Vissza a tartalomjegyzékhez

Szabó Ibolya Anna
Felfedezték az IQ-géneket

Doogie, a szuperegér bizonyára nincs tisztában azzal, micsoda korszakalkotó szerepre született. Ránézésre nem is különbözteti meg semmi a többiektől, ám a rágcsálók mentális képességeit mérő tesztek során bebizonyosodott: társainál gyorsabban tanul és hosszabban emlékezik a tanultakra. Mindezt annak a genetikai kísérletnek köszönheti, amelyet az amerikai Princeton Egyetem, az MIT és a Washington Egyetem tudósai hajtottak végre. A kísérletek kimutatták, hogy a memória és az intelligencia - legalábbis részben - genetikai módszerekkel manipulálható. A felfedezést a Nature című természettudományi magazin adta közre. A kísérleti eredmények ismét a középpontba állították az örök izgalmas kérdést: hogyan működik a memória, mi is az intelligencia, s vajon szabad-e egyáltalán beleavatkozni a természet adta rendbe. A kérdésről az amerikai Time magazin legújabb száma közölt öszszeállítást.


Címlapon a felfedezés. Gyerekjáték lenne?

Az a gondolat, hogy az intelligencia genetikai eredetű, régóta heves vitákat vált ki a tudósok között, hiszen könnyen a rasszizmus vádjával illethető az, aki sokáig fűzi a gondolatot. Ugyanakkor az sem teljesen egyértelmű, mi is az intelligencia. Sokféle képességet magába foglal - olyan nehezen megfoghatókat is, mint például a kreativitás, s olyan egyértelműen intelligencia-függőket, mint a problémamegoldó-képesség.

Emlékezés és tanulás

Bár Doogie és társai nem számítanak Einsteinnek az egerek között, abban azért a legtöbb neurobiológus és pszichológus egyetért, hogy memóriájuk és tanulási képességeik valóban jelentősen megnövekedtek a genetikai manipulációnak köszönhetően. Mielőtt valaki is felháborodna a párhuzam miatt, azt a kísérlet vezetői is elismerik, hogy az egerek és emberek közötti távolság továbbra is áthidalhatatlan. Mégis, a kísérletek gyakorlati haszna egyes tanulási nehézségek és memóriazavarok elleni terápiák elméleti megalapozásában állhat. Nem lehetetlen például, hogy hamarosan új eredmények születhetnek a népesség öregedése miatt egyre több embert fenyegető Alzheimer-kór kezelésében. A kutatások természetesen felvetik a kérdést, hogy hol van az a határ, amely megszabja a kísérleti eredmények felhasználási lehetőségeit. Igen valószínű, hogy egészséges emberek is igényt tartanak majd arra, hogy saját - vagy még inkább gyerekeik - mentális képességeinek némi „lökést” adjon a modern tudomány. A kilátások máris lázas gondolkodásra késztetik a bioetikával foglalkozókat.
A terápiás felhasználhatóság csak az egyik kulcsfontosságú kérdés, ami az új kutatások során felmerült. A másik döntő eredmény, hogy a neurobiológusok újabb bizonyítékokhoz jutottak a memória mibenlétéről és működésének módjairól. A Chicagói Egyetem pszichológia-professzora, Janellen Huttenlocher megfogalmazása szerint „szinte minden, amit teszünk, az érzékeléstől a gondolkodásig, folyamatosan összefüggésben van a memóriával.” Nem is lehet ez másként, hiszen tulajdonképpen a „jelen”, mint olyan, nem is létezik. Az ezt megelőzően olvasott mondat máris a múlt része, ha csak egy-két másodperce is; cikkünk eleje pedig - ha az olvasó idáig eljutott - már percekkel eltávolodott a múltban. A memóriánk működése teszi érthetővé, hogy a most olvasott mondat hogyan illeszkedik az előzőleg olvasottakhoz.
Ahogyan a szakemberek egyre többet felfedeznek a memória működéséből, úgy válik nyilvánvalóvá, hogy a memória egymással együttműködő rendszerek sokasága, különböző szerepekkel. Amikor felülünk a kerékpárra, az agyunkban levő neuronok egyik csoportja adja az emlékeket arról, hogyan kell hajtani a kerékpárt. Máshonnan jönnek az emlékek arról, hogyan lehet eljutni a város egyik pontjáról a másikra, és megint máshonnan a közelmúltbeli nagy esés kellemetlen emléke.

A fiatalkor emléke

A kutatók talán soha nem fedezték volna fel memóriánk töredékes voltát, ha nem tanulmányozták volna a betegség vagy sérülés következtében memóriazavarban szenvedőket. Az egyik legismertebb kutatási alany az amerikai H. M., aki 1953-ban, 27 éves korában súlyos agyműtéten esett át epilepsziája kezelésére. A betegség elmúlt, de agya egy részének eltávolítása képtelenné tette H. M. agyát új emlékek megőrzésére. H. M. ma viszonylag jól működő rövid távú memóriával rendelkezik: egy beszélgetés során például mindvégig észben tudja tartani a neki éppen bemutatott személyről szóló információt, és a beszélgetés fonalát sem veszti el. Később azonban - hosszú távú memória hiányában - nem képes felidézni a beszélgetést, sőt a személyt sem ismeri fel újra az újabb találkozáskor. Lényegében minden kitörlődik az agyából, ami az operáció óta történt vele. Számára ma is 1953-at írnak, és ugyanolyan fiatalnak hiszi magát, mint akkor. Ez a fajta fogyatékosság arról győzte meg a kutatókat, hogy a rövid távú és a hosszú távú memória az agy különböző területein tárolódik - másként H. M. minden emlékezőképességét elvesztette volna.
Egy 1962-es kísérletben azonban bebizonyosodott, hogy H. M. mégis képes volt az emlékezés egy speciális módjára. Nap nap után, hoszszabb ideig azt a feladatot kapta, hogy tükör segítségével rajzoljon le egy bizonyos formát. H. M. számára ez a forma minden egyes alkalommal új és ismeretlen volt, újra meg kellett tanulnia a módszert. Ennek ellenére, ahogy a napok teltek, mind könnyebben tanulta meg a minta követését, ami azt látszik bizonyítani, hogy agya valamely része mégis képes volt bizonyos, nem tudatos emlékek képzésére. A kísérlet jelentősége abban áll, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő betegek hasonló tüneteket produkálnak, és agyuk ugyanazon részét érinti először a betegség, amit H. M.-nél eltávolítottak.
Az egységesnek hitt emlékezőképességről tehát kiderült, hogy összetett rendszer működésének eredménye. Egyszerűnek látszik, hogy amikor mondjuk a kalapácsra gondolunk, azonnal felidéződik bennünk a neve, alakja, feladata, pengésének hangja, sőt, hosszú ideig reflexszerűen az is, mekkorát ütöttünk vele az ujjunkra. Az egyszerű gondolat mögött azonban az agy különféle területeinek együttműködése áll. Már húszas éveinkben elkezdődik azonban az a folyamat, mely ötvenes éveinket taposva igazán kellemetlenné tud válni: hányszor előfordul, hogy megjelenik előttünk egy arc, amit hirtelen nem tudunk azonosítani a megfelelő névvel! A memória korral járó gyengülésének ez a módja és az új dolgok tanulására való képesség vele párhuzamos csökkenése vezette a Princeton Egyetem kutatóját, Joe Tsient a most nyilvánosságra hozott kísérlethez, melynek eredménye Doogie, a szuperegér.

Memória-molekula

Nyilvánvaló, hogy amikor tanulunk, vagy új dolgokat jegyzünk meg, akkor valamilyen változás történik az agyunkban. Az is egyértelmű, hogy maga az agy szerkezete nem változik meg, és egészében véve nem keletkeznek új idegsejtek a folyamat során. Tsien és kutatótársai arra a felfedezésre alapozták kísérleteiket, hogy az NMDA (N-metil D-aszpartát) molekula gyógyszerek általi blokkolása a kísérleti állatokat tanulásképtelenné teszi, sőt amnéziát okoz. A molekula működését stimuláló szerek adása viszont fejlesztette a memóriát. Egy évtizeddel ezelőtt bolondnak tekintették volna azt a kutatót, aki egy egyszerű molekula megváltoztatásával próbálta volna manipulálni a magasabb rendű agyi tevékenységeket, mint például a tanulás vagy a memória. Tsien és társai pedig pontosan ezt tették: a génmanipulációval létrehozott Doogie-generáció egerei minden egyes teszten jobban szerepeltek, mint egyszerű társaik, tanulási folyamatuk lényegesen gyorsabbnak bizonyult.
A szuperegér azonban sok tekintetben veszélyeztetettebbnek tűnik az átlagnál: különféle kísérletek arra az eredményre vezettek, hogy a velük végzett génmanipuláció érzékenyebbé tette őket bizonyos szerekre, mint a kokain, heroin és amfetaminszármazékok, valamint krónikus fájdalmaknak is jobban ki vannak téve. A természet nem egykönnyen hagyja magát befolyásolni. Még sok időbe telhet, míg az eredményeket az emberre vonatkoztathatják - a rákkutatások sokszor fájdalmasan bizonyítják, hogy ami az egéren működik, az nem biztos, hogy az emberre is ugyanúgy hat. Tsien azonban bizakodik, hogy ezúttal helyes úton járnak. Véleménye szerint jó oka van azt gondolni, hogy ugyanezek a genetikai megfigyelések az emberre is érvényesek. Tsiennek nem áll szándékában embereken kísérletezni; ezt a jelenlegi etikai normák mellett nem is tehetné meg. Ugyanakkor nem mellékes, hogy azok a szerek, amelyek az említett molekula működését stimulálhatják, legálisak. A princetoni egyetem máris lépéseket tett e szerek ilyen irányú használatának szabadalmaztatására.
Gerald Fischbach ellenben, aki egy neurológiai rendellenességekkel foglalkozó amerikai intézet munkatársa, erősen kételkedik abban, hogy egerek és emberek között ugyanarról a fajta tanulási folyamatról lehet beszélni. Tsien nem is titkolja, hogy az állati és emberi intelligencia nem hasonlítható össze. Ugyanakkor határozottan utal arra, hogy a problémamegoldó-képesség mindenképpen része annak, amit intelligenciának nevezünk, a tanulás és emlékezés pedig döntő szerepet játszik a problémamegoldásban. „Ezek az egerek pedig kétségkívül jobban tanulnak, és jobb a memóriájuk, mint a többi egérnek” - teszi hozzá. Tsien nem állítja, hogy kollégáival megtalálta akár az intelligencia, akár a memória fejlesztésének mindenható genetikai módszerét. Úgy véli, hogy amit talált, az csak egy az agy ilyen irányú működését vezérlő sok tényezőből. Ugyanakkor - és ebben kritikusai nyilván élesen támadni fogják - szilárdan állítja, hogy az intelligencia legalább részben biológiai létünkből ered - zárja összeállítását az amerikai hetilap.


Katalógus-csemeték

A leendő szülők hamarosan talán génkatalógusokat böngészve tervezik meg születendő gyermekük nemét, szem- és hajszínét, speciális képességeit. Minden újabb génmanipulációs eljárás felveti a gondolatot, vajon mikor és pontosan mire is lesz felhasználható a tudás. Ez természetesen etikai problémák sorát hozza magával. Még a szkeptikusok is bevallják: csak idő kérdése, hogy valóban ilyen gondjaink legyenek. Melyik szülő nem szeretne az átlagnál okosabb, szebb gyereket?
Az orvosok már képesek kiszűrni a magzatok genetikai károsodásait, egy nap pedig már kezelni is tudják majd azokat a méhen belül. A technika és a tudomány mindig igazodik a piaci kereslethez. Már ma sem elképzelhetetlen a magzat kívánt nemének előzetes meghatározása; növekedést segítő hormonnal kezelik a növekedésben genetikai okokból elmaradt gyerekeket, de a szert már azok az egészségesen kis növésű gyerekek is megkaphatják, akiknek szülei képesek kifizetni a 30 ezer dolláros árat. A tizenéveseken végrehajtott plasztikai műtétek száma Amerikában az elmúlt hét évben megkétszereződött. Terméketlen házaspárok a Yale Egyetem lapjában keresnek donort, míg ügyes befektetők Nobel-díjasok spermáit értékesítik.
Egyes vélemények szerint az ilyenfajta előnyök lehetősége a diszkrimináció újabb módját teremti meg. Lehetséges, hogy egy nap majd a gyerekek pert indíthanak saját szüleik ellen, amiért nem ragadtak meg minden lehetőséget, hogy előnyökhöz juttassák őket? Elizabeth Bounds teológus egyenesen rémisztőnek nevezi a kilátásokat: „Azt kockáztatjuk, hogy néhány domináns érték köré épülő homogén társadalmat hozunk létre - egy megrendezett társadalmat.”
Miért olyan fontos nekünk a memória fejlesztése? - teszi fel sok józan ember a kérdést. Első meggondolásra azt hinnénk, boldogabbá tesz, gazdagabbá, vagy jobb állást biztosít nekünk. Ugyanakkor mindenki ismeri az ellenpéldákat is, nem beszélve arról: nem véletlen az, hogy sokszor elfelejtünk dolgokat. Természetes védekezési reflexünk bizonyos rossz emlékek kitörlése, és bizonyára nem véletlen, hogy agyunk kifejlesztette az erre való képességet.