Vissza a tartalomjegyzékhez


Mark Knopfler ötven éves


Mark Knopfler

Félévszázados jubileumhoz érkezett Mark Knopfler brit énekes, gitáros és zeneszerző, a Dire Straits együttes alapítója, akinek valahol Miskolc környékén élhettek az ősei. Knopflert - mint többször is nyilatkozta - az a tény, hogy magyar vér csörgedezik ereiben, egyáltalán nem hatja meg, sőt, ha honfitársaink hozzák szóba a témát, bizony fel is tudják vele bosszantani. Tanárkodása mellett kiskocsmákban kezdett zenélgetni és rocktémájú cikkeket írogatott a Yorkshire Evening Post című lapba. Viszonylag későn, már csaknem harminc évesen hozta össze a Dire Straits együttest. Ebbe bevonta David nevű testvérét is, aki azonban elég hamar kiszállt a buliból. Mark elektromos gitárjának hangzása egészen sajátosan puha, ami különleges pengetési technikájának köszönhető. Mivel nagyrészt „puszta kézzel”, ujjbegyeivel szólaltatja meg a húrokat. Énekhangja és „beszédes” - mormolós - énekstílusa emlékeztet J. J. Cale-re. Mások szerint Bob Dylannel „rokon”, akivel többször is együtt dolgozott. A Dire Straitset mindazonáltal semmiféle skatulyába nem lehet besorolni. Új iskolát teremtett, és jó pár igényes zenész játékára hatott Knopfler stílusa. Első albumuk 1978-ban jelent meg, és mindjárt a listák élmezőnyébe került. Szép lemez volt a Communique, és méltán lett platina az 1985-ben készült és sokat emlegetett Brothers In Arms is, amely több héten át listavezető volt. Nemcsak ennek a lemeznek a dalai díszítették a brit és amerikai listákat; s a legjobbak közé több mint egy tucat daluk került be. Ugyanebben az évben jutottak el a Live Aid interkontinentális koncertre, és játszottak Budapesten is. Idővel meglazultak a szálak az együttes tagjai között. Mark még finomabb hangvételre váltott újabb zenekarával. Legismertebb szólólemeze az 1983-as Local Hero volt. Dylan mellett Mark játszott Chet Atkinsszel, Tina Turnerrel és a Steely Dan együttessel. Bár mostanában kevesebbet hallani róla és társairól, azért dalaik, most is megmelengetik az igényes rockzenét kedvelők szívét. (MTI)