Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov
"Viselkedjenek bölcsebben."


A novoszibirszki zsinagóga irodáját Purim ünnepén dúlták fel Fotó: Kommerszant

Néhány évvel ezelott egy Pétervárhoz közeli kisvárosban érdekes eset történt. A helyi kommunista szervezet tekintélyének növelése érdekében elhatározta, hogy soraiba invitál egy a városban jól ismert közéleti személyiséget, a munka hosét. Ez az ember ötven évig volt tagja a kommunista pártnak, sok éven át az SZKP (a Szovjetunió Kommunista Pártja) Városi Bizottságának a titkáraként tevékenykedett, majd a város egyik befolyásos vezetoje lett. Az SZKP betiltása után újjászületett kommunista szervezet új vezetoje a régi káderrel való találkozásakor együttmuködést ajánlott fel, egy percig sem kételkedvén abban, hogy igenlo választ fog kapni. A felelet mégis határozott "nem" lett.
- De miért? - csodálkozott az új vezeto.
- Azért, mert öregségemre kellett megtudnom, hogy a kommunista pártot, amelynek egész életemet áldoztam, zsidók alapították. Ez egy zsidó párt, nem vállalok vele közösséget.
Ez az eset nyilvánvalóan megmutatja, hogyan gyozte le az antiszemita a kommunistát egy és ugyanazon emberen belül. Sok példa akad arra, hogy a mostani kommunisták Oroszországban még inkább antiszemita álláspontra helyezkednek, jóllehet az antiszemitizmus nemcsak a kommunistákra jellemzo. Az orosz társadalom legkülönbözobb politikai irányultságú és más-más rétegekhez tartozó tagjai is meg vannak vele fertozve.

Iván és Marija

De mik is a zsidóellenesség okai Oroszországban?
Az elso ok vallási és történelmi. Oroszország hagyományosan keresztény ország. Mint minden keresztény országra, rá is mindig jellemzo volt egyfajta elutasító magatartás a zsidók felé: "A zsidók megtagadták Krisztust, akit ezért megfeszítettek". Elsosorban a középkorban alakult át ez a magatartás olyan felfogássá, amely szerint a zsidó bunös nép. A középkori Európában mindez a zsidók tömeges üldözésébe torkollott. Ekkor még Oroszországban ilyen jelenség nem volt megfigyelheto. Elsosorban azért, mert zsidók akkoriban még nem éltek ezen a területen, hiszen Oroszország a világ más részeitol elzártan élt. Ábrahám leszármazottai csak a XVIII-XIX. században jelentek meg a világnak ezen a táján. Amikor Oroszországban elkezdodtek a zsidó pogromok, Európában azok már a múltéi voltak. A fejlettebb Európa a pogromokra mint az orosz eroszak következményeire tekintett. Eroszakból persze nem volt hiány. Az alacsony képzettségu, nem ritkán írástudatlan, mindazonáltal rendkívül vallásos néptömegek "bosszút álltak" Krisztusért, akit egyébként saját orosz istenükként tiszteltek.
Az emberek hétköznapi felfogása Oroszországban - és máshol is - mindig tele volt tévedésekkel és mítoszokkal. Máig is elterjedt az a nézet, amely szerint az Iván és Marija nevek orosz eredetuek, holott valójában zsidó nevekrol van szó. E keresztnevek Oroszország jelképévé váltak: a második világháború idején a németek minden oroszt Ivánnak hívtak.

Barna történelem

Az oroszországi zsidóüldözés másik oka az volt, hogy az oroszok nem fogadták el a zsidók jólétre vonatkozó nézeteit. Az orosz pravoszláv vallás eredendoen elítéli a gyarapodásra irányuló erofeszítéseket. Mindig is olyan ideálokat követett, mint a saját szükségletek betöltése és a szegénység. Az orosz vallásos felfogás szerint a szegény ember közelebb áll Istenhez, mint a gazdag.
Ez a vallásos meggyozodés idovel a világi orosz társadalom számára is erkölcsi mintává vált. Nem véletlen, hogy a világhíru orosz irodalom egészében alig találni vonzó példát gazdag ember alakjára. Mellesleg ez nagyban megmagyarázza az orosz kommunizmus jelenségét is: a zsidók között mindig magasabb volt a gazdag emberek aránya, mint az oroszok között, s ez ellenérzéseket váltott ki az elobbiek irányában.
A modern Oroszországban a zsidók iránt érzett ellenszenv másik oka az 1917-es bolsevik forradalomban való aktív részvételük. Ráadásul a fo szerepeket játszották. A szovjet Oroszországban e tény hosszú ideig ismeretlen volt. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején azonban rengeteg errol szóló kiadvány jelent meg. Ugyanakkor a forradalmat egyre inkább orosz történelmi tragédiaként értékelték, amely az orosz fejlodésre a leheto legkedvezotlenebbül hatott. Elterjedt a "cionisták Oroszország-ellenes zsidó-szabadkomuves összeesküvésének" eszméje. Az összeesküvés a bolsevik forradalomba torkollott, melynek célja, úgymond, az ország teljes legyengítése és a zsidó kommunista kísérlet bevezetése volt. Ezen elmélet támogatói szerint az országból egyetlen hatalmas kibucot akartak szervezni. Sok orosz patrióta számára ezek a "történelmi felfedezések" alapul szolgáltak a zsidógyulölethez. Számos hazáját szereto orosz úgy véli: a zsidók Oroszország esküdt ellenségei. Valahogyan feledésbe merül az a tény, hogy a zsidók között is sok valódi patrióta akad.

A keseru kapitalizmus

Bizonyos, hogy a jelenlegi kapitalista reformok is a zsidóellenesség egyik fo okaként nevezhetok meg. A kilencvenes évek elején az ország lakosságának többsége a változásokat támogatta, mivel arra számítottak: a kommunizmus csodjével elkövetkezik a gazdasági fellendülés és a társadalmi igazságosság idoszaka. Mára az oroszok dönto többsége nagyot csalódott a reformokban. Életszínvonaluk mind mélyebbre süllyed. Hosszú évek óta nem kapnak fizetést, nyugdíjat, melyek átlagosan 50, illetve 20 dollárt tesznek ki. A liberális reformok támogatói és bevezetoi kezdettol fogva az értelmiségi rétegbol kerültek ki, melynek legaktívabb és legszembetunobb részét mindig is zsidók alkották. Az orosz értelmiség körében elég magas a zsidók aránya. Ok lettek az orosz változások éllovasai. Az o nevükkel hozzák összefüggésbe az orosz kapitalizmus második születését. Jegor Gajdarról, Anatolij Csubajszról és Borisz Nyemcovról van szó. A rendelkezésre álló adatok szerint az elso ketto valójában nem is zsidó, pusztán idegen hangzású nevük van. Azonban emberek milliói vannak meggyozodve ennek ellenkezojérol, és ezen lehetetlen változtatni.
Számos szemita származású van az oligarchák között: olyanok, akik üzleti vállalkozást kezdtek, és befolyással bírnak a politikára. Közülük Borisz Berezovszkij áll a legközelebb Jelcin elnökhöz. Sok botrányba belekeveredett már, és több buntett elkövetésével is gyanúsítják. A havi 10-20 dollárból élo milliókban gyulöletet kelt a Berezovszkijhoz vagy Guszinszkijhoz hasonló emberek milliárdokra rúgó vagyona. A gazdag zsidók elleni gyulöletet aztán azokra a zsidókra is kiterjesztik, akik - mint a lakosság többsége - szegényen élnek.
Az orosz államhatalom általában elítéli az antiszemitizmus megnyilvánulásait. Nos, pont ez az egyik oka annak, hogy a tömegek mégis ezt a nézetet vallják. A magyarázat egyszeru: ma az orosz társadalom legkülönbözobb rétegei teljesen elítélik Jelcin rezsimjét. Ez pedig azt jelenti, hogy visszautasítanak mindent, amit ez a rezsim támogat. Az antiszemita megmozdulások a jelenlegi hatalom elleni tiltakozást jelentik, a liberális piaci reformok ellen irányulnak, melyek egyeseket - persze nem feltétlenül csak a zsidókat - gazdaggá tettek, míg másokat elszegényítettek.
Mint ahogyan a megfigyelok észrevették, azt az embert, aki demokratikus és liberális nézeteket vall, ma Oroszországban azonnal zsidónak tekintik. Néhány évvel ezelott egy neves, zsidó származású személyiség nyílt levelet tett közzé, melyben felhívta az olyan embereknek a figyelmét, mint amilyen Berezovszkij is, hogy viselkedjenek bölcsebben. Arra figyelmeztetett, hogy az ellenük irányuló társadalmi gyulölet az egész orosz zsidóságot fenyegeti.
Úgy látszik, az elorejelzések nem voltak alaptalanok. Legutóbb a Zsidó Kulturális Központ igazgatója, Leopold Kajmovszkij elleni merénylet támasztotta ezt alá, melyet június közepén követtek el. De az ehhez hasonló esetek, mint például a zsinagógák elleni nagyszámú robbantási és meggyalázási kísérletek, aligha nevezhetok elszigetelt eseményeknek. Elemi megnyilvánulásai ezek az Oroszországban zajló eseményekkel szembeni elégedetlenségeknek. Az antiszemitizmus egyben a primitív világlátásnak is a következménye, amely mindig keres magának ellenséget, akit minden nyomorúságért okolni lehet. Sok ember számára az a legegyszerubb, ha a zsidókból csinál ellenséget. Sokak a pravoszlávia számára idegen kultúrájú személyeknek tekintik oket. Azok állítják ezt, akik az ortodox vallást nemzeti ideológiává akarják tenni. Mások a zsidók rovására írják a forradalmat és a kommunizmust. Egy harmadik csoport az o nyakukba varrja a jelenlegi rabló kapitalizmust és a gyulöletes rezsim támogatását. Oroszországban az élet egyre rosszabbodik, így valószínu, hogy az antiszemita megnyilvánulások még nem fejezodtek be.