Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársainktól
Floridától Yucatan-félszigetig

A rendszerváltás kérem, minden bizonnyal megtörtént. Ennek nincs is ékesebb, árulkodóbb bizonyítéka, mint az üdülési szokásaink megváltozása. Hol vannak már a vacak balkáni nyarak, a SZOT-beutalók, az úttörő táborok? Kinyílt a világ, s felső tízezerünk hamarosan az egész földgolyóbist feltérképezheti magának. Sőt a tehetősek hozzásegítik a turizmust a szakadatlan fejlődéshez, olyannyira, hogy a szakmán belül a sorjázó igények miatt újabb és újabb „műfajok” jönnek létre.


Álmaink netovábbja

A hazai középréteg nyári időtöltésre leginkább Görögországot, esetleg a horvát tengerpartot választja, de elérhetővé vált számukra már Egyiptom is, ahol sivatagi körutak mellett már tengeralattjáró túrán is részt vehetnek - ez utóbbinak az ára személyenként 100 ezer forint. Ám ezeken az utakon viszonylag nagy számban előfordulnak nyugdíjasok is.
Ma már több hazai iroda szakosodott tengerentúli vagy európai riviérai apartmanok értékesítésére, amivel egyre több magyar befektető igyekszik élni. Előnye, hogy évente akár többször is kipihenheti magát külföldön a saját nyaralójában, az év többi részében pedig ottani irodák gondoskodnak róla, hogy az ingatlan folyamatosan ki legyen adva. E célból a legkeresettebb helyek a spanyol tengerpart, Florida és a francia riviéra.
A World Tourism Organisation (WTO) adatai szerint egyre jobban erősödik az élményturizmus iránti igény. Úgy látszik, a XXI. században a turizmus motivációja az élményszerzés lesz, ami egyre inkább kiszorítja a pihenést és a kikapcsolódást. Az igénylők többségében a vállalkozói szférából kerülnek ki, akik többnyire végigdolgozzák az évet, nem pihenve a hétvégéken sem. Kikapcsolódás gyanánt évente két, esetenként három luxustúrán is részt vesznek. A példa kedvéért: egy nyolcnapos kelet-karibi hajóút egy Miami Beach-i nyaralással kiegészítve, melynek ára átlagosan - repülő, és szállás - 350 ezer forint fejenként. Az amerikai nagyvárosok is közkedveltek, külön szolgáltatásként New York körberepülhető helikopteren.
Az idei sláger változatlanul Florida, s jó hír, hogy ezt az utat már a középosztály „teteje” is megcélozhatja, melynek ára átlagosan (utazás és szállás) 210 ezer forint/fő. A másik örök sláger persze Hawaii, de ezt az utat, jellemzően nem nyáron, hanem inkább a téli hónapokban választják a tehetősebb turisták, mivel így lerövidül a tél. A nívós utazási ajánlatok között előkelő helyen áll Brazília, ám ennek ára személyenként 500 ezer forint is lehet. De ott van Mexikó is, itt főleg a Yucatan-félszigeten található Cancun számít csemegének, ez a Karib-térség egyik legkedveltebb üdülőhelye, de az egzotikumokat kedvelők gyakran látogatnak el a Dominikai Köztársaságba is. Ezen kívül minden luxus kívánság kielégítésére felkészülten várja a jómódú turistákat a Maldív-szigetek, Tahiti, Thaiföld, vagy akár az Indiai óceánban fekvő Seychelle, amit - mint kiderült - a „whiskys rabló” is előszeretettel fölkeresett.
A turizmus fejlődőképességét mutatja, hogy az igényekhez igazodva napjainkban megjelent a kockázat-turizmus, itt kezdődik ugyanis a jóléti társadalmak igazi kedvtelése. Ha már unalmasak a tengerpartok, csillagászati összegekért akár életveszélybe is lehet kerülni. Rengeteg pénz és bátorság birtokában be lehet nevezni a híres Paris-Dakar rally versenyre, aminek minden évben garantáltan több halottja van, de el lehet utazni egy-egy válságzónába is, megfelelő felkészítés után akár háborús övezetbe. Mások inkább társas magányba vonulnak: napi 200 ezertől egymillió forintig bérelhető ugyanis sziget, ha igény van rá, teljes személyzettel. Az igazán menők azonban a túlélőtúrára fizetnek be. Ez nem más, mint egy egzotikus, ámbár civilizálatlan környezetben teljesen komfort nélküli kunyhó - természetesen borsos áron. Itt aztán minden betegség, kór megkapható, nem szabad számítani semmi jóra. Egy ilyen 10 napos túra fejenként potom egymillió forint.