mai megfelelője. Az újévtől az engesztelőnapig, héber nevén Jóm kippurig eltelő időszakot a tíz bűnbánó napnak is nevezik. Az engesztelőnap kilenc nappal az újév beköszönte után, az idén szeptember 20-a előestéjén kezdődik, ami szigorú önsanyargatást ró a választott nép minden törvényhű tagjára. A befelé fordulás és a bűnbánat napjainak csúcspontja hajdan a népért bemutatott engesztelő áldozat volt, ma a Jóm kippur középpontjában a megalázkodás és a bűntől való elfordulás áll, amelyhez az Istenhez való feltétlen ragaszkodás kinyilvánítása járul.
Az őszi ünnepek záróakkordja a kilencnapos Sátorok ünnepe, ami ugyancsak a hetedik héber hónapban, Tisri 15-én, az idén szeptember 24-én este veszi kezdetét.

A sófár és a Mórija-hegy

A Rós hasaná középpontjában egy hangszer, a sófár, a kosszarvból készült kürt áll. A kürt hétköznapi megfúvása a nép összegyűjtését vagy riadót jelentett, ünnepi használatára újhold, szombatév vagy új király trónra emelkedésének kihirdetésekor került sor. A kürtölés ünnepén mintegy emlékeztetőül kellett kürtölni, és ez a különleges, szombati nyugalommal együtt járó kürtfúvás volt az ünnep lényege. A jeruzsálemi Templom fennállása idején az áldozatok mellett a papok ezüsttrombitáit is megszólaltatták (ezek neve hacócerá, amiről a zajos ünnepség, a hacacáré vette nevezetét), de ez nem helyettesítette a sófárt, a kosszarv-kürtöt.
A sófár nem készülhetett bármilyen állat szarvából, csakis kos szarvából. A hagyomány szerint azért nem lehetett például tehén szarvából, mert az az aranyborjúval kapcsolatos súlyos eltévelyedést idézné fel. A kosszarv éppen ellenkezőleg: az Ábrahámnak adott ígéretet eleveníti meg. Ábrahám a Mórija hegyén készült Isten szavára feláldozni egyszülöttjét, remélve, hogy a Mindenható meg tudja eleveníteni az ifjút, ha meg is hal. Szilárdan hitte, hogy ketten mennek fel a hegyre és ketten jönnek vissza onnan. Ábrahám két napig úton volt, míg a harmadik napon már látta messziről a kijelölt helyet. Izsák megkötözésének helye a Mórija földjének egyik, akkor még bozótos hegyén, a mai Templom-hegyen volt. A drámai pillanatban, mikor Ábrahám a kést fiára emelte, hogy feláldozza, égi szózatot hallott, és engedelmessége jutalmául elnyerte Isten örök ígéretét. Egy óvatlan kos a friss hajtások után vadászva szarvánál fogva megakadt a sűrű ágak között. Ábrahám megpillantotta, szarvánál fogva kiszabadította és feláldozta fia helyett.
Kánaán birtokbavétele után Izraelben a jogos büntetés elől menekülő bűnösök mentelmi jogot kaptak, ha az Úrnak szentelt helyen az oltár szarvát (lévén négy csúcsszerű sarka) megragadták. A szarv a szabadulás és a hatalom jelképévé lett, és szorosan összeforrt a feltámadás hitével, amelynek Ábrahám adott hangot, amikor feláldozandó fiával a hegyre indulván így szólt szolgáihoz: „Elmegyünk oda, imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.” (1Móz 22,5) A sófár emlékeztet arra, hogy a hívő ember akkor veszi birtokba az Isten által felkínált szabadítást, amikor mint egy ajándékot, örök életet kap, és visszanyeri testét.

A kürtzengés és a Sínai-hegyi törvényadás

A hegy gyakran Isten fenségének közelségét, a felmenetel az Istenhez való közeledést jelképezi a Bibliában. Az Egyiptomból Mózes vezetésével kivonult Izrael a Sínai-hegy lábánál az Istennel való találkozás előtt két napig előkészületeket tett, a megtisztulással volt elfoglalva. A harmadik napon felhő ereszkedett a hegyre, Isten dicsősége pedig mint tűz volt messziről látható a Sínai tetején. Életveszély fenyegetett mindent és mindenkit, aki a hegyhez közel ment vagy hozzányúlt. Isten úgy rendelkezett, „mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehettek a hegyre”.
A sófárjelet maga az Úr adta. A hang egyre erősödött. Az Úr leszállt a hegy tetejére, és felhívta magához Mózest. Mózes felment. Nem sokkal később Izrael több mint hetven vezetőjével együtt látta meg Izrael Istenét - mégis mindannyian élve maradtak. Kiemelt jelentősége van annak a ténynek, hogy Isten maga is ad tehát kürtjelet választottainak.
Az esemény újszövetségi párhuzama Pál thesszalonikaiakhoz írt első levelében olvasható: „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával, isteni harsonával leszáll az égből, és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban, azután mi, akik élünk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe (...) és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1Thessz 4,16-17)

„Könyvek nyittattak meg...” - bűnbánat és megtérés


A bűnbak. Vére elfedte az emberek bűneit

A Rós hasaná a régi Kürtzengés ünnepéhez képest jelentős elmozdulást mutat a szóbeli tradíció irányába. A hagyomány az engesztelő áldozat hiányában a bűnbánatra és a bűnbocsánat jócselekedetekkel való kiérdemlésére teszi a hangsúlyt. A tradíció szerint a zsidó újévkor Isten áttekint három könyvet. Az igazak az életre vannak beírva, a megátalkodott, javíthatatlan gonoszok neve azok könyvébe kerül, akiknek az új évben meg kell halniuk. A köztes állapotban lévők Jóm kippurig - tíz napig tehát - még haladékot kapnak életük megváltoztatására. Felmerült a szívszorító kérdés, kik is az igazak, és hogyan lehetne a se-jó-se-rossz állapotból kitörni. Az engesztelőnapig a bűnbánat, az alapos önvizsgálat útja adatott. A jókívánság is ebből fakad: „Lesáná tová tikkátév!”, azaz „Jó évre legyél beírva!”
Igaz, hogy Isten könyveiről csak kevés bibliai kijelentés adatott, és ezek a könyvvizsgálatok nem kapcsolhatók közvetlenül Rós hasanához, de annyi bizonyos, hogy Isten számon tartja az igazakat (Zsolt 69,29), és aki vétkezett, azt kitörli az ő könyvéből (2Móz 32,33). Szintén a hagyomány köti Rós hasanához, hogy a Sátán, Isten ellensége e napon rendszeresen megjelenik Isten trónusa előtt, hogy Izraelt bevádolja a mindenség Bírájánál. Bibliai tény, hogy a Sátán a feddhetetlen és igaz Jóbot próbatételre elkérte Istentől egy ehhez igen hasonló szituációban (Jób 1,6-12). A zsinagógai szertartás közben több mint százszor fújnak a sófárba, azért, hogy ily módon összezavarják a Sátánt, aki így azt hiszi, hogy a Messiás királyi uralma eljött, az övé meg lejárt. A zsinagógai imák nagyon erősen összpontosítanak Isten uralmára, az Ábrahámmal kötött szövetség ígéretére és természetesen a sófár nemzeti sorsfordulókban betöltött szerepére (vö. Zak 9,14).
A bűnöktől való megtisztulás iránti óhajt fejezi ki a középkori eredetű Taslikh szertartás - Rós hasaná első napján valamilyen vízfelület mellett elmondanak egy imát, aminek lényege egy szentírási vers: „Bizony tenger mélységébe veted (taslikh) minden bűnünket!” (Mik 7,19) Az ima végén kenyérmorzsákat dobnak a vízbe, sőt a kútba, tóba, tengerbe a zsebüket is kirázzák. Ez a jelképes tett is a bűnök elfeledésébe vetett hitet fejezi ki.
A bűnbánati napok idején tartózkodnak minden vidám tevékenységtől.

A Jóm kippur - a „befedés” napja

A kippur szó a befed jelentésű káfar ige származéka. Az engesztelés annyit tesz, hogy egy bűnt meg nem történtté tenni lehetetlen ugyan, de Isten el tudja azt fedni egy ártatlan áldozat élete árán, vérének kiontása által. Izrael egész népéért a bibliai időkben a főpap mutatta be a nép bűneinek elfedésére az engesztelő áldozatot. Az év legkomolyabb napja felkészülést igényelt: megtérést az elmúlt évben elkövetett bűnökből és egész napos önsanyargatást, vagyis a táplálék, sőt a víz és minden folyadék teljes megvonását jelentette. Tilos volt bármilyen munka, sőt aki nem volt hajlandó megtérni és böjtölni, annak „ki kellett irtatnia népe közül”.
A papság ugyancsak aprólékos gondossággal készült szolgálata ellátására, amely most nagyobb számú áldozat bemutatásával járt. A szentség törvényeinek fokozott betartására különös gonddal ügyeltek a főpap szolgálatában. A főpap volt az, akinek a főszerep jutott a népért való engesztelő áldozat bemutatásában. Gondoskodtak helyettes főpapról is, aki a főpaphoz hasonlóan egy héten át minden mozdulatot begyakorolt, hogy készen álljon arra az esetre, ha a legrangosabb főpap minden óvatosság ellenére esetleg rituálisan tisztátalanná válna.
A főpap jóm kippuri szolgálata nem este, a nap kezdetén, hanem hajnalban kezdődött: bemerítkezett, majd felvette arannyal átszőtt köntösét, arra a bíbor ruhát, amelyen apró csengettyűk jelezték a népnek, amelynek képviseletében szolgált, merre jár. A köntös fölötti arany melldíszt tizenkét drágakő díszítette, hogy Izrael törzseinek közbenjárójaként lépjen az Úr elé. A mindennapi áldozat végeztével átöltözött, hogy a Jóm kippurkor viselendő fehér vászonruháját öltse fel. A nap során ötször merítkezett be és öltözött át fehér váltóruhába. A fehér főpapi ruhákat csak egyetlenegyszer vette fel, azután a papok felhasogatták, és anyagából a Szentély arany lámpatartójának mécseseibe készítettek kanócot. A főpap először a saját bűneit vallotta meg egy fiatal bika fejére téve kezét, azután a papság bűneit olvasta annak fejére. A babilóni fogság utáni időszakban már csakis ezen a napon, csakis neki volt szabad ezen imák során kiejtenie Isten személyes tulajdonnevét, a JHWH nevet (amelyet valószínűleg - legalábbis a papi rendből származó Josephus Flavius és más I-II. századi szerzők híradása szerint - csupa magánhangzóval kellett kiejteni, valahogy így: ÍAÚE).
A két ima között két teljesen egyforma kecskebak közül sorsvetéssel választotta ki, melyiket áldozzák fel a Templom oltárán az Úrnak, és melyik legyen a bűnbak, amely a nép bűneit hordozza. A sorsolás után viszszatért a kohaniták (papok) bikájához és levágta. Az állatok vérét nyeles, hegyes aljú edényekben fogták fel, amelyeket nem lehetett a kiborulás veszélye nélkül letenni, hogy folyamatosan rázogatni kelljen őket, nehogy a főpap visszatéréséig megalvadjon bennük a vér. A főpap ezután parázstartóval ment a Szentélybe, közel a legbelső helyiséghez, a Szentek szentjéhez, a függöny elé, hogy illatszereket szórva az aranyoltár parazsára, illatáldozatot mutasson be. A Szentélyt és a legszentebb részt elválasztó függöny mögött hajdan a Szövetség ládáját őrizték, amelynek a babilóni fogságot követően nyoma veszett. A Szentek szentje ekkor már egy üres helyiség volt, padlózatából néhány centiméterre kiemelkedett Izsák megkötözésének helye, az úgynevezett „alapkő”. A legszentebb hely, ahová csakis a főpap léphetett be, ő is csak ezen a legünnepélyesebb napon, hogy az áldozatok vérét a Szövetség ládája felé hintse, majd a függönyt és az udvaron álló oltár szarvait is megkenje a fiatal bika és az „Úrnak” feliratú táblácskával kisorsolt kecskebak vérével. A másik kecskebak még élt, erre a sorsvetésben az „Azázelnek” feliratú táblácska jutott. Ennek vérét nem ontották ki, hanem ráolvasták a nép bűneit, és kikergették a pusztába Azázelnek. A zsidó hagyomány szerint ez egy bukott angyal neve. Később, hogy bizonyosan odavesszen, szikláról taszították le a bűnbakot.

A Jóm kippur ma

Manapság a leglátogatottabb zsinagógai szertartás a jóm kippuri. A zsinagógák csakúgy, mint látogatóik fehérbe öltöznek, felidézve a papok templomi ruháját. A Kol nidré kezdetű ima egy közös vallástétel, ami feloldást kér minden teljesítetlen ígéret és fogadalom alól. Jónás könyve fordítja az olvasókat a tesuvá, a megtérés, az Istenhez való visszatérés felé. A régi arám nyelvű Muszaf ima arról is szól, hogy Izrael igaz Messiása eltávozott, és ezért nincs, aki a népet megigazítsa. Az engesztelő áldozat nélkül maradt zsidóságban él egy hagyomány, amely mindmáig emlékeztet arra, hogy az eredeti Jóm kippur nélkül nincs, ami eltakarná a vétkeket: áldozati vér ontása nélkül nincs bűnbocsánat. „A vér a benne levő élet által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11) A Kapparót szertartást néhány ultraortodox közösségben ma is gyakorolják. Ennek során a férfiak kakast, a nők tyúkot visznek a rituális vágóhoz, fejük fölött háromszor meglengetik és elmondják, hogy a baromfi a személyes helyettesítőjük, engesztelésük a bűnökért, majd átadják a sakternak (sókhét), hogy levágja. Azért esett a baromfira a választás, mert a rabbik betiltották azoknak az állatoknak vallási célra történő használatát, amelyeket hajdan a Templomban használtak, nehogy az áldozati rendszer folytatásaként lehessen mindezt értelmezni.

Az ünnep üzenete

Van-e üzenete az ünnepek sűrű egymásutánjának? Az utolsó üdvtörténetileg jelentős esemény mintegy kétezer éve történt meg a Szent Lélek (Szellem) kiáradásával. Jelenleg a Savuót (Pünkösd) és a Kürtzengés ünnepe közötti, pontosan meg nem határozott hosszúságú időrésben állunk. Ami az őszi ünnepek sűrűségét illeti: ezek beteljesedése egy történelmi léptékkel mérve rövid és „sűrű” időszak lesz, a jelenlegi korszak célegyenese.
A kürtzengés ünnepéről az újhold nehéz megfigyelése miatt le lehetett késni, ezért kétnapossá tették a Rós hasanát. Kürtzengés jelzi az Úrhoz való felmenetelt, ami az igaz halottak feltámadását és az élő szentek villámgyors elvitelét jelenti majd. Azok, akik erről lemaradnak, vagy megtérnek teljes szívükből az élő és egyetlen igaz Istenhez, vagy a megpróbáltatások alatt is makacsul ellenállnak Istennek. Ekkor a Dániel próféta által adott előrejelzés szerint Izrael története újra visszazökken a prófétai időbe. A történet annál a filmkockánál folytatódik, ahol az előző kocka után, majdnem kétezer évvel ezelőtt megszakadt. A film helyreállításáig, amíg az igaz egyház a földön jelen volt, eddig a pontig a nemzetek ideje zajlott. Izrael számára a „film folytatásával” egyidőben egy rövid felvirágzás utáni megrázkódtatás - történelmében a legsúlyosabb - éri a választott nemzetet, hogy azon túljutva végre beléphessen a messiási királyságba, amelynek szimbolikus előképe, jele a következő őszi ünnep, az utolsó, a hetedik a mózesi ünnepek közül: a Sátorok ünnepe.
(Következő heti számunkban a Sátorok ünnepét ismertetjük)