Vissza a tartalomjegyzékhez

MTI-Hetek
Újra van Juszt-ügy

Györgyi Kálmán legfőbb ügyész felülbírálta a fővárosi főügyész, illetve saját helyettese korábbi határozatait Juszt László úgynevezett államtitok-sértési ügyében. Ennek következtében a rendőrség folytathatja a nyomozást.

Mint ismeretes, Juszt László lapjában a megfigyelési ügyben olyan dokumentumok is napvilágot láttak, melyek a nemzetbiztonsági szolgálat dolgozóinak nevét is tartalmazták. A főszerkesztő-lapkiadó ellen az ORFK kezdeményezett eljárást, amely nyomozást a fővárosi főügyész megszüntetett, majd egy újabb előterjesztést a legfőbb ügyész helyettese utasított el.
„A jogállami demokráciában kevéssé felel meg az egyes állami szervektől megkövetelt jogbiztonsági alkotmányos követelményeknek az, hogy több hatóság és hivatal egymásnak szögesen ellentmondó álláspontra helyezkedett Juszt László ügyében” - mondta Orosz Balázs védőügyvéd az MTI-nek. Juszt László jogi képviselője csütörtökön kapta kézhez Györgyi Kálmán legfőbb ügyész határozatát. A védő közölte: „A legfőbb ügyész álláspontja szerint a Kriminális című napilapban közzétett okiratokból az állapítható meg, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalban bizonyos diszfunkciók alakultak ki, vagyis olyan körülményeket állapítottak meg, amelyek szerint a Hivatalban Nikolits István minisztersége idején nem minden működött rendeltetésének megfelelően. Ez a legfőbb ügyész szerint államtitok, az én álláspontom szerint pedig, ha egy állami szerv diszfunkcionálisan működik, az közérdekű adat” - fogalmazott Orosz Balázs.