Vissza a tartalomjegyzékhez

Németországi tudósítónk
Német nyugdíjreform

Németországban a legfőbb témák közé tartozik mostanában a nyugdíjreform kérdése. Ennek oka a nyugdíjbiztosítás és az egészségügyi gondozás költségeinek megnövekedése. A lakosság fejlődésének alakulására tekintettel egyértelmű, hogy a nyugdíjrendszer nem tartható meg jelenlegi formájában. Felmerült tehát annak a kérdése, hogyan is alakítható át a nyugdíjrendszer úgy, hogy a nyugdíjazás a jövőben is biztosítható legyen.
A nyugdíjbiztosítás körüli vita érzelmileg erősen túlfűtött, mivel a fiatalok attól félnek, hogy magasabb hozzájárulást kell fizetniük, az idősek pedig attól, hogy kevesebbet kapnak. Németországban minden harmadik választópolgár 60 évesnél idősebb, és az idősebb generáció javára való eltolódás tendenciája töretlen. A pártok számára tehát e veszélyes téma kezelése így mindenkor a polgárok választási magatartásának függvényében történik.
A jelenlegi, Bismarck nevével fémjelzett nyugdíjbiztosítási rendszer az úgynevezett „generációs szerződés”: a nyugdíj-hozzájárulást fizetők mindenkori generációja állja a nyugdíjasok mindenkori generációjának költségeit. A nyugdíjbiztosítás lerovásával a befizető a minimális nyugdíjon felül nyugdíjigénnyel léphet föl a befizetett összeg nagysága arányában.
Németországban a nyugdíjemelés mértéke eddig az átlagos nettókeresetek alakulásától függött, és a nyugdíjszint megmaradt. E nyugdíjszint jövőbeli megtartásához a bruttókereset 19,5 százalékos megnövelése volna szükséges, melynek fele a munkaadót terheli. Mivel azonban a szövetségi kormány mind ezt, mind pedig az adóemelést el szeretné kerülni, a szövetségi kabinet és a piros-zöld koalíció azt a döntést hozta a nyári szünetet megelőzően, hogy a nyugdíjakat az elkövetkező két évben csak az infláció arányához igazítja. A jövő évre ez előreláthatólag 0,7 százalékos, az azután következőre pedig 1,6 százalékos nyugdíjemelést jelent. A nyugdíjak emelésének az inflációs rátához való ezen hozzáigazítása által a nyugdíjak 2001-ig a nettókeresetek 67 százalékára csökkennek. 2001 után pedig ismét a nettókeresetek alakulása válik majd mérvadóvá a nyugdíjak emelésének kérdésében.
A rendszer - melynek alapfeltétele a nyugdíjasok és a hozzájárulás-fizetők változatlan aránya - ezen korrekciója ellenére is alternatívákat keres a kormány. Ez mutatkozik meg abban is, hogy a koalíció megerősítette az iránti szándékát, hogy további támaszt keres az öregségi biztosítás számára, és felszámolja a látszatönállóságot.
A lakosság fejlődésének alakulására vetett pillantás világosan megmutatja, milyen égetően szükséges a nyugdíjrendszer alapvető reformja. 1996-ban 14 millió nyugdíjas jutott 40 millió aktív keresőre, 2020-ban 20 millió nyugdíjas jut majd 35 millió aktív keresőre, és 2040-ben 22 millió nyugdíjas 22 millió, tehát ugyanennyi aktív keresőre - a bevándorlók nélkül. Ez pedig azt jelzi, hogy a társadalom túlöregedőfélben van.
Ez a várható életkor növekedésére és a születések arányának csökkenésére vezethető vissza, melynek hátterében az élet- és családtervezéssel kapcsolatos ideálok megváltozása áll. A többgyermekes család ma már nem számít átlagosnak Németországban. Mint a házasságkötések csökkenése is mutatja, a családot, főként a többgyermekest, egyre inkább háttérbe szorítják a társas együttélés úgynevezett „modern” formái. A „kapcsolatokat” pedig egyre kevésbé szokás tartósnak tekinteni, jól igazolja ezt a válások számának növekedése. Az ilyen kapcsolatok vonatkozásában a felekre használt, újabban alkotott szó egyébként németül „életszakasztársat” (Lebensabschnittspartner) jelent, mely kifejezés divatba jöttében is megmutatkozik a mai fiatalok mentalitása.