Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Összeesküvés Kiskunhalason

Felmentették állásából Kastyják János kiskunhalasi rendorkapitányt, miután tavaly októberi jelentésében egy helyi vállalkozó és a politika zavaros összefonódására hívta fel felettesei figyelmét. Ezt követoen Kastyjákot három hónapra Kecskemétre vezényelték, majd visszatérése után nem sokkal felmentették állásából. Mindeközben a sajtóhoz is eljutott jelentés azt állítja, hogy a Fidesz választási kampányát negyvenmillió forinttal támogatta Sepsi László, a hírbe hozott vállalkozó. Zuschlag János kiskunhalasi szocialista képviselo szerint az egész ügy nem más, mint személyes leszámolás némi politikai segédlettel. Lapunk információi szerint komoly háttértárgyalások zajlanak a Kastyják-ügyben, hogy a botrányt csillapítsák.

Az ügy még 1978-ban kezdodött, amikor Kastyják János mint fiatal nyomozó betöréses lopásért nyomozott Sepsi László ellen, ami ez utóbbinak több mint két évébe került - rács mögött. A két férfi életútja 90-ben találkozott újból, amikor is Sepsi néhány milliós vagyonával vállalkozásba kezdett Kiskunhalason: megalapította Sepsiker nevu, dohányforgalmazással foglalkozó cégét. Ugyanebben az évben - sajtóértesülések és egyes helyi politikusok állításai szerint - a halasi zsaruk háromszor kapták el kisebb buncselekményért Sepsit, aki ettol az idotol kezdve egyre aktívabban lépett fel a rendorkapitánnyal és a város vezetésével szemben.
A Sepsiker sikersorozata mindeközben meredeken ívelt fölfelé, olyannyira, hogy 97-re a vállalkozó az ország egyik legnagyobb dohányáru-forgalmazójává vált: 1996-os bruttó forgalma mintegy 43 milliárd forintra rúgott. A sikersorozat a következo évben váratlanul mínuszba fordult. Az rt. bizonyos kérdésekben nem tudott dulore jutni néhány nagyobb dohánycéggel, amelyek - a cég akkori nyilatkozata szerint - ellehetetlenítették piaci helyzetét, és emiatt tönkrement. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 1997 decemberében állapította meg a cég fizetésképtelenségét, és elrendelte annak felszámolását.
Kastyják János, akibol idoközben alezredes és a város rendorkapitánya lett, többször tett jelentést feletteseinél, hogy Sepsi "nem tiszta". Érdekes, hogy ennek ellenére a 96-os - Pintér Sándor kapitánysága alatti - rendorbált a vállalkozó finanszírozta. Kastyják legutóbbi, felmentését maga után vonó jelentése szerint a vállalkozó vagyonának növekedésével arányosan nemcsak gazdasági, de politikai kapcsolatai terén is egyre magasabbra emelkedett. A bizonytalan módon nyilvánosságra került jelentésben az alezredes megemlíti, hogy tudomása szerint Sepsi már 94-ben több ízben vendégül látta Orbán Viktort egy kis pusztai lovaglásra. Sepsi egyik lovásza - a jelentés szerint - a mai napig úgy tudja, hogy a jelenlegi lóállományból egy állat az Orbán család tulajdona. Kastyják információi szerint a választások elott a dohánybáró a helyi Kisgazdapártot, valamint a helyi és országos Fideszt is támogatta, utóbbit mintegy negyvenmillió forinttal.
Az alezredes megjegyzi a fonökeinek írt átiratban, hogy a vállalkozó rendszeresen fennhangon dicsekedett összeköttetéseivel, ezenkívül büszkén mutogatta parlamenti belépojét, sot - azt mondják - még kormánytanácsadói igazolványát is; ezt az állítást egyébként a lapunknak nyilatkozó Zuschlag János is megismételte.
A szocialista képviselo szerint Sepsi a városban mindenkit meg akart venni, akit csak lehetett - akit meg nem, azt igyekezett tönkretenni. Többször hangoztatta nyilvánosság elott, hogy "ki fogja csinálni" nemcsak a rendorkapitányt, de a polgármestert is. Az eszközökben pedig nem válogatott - mondja Zuschlag -, aminek ékes bizonyítéka az az eset is, amikor a polgármesteri hivatal adóosztályáról eltunt egy fontos, a kórház muködésével kapcsolatos irat. A titkárnot, aki azt "kimentette", már elbocsátották, de gondja nem sok lehet, hiszen - mint mondják - Sepsi Lászlótól egymillió forintot kapott az akcióért. A vádak szerint a megyei rendorkapitányt is sikeresen behálózta a vállalkozó.
Kiskunhalas a Soltvadkert- Kecel-Kiskorös városok által fémjelzett, igen gazdag és sok vállalkozót eltartó régióhoz, ismertebb nevén az "aranyháromszöghöz" tartozik. Itt nem ritka látvány, hogy az úgymond "jól meno" vállalkozók saját helikopterükkel érkeznek meg a lampionos gardenpartikra.
Egy önmagát függetlennek nevezo helyi vállalkozó elmondása szerint a szocialistákról szólva Sepsi surun hangoztatta, hogy o bizony "utálja a kommunistákat", s mivel a város MSZP-s vezetése miatt nem tudta üzleti terveit megvalósítani, ezért mindent megtesz, hogy a városban végre "rendszerváltás" legyen. "Ehhez pont kapóra jött a Fidesszel való szoros kapcsolata. A halasi Fidesz teljesen azt csinálja, amit Sepsi mond. Több üzleti vacsorán is szembetuno volt számomra, hogy a szintén kiskunhalasi származású országgyulési képviselo, Szabó Erika, a helyi Fidesz egyik vezetoje és férje családtagként kezelik a vállalkozót" - mondta informátorunk.
Szabó Erika erre reagálva lapunknak kijelentette: "Sepsi helyi szinten nem támogatta a Fideszt a választásokkor, és nem gyakorol befolyást annak politikájára", majd hozzátette, hogy ismeri ugyan a vállalkozót, de nem áll vele szoros kapcsolatban.
Kastyják János a Heteknek elmondta: "Mivel az elbocsátásom még nem jogeros, a rendorség kötelékébe tartozom. Így az ügy lezárásáig - feletteseim határozata szerint - nem nyilatkozhatom." A kapitánytól annyit azért megtudtunk: jelentését nem o juttatta el a sajtóhoz, sot tiltakozott ellene, hogy megjelenjen. A hivatalos indoklás szerint egyébként az alezredes ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert több alkalommal alaptalanul vádolta a rendorség vezetoségét, és a rendori hivatással összeegyeztethetetlenül politizált. Sepsi Lászlót is próbáltuk elérni, telefonon kapott tájékoztatás szerint külföldön tartózkodik.
"Ezúton hívom föl Pintér Sándor belügyminiszter figyelmét arra, hogy a szolgálati törvény által neki biztosított jogkörében semmisítse meg ezt a fegyelmi határozatot, hogy ezáltal el lehessen oszlatni azokat a kételyeket, amelyek az ügy kapcsán az elmúlt fél évben nyilvánosságot kaptak" - írta egy múlt heti közleményében Zuschlag, aki a hétre leleplezo sajtótájékoztatót ígért "Kastyják János felmentésének Pintér Sándorral is összefüggo politikai hátterérol", de az váratlanul elmaradt. Zuschlag cáfolta, hogy a tájékoztató lemondásának köze lenne a belügyminiszternek a Népszabadság szerdai számában megjelent kijelentéséhez, miszerint megteszi a megfelelo jogi lépéseket, ha a sajtótájékoztatón valótlan állítások hangzanak el. A szocialista képviselo hangsúlyozta: nem azért mondta le a tájékoztatót, mert a belügyminiszter "megfenyegette", hanem mert Kiskunhalasra kellett utaznia a Kastyják-üggyel kapcsolatos bizonyos információi tisztázására, illetve egyes bizonyítékok megerosítésére, beszerzésére.
Lapunk információi szerint az érdekelt politikai felek között komoly háttértárgyalások zajlanak, hogy a botrányt elsimítsák.