Vissza a tartalomjegyzékhez

Laudancsek Katalin
Rendhagyó fuvarok szakértői

Lelőtték, elrabolták, lecsukták, eltűnt. Az elmúlt évek során egyre gyakrabban lehetett ilyen híreket hallani a külföldön dolgozó orosz pilótákról. Viszontagságaikról a Kommerszant című orosz lap számolt be.


1993. június, Fairford. MIG-29-esek karambolja


1999 június 12, Le Bourget. A kigyulladt Szu-30MK a katapultáló pilótával      Fotó: Vlaszty

Angola, 1999. május 12.: az Avita Légitársaság egyik menetrendszerű járatát, fedélzetén orosz személyzettel angolai ellenzéki csapatok lelőtték, és az orosz legénységet foglyul ejtették. Sorsukat azóta is hiába próbálják felderíteni.
Ez sajnos egyáltalán nem kirívó eset. Csak Angolában az elmúlt 10 hónap alatt hét repülőt lőttek le és tüntettek el; ezeknek több mint felét orosz pilóta vezette. Hogy mit keresnek ott orosz repülősök? Nem nyaralni mentek, az biztos.
„Lett egy lehetőség 3 hónapra elszerződni egy kis légitársasághoz - meséli egyikük. - Szerettem volna egy új kocsit, kivettem hát három hónap szabadságot és irány Afrika. Aztán úgy alakult, hogy nemcsak új kocsira, hanem lakásra is futotta a keresetből. Ha tehetem, újra kimegyek.”

Kényszerleszállás a bolhapiacon

Egy nyugati pilóta keresete 10 és 18 ezer dollár között mozog. Ugyanolyan képzettségű orosz kollegája pedig már 3-500 dollárért is hajlandó felszállni; ez a pénz ugyanis jóval több annál, amit odahaza kap (ha egyáltalán kap).
A szükség nagy úr: az még hagyján, hogy kis pénzért és már-már a roncs kategóriába tartozó, máshol rég leírt gépekkel szállnak fel; a nagyobb gond az, hogy olyan feltételek mellett, melyekbe egyetlen nyugati társuk sem menne bele. Szabálytalan szerződések, gyanús szállítmányok, semmiféle biztosítás és garancia (hacsak nem a munkaadó becs’szava). Az eredmény gyakran tálib fogság, indiai börtön, eltűnés: hosszú a bajba jutott orosz pilóták listája.
1996 januárjában Zairében egy éppen induló repülőgép elveszítette az irányt és egy közeli zsúfolt bolhapiacon landolt. A halálos áldozatok száma túllépte a 300-at, de nagyon sok sebesült is volt. A repülő ott helyben felrobbant, miután végigszántott az árusok sorain.
A tragédia oka mindmáig ismeretlen. A pilóták oroszok voltak, és noha senki sem bizonyította be bűnösségüket, börtönbe kerültek. Az ottani diplomaták hordták nekik naponta az ivóvizet és az ételt. Nem kétséges, hogy ma is ott ülnének, ha közben nem történik rendszerváltás. Zaire új nevet kapott: Kongói Demokratikus Köztársaság. A hatalomra jutott kormány első (és úgy tűnik utolsó) demokratikus reformja keretében megnyitották a börtönöket és szabadon engedtek minden elítéltet, köztük az orosz pilótákat is.

Sürgős hívás Burgaszból

A zairei pilóták a szerencsés kevesek közé tartoznak - nem mindenkinek sikerült ilyen könnyen megúsznia. Egy kalkuttai börtönben már több éve várja az ítéletet a lett Latavia Légitársaság öt pilótája. A per még tart, kilátásaik pedig nem sok jóval kecsegtetnek: életfogytiglan vagy halál a legvalószínűbb. Esetük sajnos tipikusnak mondható.
1995 végén elfogadtak egy szerződéses munkát: a Latavia egyik, Bangladesnek eladott AN-26-os repülőgépét kellett eljuttatni a vevőhöz, valamint lebonyolítani néhány helyi menetrendszerinti járatot is. A bangladesi légitársaság egyik vezetője, Kim Peter Davy kísérte őket már Rigától kezdve, ő intézett minden hivatalos papírt is. Az utolsó előtti állomáson, az indiai Benaresben néhány napig várniuk kellett egy engedélyre, és eközben Mr. Davy néhány telefonbeszélgetés után közölte, hogy éppen most volna egy sürgős munka: Bulgáriából Bangladesbe kellene szállítani bizonyos technikai felszereléseket. Átrepültek hát Burgaszba, ahol már várta őket a szállítmány, faládákba csomagolva, felcímkézve. A papírok rendben voltak; sem Burgaszban, sem Indiában nem volt semmi fennakadás, folyamatosan haladtak Banglades felé. Az úton azonban, mikor még csak a nyugat-bengáliai Purulia fölött voltak, Davy megparancsolta, hogy dobják ki a repülőből a rakományt. A pilóták mindaddig ellenkezni próbáltak, amíg munkaadójuk fegyvert nem fogott rájuk. Nem volt hát mit tenniük, leereszkedtek a minimális magasságig és lehajították a ládákat.
Három nappal ezután, amikor visszafelé tartottak Bangladesből, sürgős parancsot kaptak Bombayből: azonnali leszállás. Alighogy földet értek, letartóztatták és börtönbe csukták őket. Perük azóta is tart, annak ellenére, hogy még éhségsztrájkkal is próbálták siettetni - nem biztosak ugyanis abban, hogy még sokáig kibírják itt élve: a párás zárkában minimum 50 Celsius-fok van. Mindannyian súlyosan megbetegedtek: volt közöttük, aki lefogyott 20 kilót, de olyan is, aki két infarktuson esett át. Ami Davy urat illeti, neki valahogyan sikerült kereket oldania. Időközben kiderült róla, hogy az Ananda Marg (Gyönyör Útja) nyugat-bengáliai szeparatista szervezet tagja és főleg fegyvercsempészettel foglalkozik; az Interpol régóta keresi.
Mindezek ellenére sokan mindmáig vállalják a munkát és a kockázatot. Hiába, a szükség nagy úr, a kockázat pedig sokszor otthon sem kisebb.