Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

A medence réne

Komoly mentő munkálatok eredményeképpen sikerült csak kihalászni azt az egyéves nőstény rénszarvast, amely az erdő fái közül egyenesen egy családi úszómedencébe ugrott, mit sem törődve a 4 láb magas kerítéssel. A kétségbeesett jószág körbe-körbe úszkált a mélyvízű medencében, míg a ház őre, a kutya, ugatásával jelezte, hogy valami nincs rendben. „Mindig is vágytam arra, hogy lássak egy igazi szarvast, de azt azért nem gondoltam, hogy erre a saját medencémben kerül sor” - mondja Larry Adams. A nagy erőkkel kivonult helyi rendőrségből, tűzoltóságból és állami környezetvédelmi rendőrségből álló mentőbrigád először a medence sekély részébe terelte a (vad)állatot, majd egy kötél segítségével kihalászta. A szokatlan látogatónak nem történt bántódása, és néhány óra múlva már újra boldogan szökdécselt a szomszédos erdőben. (USA Today)


Viasz Castro

Madame Tussand híres londoni panoptikumába bekerült Fidel Castro kubai elnök portréja is. A 73. életévét nemrég betöltött, szivarozó forradalmár viasz hasonmását a napokban leplezték le a múzeumban. A több mint 400 híres és gazdag embert ábrázoló gyűjtemény mintegy 2,6 millió látogatót vonz évente. „Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra, nagyobb, mint amit megérdemlek” - nyilatkozta Castro. A múlt évben érkezett Havannába egy szobrász, aki Castróról méretek százait vette le, hogy hasonmását elkészíthesse. A múzeum szóvivője arra a kérdésre, miért csak most került sor Castro megmintázására, így válaszolt: „Castro már évek óta a listánkon volt, de néha nagy gondot okoz, hogy a hírességeket utolérjük. (Reuters)


Négy hónap az erdőben

Egy amnéziában szenvedő olasz férfi négy hónapig bolyongott a házát körülvevő hegyi erdőkben. A 42 éves Paolo Bagatti a szabad ég alatt aludt, és erdei gyümölcsökkel táplálkozott. Házától alig néhány kilométerre találtak rá a rendőrök, miután az ott lakók bejelentették, hogy egy zilált kinézetű férfi alszik az út mellett. Bagatti úrnak már korábban is voltak emlékezet-kieséses időszakai, solignanói otthonából (mely az északi Emilia Romagna vidék egyik kisvárosa) családja áprilisban jelentette be az eltűnését. A férfi jóllehet lefogyott, fizikai erőnléte mégis jónak mondható - állítják orvosai. (Reuters)