Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek összeállítás
Balkáni állapotok

Két hónappal a NATO-bombázás leállítása után ültek össze eloször a nyugat vezeto hatalmai, hogy kijelöljék a balkáni országok jövojét. Bár több mint ötszáz millió dollárt és 250 millió fontot ajánlottak fel az amerikai és az angol résztvevok, és pénzügyi szervezetekkel közösen további 200 millió dollárt, de konkrétumokról, az újjáépítésrol, a térség problémáinak megnyugtató, hosszú távú rendezésérol nem volt szó. A tél beállta elott aligha lehet már helyrehozni a bombák ütötte sebeket az üzemekben, a házakban, az infrastruktúrában. S leginkább igaz ez Szerbiára, amelynek vezetoit nem hívták meg a csúcstalálkozóra.


A Demokrata Párt és a Szövetség a Változásokért elnevezésu ellenzéki koalíció szervezett Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök, valamint a kormány lemondását követelo tüntetést, a Belgrádtól mintegy 100 kilométerre délnyugatra fekvo Valjevóban.
A gyulölet most befelé fordul
Fotó: MTI

A térség gondjait - úgy tunik - az USA vette leginkább magára, legalábbis az anyagi áldozatvállalást illetoen, hiszen "nagylelkusége" messze meghaladta az európai országokét, de a nemzetközi szervezetekét is. Clinton elnök ötszáz millió dollár összértéku segélyt ajánlott fel a térségnek: 200 millió dollár erejéig támogatnák az amerikai vállalatokkal kooperáló cégeket. 70 millió dolláros segélynek felel meg az a vámkedvezmény, amely révén a térség vállalatai 5 évig szabadon exportálhatnak az amerikai piacra. Az amerikai kormány ezenkívül 34 millió dolláros hitelprogramot hirdet meg a helyi kisvállalkozások megerosítésére, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hasonló célra 80 millió dolláros csomagot ajánlott fel. A program Albániára, Bosznia-Hercegovinára, Bulgáriára, Horvátországra, Macedóniára, Romániára, Szlovéniára, valamint Jugoszlávián belül Koszovóra és Montenegróra vonatkozik.
A stabilizációs konferencián nem hiányoztak a térség globalizációjára vonatkozó elvek sem. A dokumentum fontosnak tartja a térség országai és az Európai Unió közötti gazdasági kapcsolatot, és a balkáni országok beilleszkedését a világgazdaság rendszerébe. A résztvevok kifejezték, hogy készek együtt dolgozni az ez elott álló politikai és a gazdasági akadályok leküzdésében. Az albán államfo egyenesen egy balkáni szabadkereskedelmi övezet létrehozását sürgette úgy, hogy a térség közös pénze az euró lenne. Szerinte a Balkánt korlátlan mozgásszabadságot biztosító közös vám- és kereskedelmi rendszerré kell átalakítani. A résztvevo országok felszólították a szerb népet, hogy legyen nyitott a demokratikus változásokra, mondván: Jugoszláviát egyenrangú és teljes jogú tagként fogadnák a megállapodás aláírói közé, ha hajlandóságot mutatna arra, hogy tiszteletben tartja az egyezmény alapelveit és céljait. Jugoszlávia így megorizheti szuverenitását, és területi integritását.
Nem véletlen az üzengetés. Jugoszlávia ugyanis továbbra is "büntetésben van" a Milosevics-rezsim miatt. Clinton elnök kijelentette: "Szerbiának csak akkor lehet jövoje, ha Milosevicset és a nevével fémjelzett politikát átadja a múltnak." S hogy ez megtörténhessen, az elnök 10 millió dollárt kér még az idén az amerikai törvényhozástól a balkáni országok független sajtójának, szakszervezeteinek, valamint a szerb demokratikus ellenzék tevékenységének támogatására. Gerhard Schröder német kancellár aláhúzta: csak emberbaráti segélyt lehet fontolóra venni, de gazdasági, újjáépítési
támogatás nem jöhet szóba. Jacques Chirac francia elnök felhívást intézett a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság népéhez, hogy csatlakozzon az "európai családhoz". A résztvevok közül egyedül Sztyepasin orosz elnök figyelmeztetett arra, hogy a nyugat ezzel a hozzáállásával nagyon súlyos hibát követ el, mert szerinte "ha Jugoszlávia télig nem kap segítséget, akkor humanitárius katasztrófával kell számolni".
Az újjáépítésbol való kimaradást és az elszigeteltséget hirdeto nemzetközi propagandán felbátorodva mindenesetre egyre többen mennek ki az utcára, kifejezve a változás igényét. A gyulölet és az elégedetlenség befelé fordítása, a saját vezetés felé irányítása azonban nem kisebb veszéllyel, mint a polgárháborúval járhat, hiszen a szerb hadsereg vezérkara kifejezte: kitart a jelenlegi rezsim mellett.


A magyar vállalatok számára 200 millió dolláros bevételt is hozhat a részvétel a balkáni újjáépítésben, de a magyar gazdaságnak ennél sokkal nagyobb hasznot jelenthet, ha a térségbeli gazdaság életre kel, és növekszik az oda irányuló export lehetosége - közölte a szarajevói csúcstalálkozón Chikán Attila. A gazdasági miniszter így érvelt: "Részesei voltunk a háborúnak, így politikailag fontos, hogy részt vegyünk az újjáépítésben is" - idézte a Dow Jones hírügynökség a magyar kormánytag szavait. A kormány 100 millió eurós (25 milliárd forintos) hitelkeretet állított össze a magyar cégek részvételének támogatására; az összeget kedvezményes hitelek formájában a balkáni országok kaphatják magyar áruk és szolgáltatások vásárlására.