Vissza a tartalomjegyzékhez


Elátkozott iraki focicsapat

Az iraki lapok Dzsamal al-Gandur egyiptomi játékvezetőt hibáztatják, amiért országuk válogatottja nem tudott nyerni a Pánarab Játékok labdarúgó tornájának döntőjében.

Az Ammanban lejátszott finálé hetvennegyedik percében Jordánia már 4-0-ra vezetett Irak ellen. A hátralévő alig több, mint negyedórában azonban az irakiak egyenlíteni tudtak, végül büntetők döntöttek (3-1) Jordánia javára.
„Nemzeti csapatunk egyfajta csodát hajtott végre, az iraki futballisták akaraterőről, harcosságról és eltökéltségről tettek tanúbizonyságot” - szerepel az al-Baasz című lapban, amely az egyiptomi bíró áldozatának tekinti az iraki válogatottat.
„A játékvezető tudatosan követett el hibákat, például nem adott meg két jogos tizenegyest Iraknak.” A kormányzó Baasz párt hivatalos lapja, az asz-Szaúra visszafogottabban fogalmaz, mert megemlíti ugyan a bíró részrehajlását, de a játékosok szemére veti a hajráig tartó „érthetetlen összeomlást”. Az újság szerint a szerencse sem kedvezett az irakiaknak, mert 4-4 után „három büntető is az elátkozott kapufán csattant”.
A játékokon nem vett részt Kuvait, amely éppen Irak jelenléte ellen tiltakozott távolmaradásával. Kuvait azzal vádolja északi szomszédját, hogy még mindig nem engedett szabadon hatszáz személyt - köztük negyvenöt sportolót -, akik az 1990-es invázió során estek fogságba. (AFP)