Teherán utcáin az utóbbi napokban mintha a húsz évvel ezelőtti iszlám
forradalom pillanatképei elevenedtek volna meg: több tízezres diáktömeg vonult az utcára,
hogy sürgesse a Hatami elnök által képviselt reformok véghezvitelét. A tömeges
demonstrációkat az egyik iráni reformszellemű újság betiltása és az iráni
parlament által a közelmúltban előterjesztett szigorú sajtótörvény elfogadása váltotta
ki. Jóllehet letartóztatás terhe mellett a kormány minden jellegű demonstrációt, tüntetést
és ülősztrájkot betiltott, azok továbbra is folytatódtak. A helyzet meglehetősen
ellentmondásos: bár a tüntetők Hatami elnököt, a reformirányzat képviselőjét támogatják,
a tényleges hatalom a keményvonalas iszlám klérus, ezen belül pedig a néhai Khomeini
utódjának, Hamenei ajatollahnak a kezében van.
Kormánypárti tüntetők a teheráni egyetem előtt. A reformokat követelő diákokkal
szemben a rendőrség keményen lépett fel Fotó: MTI
A demokratikus változások mellett tüntető diákok békés demonstrációját a
titkosrendőrség erőszakos reakciója követte: lerohanták a tüntetések központjának
számító teheráni egyetem egyik hálótermét és durván bántalmazták az álmukból
felvert diákokat. Ez az esemény további tüntetéseket váltott ki, amelyekre a
rendfenntartó erők gumibotokkal és könnygázbombával reagáltak. Többtucat diákot
letartóztattak, az összecsapásoknak halálos áldozatai is vannak. Míg a tüntetések
vidéki városokra is átterjedtek, az Iszlám Propaganda Szervezet ellendemonstrációt
szervezett, amelyen a több százezres tömeg a néhai Khomeini képeit lengette és
Amerika-ellenes szlogeneket kántált.
Az utcákon kaotikus állapotok uralkodnak. Az indulatokkal teli megmozdulás során
ellentmondásos képek villannak fel: a tömegben az elszabadult indulatok közepette
olyan szavak is elhangzanak, amelyeket Irán utcáin eddig nemigen lehetett hallani.
Kicsivel távolabb egy fekete csadorba bugyolált nő szitkokat szór a klérusra. Eközben
Hamenei, aki a tüntetések és kritikák legfőbb célpontja, gyermekeinek szólítja a tüntető
diáksereget, s a saját irányítása alatt álló titkosrendőrség által a diákok
ellen elkövetett erőszakot olyan keserű incidensnek nevezi, amely „összetörte a szívét”.
Ettől függetlenül másnap felszólítja a fegyveres erőket a lázongás elfojtására.
„Az iráni emberek nem feltétlenül gondolkodnak logikusan. Inkább az érzelmeiket követik”
- állítja egy iráni mérnök. Az utcai jelenetek nagyon is igazolják ezt a megfigyelést:
egy középkorú nő a gumibotokat lóbáló biztonsági erőket barbároknak és huligánoknak
nevezi, egy másik bámészkodó pedig kifejti: „Szeretnék már megszabadulni ettől a
piszkos rezsimtől. Bármi jobb lenne, mint ezek a klerikálisok.” Úgy tűnik, véleményével
nincs egyedül, a tüntetések szlogenjei között ugyanis ilyen kiáltások is
elhangzottak: „A nép nyomorúságos állapotban van! A papok úgy viselkednek mintha
istenek lennének!”
A tüntetések és az összecsapások az iráni társadalom mély feszültségeit hozták
felszínre. Az ország kritikus gazdasági helyzetben van, magas az infláció és a
munkanélküliségi ráta, a befektetők túl kockázatosnak találják, hogy ebben az
országban indítsanak be üzleti tevékenységet, a személyes biztonság és szabadságjogok
pedig nincsenek garantálva. A diákok türelmetlenné váltak a Hatami elnök által beígért
reformok lassú ütemét látva. Nem az iszlám kormányzati rendszer megváltoztatását,
hanem a demokratikus rendszer és a törvény uralmának előmozdítását követelik.
Olyan politikai és társadalmi rendszer ellen lázadnak, amely a nőknek vasszigorú öltözködési
szabályokat ír elő, a szórakozás és az emberi kapcsolatok számos formáját tiltja,
legfőbb vezetőjét az ajatollahot pedig a nemzet és az iszlám síita irányzat csaknem
tévedhetetlen gyámjának tekinti.
A diáktüntetőkkel szemben a keményvonalas iszlám forradalmárok állnak, akik között
akadnak befolyásos pozíciókat betöltő politikusok és az Irakkal folytatott hosszú háború
veteránjai is. Hitük szerint a demokratikus rendszer bevezetéséért tett lépések a
forradalom tisztaságának elárulását jelentik. Vezetőjük Hamenei ajatollah, akinek
irányítása alatt állnak a fegyveres erők, a biztonsági és hírszerző szolgálat, a
rádió és a televízió is. Az imám, aki a többség szerint nem rendelkezik Khomeini képességeivel,
eddig minden reformkezdeményezésnek következetesen ellenállt. Mivel minden nyugati hatást
távol akar tartani az országtól, beszédeiben a mostani tüntetéseket is Amerika rovására
írta.
Bár a Hameneivel kapcsolatos kritikákat a polgárok eddig csak titokban merték
megfogalmazni, az eddig felhalmozódott feszültség most a felszínre tört és elárasztotta
az utcákat is. Irán lakosságának ugyanis 65 százaléka 25 év alatt van, s ez a
korosztály már csak hírből ismeri a forradalom és az Irakkal folytatott hosszú háború
eseményeit. Viszont annál jobban ismeri az internetet és a műholddal fogott amerikai
televízióműsorokat, s ezek által inspirálva munkát és szabadságot akar.
Hatami kormányzását toleranciára és a törvény uralmára próbálta alapozni, hangsúlyozva,
hogy az egészséges társadalom kialakításához fontos a különböző nézetek
hangoztatása. Bár eddig konzervatív ellenlábasai az őt támogató politikusok lejáratásán
fáradoztak, az ellenzéki írók és akadémikusok meggyilkolása végül is a belügyminiszter
és számos biztonsági ügynök lemondásához vezetett. Hatami politikája nyomán Irán
megítélése nemzetközi viszonylatban enyhült. Nagy-Britannia például helyreállította
diplomáciai kapcsolatait Iránnal, Szaúd-Arábia pedig tárgyalásokba kezdett Hatamival
annak érdekében, hogy az arab világ által a perzsa nemzettel szemben táplált gyanakvást
legyőzze. Az USA, amely hosszú évekig a „Nagy Sátán”-ként élt az irániak tudatában,
szintén finomította Iránnal szembeni politikáját. Még Izrael is, amely Irán
hivatalos külpolitikája szerint kipusztítandó népnek számít, enyhébben ítélte
meg és az utóbbi két évben már nem ellenségnek nevezte a perzsa országot, hanem „csupán”
fenyegetésnek, ezzel is jelezve, hogy Izraelnek nincs problémája a perzsa néppel,
annak ellenére sem, hogy az támogatott egyes libanoni iszlám csoportokat.
A lázongások kimenetele egyenlőre bizonytalan; úgy tűnik egyik félnek sem sikerült
a feszült helyzetből tőkét kovácsolni saját hatalma megerősítésére. Az iráni
Nemzetbiztonsági Tanács vezetői mindenesetre már kilátásba helyezték a diáktüntetések
szervezőinek kivégzését, mivel azok „Isten ellen harcoltak” és „terjesztették
a korrupciót”. A diáktüntetésekről és az erőszakról végül maga Hatami is elítélően
nyilatkozott.
Szegény gazdagok
A 62 milliós népességű és 1,8 millió négyzetkilométeren elterülő Irán
igen jelentős kőolaj-, földgáz-, alumínium-, vas és rézlelőhelyekkel rendelkezik.
Más fejlődő országokhoz képest viszonylag gazdag „emberi tőkében” is: körülbelül
2,5 millió ember (a dolgozó népesség 15 százaléka) egyetemi végzettségű.
A főleg afgán és iraki menekültek beáramlása miatt a népesség éves növekedési
üteme az 1976-os 2,7 százalékhoz képest 1986-ban már 3,9 százalék volt. 1987 után
kezdtek nyilvánvalóvá válni a gyors ütemű lélekszám-növekedés negatív hatásai
a gyenge gazdaságra. Csaknem ezzel egyidőben (1980-1988) a szomszédos Irak ellen
viselt háború következtében az iráni gazdaság teljesítménye gyors ütemben csökkent.
Az emberveszteségek mellett sok gyár, termőföld, kommunikációs eszköz részben vagy
egészben megsemmisült.
A kőolajexport az elmúlt években a legfontosabb pénzügyi forrást jelentette Iránnak,
és bár több százmilliárdos bevételre tett szert, az elmúlt húsz évben a bérek
nagy mértékben zuhantak. Az 1979-es iszlám forradalom után az állam és a különböző
politikai csoportok között kialakult konfliktusok miatt az iráni pénzügyi tőke nagy
része és sok szakember elhagyta az országot a bizonytalan jövő miatt.
Iránban a nemzeti valutának, a riálnak háromféle hivatalos árfolyama létezik, de
természetesen virágzik a feketepiaci árfolyam is. A magánszektor nem szándékozik
befektetni a gazdaságba, mert a szabályok változása miatt magas a veszteség kockázata.
Az iráni közintézmények bonyolultak, egészségtelenül bürokratikusak, sok a nem
szakképzett, feleslegesen alkalmazott dolgozó, és elterjedt a korrupció is. (Forrás:
Monato című holland folyóirat, fordította: Kánai András)