Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Népfogyatkozás és napvándorlás


Budapest fölött részleges napfogyatkozás    Fotó: Somorjai László

Jó pár éve nem volt ilyen mértékű „népvándorlás” Magyarországon. Aki csak tehette, olyan helyet keresett, ahol a megismételhetetlen pillanatokat még emlékezetesebbé tudta tenni. A Balaton mellett a hegycsúcsok és a kilátók voltak a legnépszerűbb helyek országszerte. A média-inváziónak köszönhetően mindenki időben beszerezte a megfelelő védőfelszerelést és kisebb-nagyobb csoportokba verődve várta a déli sötétséget. Laikusok számára a fokozatosan, majd egyre nagyobb mértékben gyorsuló sötétedés jelentette a valódi izgalmak kezdetét, melynek szorosan a nyomában érkezett az alkonyi órák hűvös szellője. Aztán hirtelen beállt a várva-várt teljes fogyatkozás állapota, amikor is a Hold nem egészen 2 és fél perc erejéig megzavarta a Föld és a Nap amúgy háborítatlan szimbiózisát. A levegő lehűlt, hirtelen csend borult a tájra. Mintha az idő is megállt volna és e csodálatos jelenség tanúiként egy pillanatra felfoghatónak tűnt a felfoghatatlan világegyetem. A mély tónusú színek, a tompa hangok és a hűs szellő összhatása annyira lenyűgöző és felemelő volt, hogy a természeti ritkaság nézői szinte mindenhol egy emberként kiáltottak fel és örömujjongásban törtek ki. A teljesség pillanatai - remélhetőleg nem orvosi értelemben - egy életre nyomot hagytak a szemtanúkban. A Hold barázdált kontúrja mögül hirtelen előbukkanó napsugarak több millió ember szemére vezényelték vissza a védőszemüveget, az árnyék pedig keletre folytatta tovább „hódító” útját. A rákövetkező percekben a szemlélődők figyelme egyre inkább megcsappant, majd nemsokára mindenki másodszor is megehette virradatot követő reggelijét.
Végetért a többhónapos készenléti állapot. Túl vagyunk tehát az évezred utolsó napfogyatkozásán. Vannak, akik csalódtak, és vannak, akiket lenyűgözött. Egyesek - jó magyar szokás szerint - „puffognak” mások újra és újra felidézik a felejthetetlen perceket. Milyen érdekes, pedig mindenki ugyanazt látta és senkinek sem került egyetlen fillérjébe sem. Hiszen, ha csak a gazdasági vetületét nézzük, hazánk földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően igen tekintélyes mennyiségű pénzmag állt a házhoz. Mégis megkerestük azokat az okokat, melyekre hivatkozva, még ilyen szerencsés helyzetben is lelkiismeretfurdalás nélkül panaszkodhatunk és kesereghetünk: közlekedési dugók, tolvajok, felhőzet, balesetek, szemsérülések, babonák s a többi. Arra, hogy milyen jó is most nekünk, kevesen jöttek rá. Egy biztos: külföldi vendégeink maximálisan elégedettek voltak, hiszen megkapták, amiért fizettek. Mi azonban, akiket otthon ért a szerencse és nem vendégségben kaptuk, megint nekiálltunk az örömben ürömöt keresni. De mindegy. Talán egyszer majd magyar emberekkel is történik olyan, aminek az egész ország tud örülni. Talán a következő napfogyatkozáskor, 2081-ben. Addig már csak 82 évet kell aludni…