Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Az emberi jogok betartásának mércéje

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megfogalmazásának 50. évfordulója alkalmából az amerikai külügyminisztérium jelentést készíttetett arról, milyen mértékben tesznek eleget a világ különböző államainak kormányai az emberi jogok mércéjének tekintett vallásszabadság eszméjének.

„Minden embernek joga van a szabadsághoz, a lelkiismeret szabadságához és a vallásszabadsághoz, amibe beletartozik az egyén joga vallásának, hitének megváltoztatására, illetve valamely tanításban, gyakorlatban való meggyőződésének egyénileg vagy közösségileg, nyilvános vagy magánszférában történő kifejezéséhez” - áll az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, amelyet a világ 144 országa fogadott el arra kötelezve magát, hogy „vallási alapon senkit sem részesít hátrányos megkülönböztetésben”.
A Nyilatkozat szerint a vallás válhat ugyan különféle konfliktusok forrásává is, ám a vallásszabadság - az egyén joga vallási meggyőződése szabad követésére - nem csupán az emberi méltóság, hanem az emberi jogok betartásának a mércéje.
Az amerikai külügyminisztérium jelentése leszögezi: az állam számára sem a hagyomány, sem a kultúra nem szolgálhat alapul bizonyos vallások előnyben részesítésére, illetve másoknak törvények és rendeletek által történő diszkriminálására.
Számos országban a politikai hatalom egyes vallások jelenlétének történelmi folyamatosságára hivatkozva, illetve azokat favorizálva hozza meg intézkedéseit, gyakran elősegítve ezáltal az újabb vallási közösségek iránti szkepticizmus kiépülését, amely elutasításhoz, sőt végső soron félelemhez vezethet. Ez a jelenség különösen a volt kommunista országokban jellemző, ahol korábban mindenféle vallás tiltott volt, s ezért az azzal szembeni szkepticizmus és félelem a társadalom szinte minden rétegének életében fellelhető.

Kelet-Európa

A változások szelében Oroszország 1990-ben elfogadott egy törvényt a vallásszabadságról, de azt 1997-ben meg is szigorította. A kritikusok kifogásolják, hogy az új törvény bizonyos privilégiumokkal járó „szintekre” helyezi az egyházakat: különbséget tesz „csoportok” és „szervezetek” között. A vallási csoportok nem számítanak jogi személynek, s így nem nyithatnak bankszámlát, nem lehet a birtokukban ingatlan, nem hívhatnak meg külföldi személyeket, s nem jelentethetik meg kiadványaikat. Amennyiben azonban egy csoport 15 éves múltat tud bizonyítani, jogi személynek minősül, s mint ilyen, adómentesség illeti meg, jogot nyer iskolaalapításra és kiadványok megjelentetésére is.
Számos keresztény közösség - például több pünkösdi csoport, a karizmatikus keresztények és a mormonok - úgy véli: a törvény értelmében gyakorlatilag bármikor be lehetne tiltani a működésüket.
1998 júliusában Madagan városában egy helyi ügyvéd eljárást indított az Élet Szava Pünkösdi Egyház ellen azzal a váddal, hogy az „kultikus tevékenységet folytat és manipulálja tagjait”. Vallási meggyőződésük miatt az Élet Szava két követőjét is elbocsátották állásából, egyet pedig - aki történetesen a kormány alkalmazásában állt - ugyanezzel megfenyegettek. A közösség ellen tavaly decemberben adóvizsgálat is indult. Jóllehet az ügyet 1999 májusában elejtették, a kormány befolyása alatt álló helyi média továbbra is sajtóhadjáratot folytat ellenük - állapítja meg az amerikai dokumentum.
Örményországban az államvallást az Örmény Apostoli Egyház testesíti meg: minden más vallási csoportosulásnak állami bejegyeztetésért kell folyamodnia. A hivatalos regisztrációt eddig csak a Jehova tanúitól tagadták meg, ám a hatóságok számos alkalommal megzavarják a pünkösdi keresztények istentiszteleteit, követőiket bántalmazzák, zaklatják, letartóztatják prédikációikat korlátozzák, a külföldieket pedig kiutasítják az országból.
Lengyelországban az alkotmány kimondja ugyan az állam és az egyház szétválasztását, a parlamentben mégis mind az alsó- mind a felsőház üléstermét feszület díszíti. Az állami rádió- és televízió-csatornán kívül egyedül a katolikus egyháznak van joga frekvenciát igényelni, s jóllehet a szülőknek jogukban áll saját meggyőződésüknek megfelelő vallási,
illetve világnézeti nevelésben részesíteni gyermekeiket, az iskolákban
továbbra is közköltségen folyik a vallási oktatás. 1998 januárjában a lengyel parlament ratifikálta a Vatikánnal megkötött konkordátumot. A konkordátum ellenzői úgy vélik:
„A dokumentum nem pusztán a katolikus egyház jogait biztosítja, hanem eltörli az egyház és az állam közti határvonalat” - állítja a jelentés.

Iszlám államok

Az állam és az egyház közti választóvonal az iszlám államokban végső soron teljesen eltűnik. Irak egypárti vezetése például - élén Szaddám Huszeinnel - folyamatosan üldözi az országban élő több mint 350 ezer keresztényt, valamint a síita muszlim népességet. A közösségek vezetői ellen az elmúlt 18 hónapban szisztematikus kampány indult. Iránban is hasonló a helyzet: ott a kormány népirtási szenvedélye elsősorban a Bahai egyház képviselői ellen irányul. A zsidókkal, keresztényekkel és
a szunnita muszlimokkal együtt a
csoport tagjait őrizetbe veszik, bebörtönzik, javaikat elkobozzák, szent helyeiket és temetőiket meggyalázzák, megtagadják tőlük a gyülekezéshez,
illetve a felsőoktatásban történő részvételhez való jogot.
Pakisztánban a washingtoni jelentés szerint sokkal nyugodtabb a hangulat - legalábbis a felszínen. A látszat azonban csalóka: a kormány diszkriminatív jellegű törvények meghozásával vallási
intoleranciában kifejeződő hangulatot teremt, melynek célpontjában keresztények és hinduk állnak. Nemrégiben
felelevenítettek egy, még a gyarmati korból származó törvényt, amely az istenkáromlást most halálbüntetéssel szankcionálja. Igaz, eddig még senkit sem végeztek ki, „csupán” néhány halálos ítélet született meg, a törvény mégis kiválóan alkalmas a keresztények és az ortodox muszlimok megfélemlítésére. Az intoleráns légkörben számos hamis vád fogalmazódott meg, főleg keresztény vezetőkkel szemben.
Szaúd-Arábiában már az is bűncselekménynek számít, ha valaki megpróbál egy muszlimot más vallásra téríteni. Az iszlámon kívül minden más vallásgyakorlás a bűncselekmény kategóriájába esik.

Kína

Kínában az államilag el nem fogadott vallások követőivel szembeni intolerancia üldözésben, bebörtönzésekben, javító munkatáborokba küldésben, illetve az istentiszteletek helyszínéül szolgáló épületek bezáratásában nyilvánul meg - állítja a jelentés -, annak ellenére, hogy az ország alkotmánya leszögezi az egyén szabad vallásgyakorlásához való jogát. A kormány szemében csak a katolikus, a protestáns, a buddhista, az iszlám és a tao egyháznak van létjogosultsága. A rendőrség számos, úgynevezett földalatti vallási közösség épületét bezáratta. Vezetőik folyamatos zaklatásnak, vizsgálatoknak és fizikai bántalmazásnak vannak kitéve. Azokat a vezetőket pedig, akik a hivatalosan jóváhagyott dogmákon kívül mást is tanítanak - például azt, hogy a jelenlegi világkorszak hamarosan véget ér -, különösen kegyetlen bánásmódban részesítik. A rendőrség továbbra is nagy erőfeszítéseket tesz egy földalatti evangéliumi keresztény csoport, a Kiáltók betiltatására, mivel tevékenységüket kormányellenesnek tartja. A Kiáltókat a nyolcvanas évektől kezdődően folyamatosan zaklatja és bántalmazza a rendőrség.
(Az amerikai külügyminisztérium jelentésének Magyarországgal foglalkozó fejezetét a Hetek 1999. szeptember 11-i száma ismertette.)