Az elmúlt vasárnap az ország több városában tartottak megemlékezéseket az
1944-ben deportált magyar zsidók emlékére. Ekkor akadt kezembe egy frissen kiadott könyv
A keszthelyi zsidóság története címmel, mely a keszthelyi zsidók több évszázados
múltját dolgozza fel.
A könyvbe belelapozva történeti pontossággal megtudtam, hogy a balatonparti városban
már 1699-től folyamatos volt a zsidók jelenléte. Ezt követően nemsokára megindult a
város kereskedelmi fejlődése, ami a Festetics-uradalommal közösen igen jótékony hatással
volt az elkövetkezendő időkre. Aktív hitélet, iskolaalapítás, gazdasági fejlődés
jellemezte e korszakot. A későbbiekben aztán olyan szellemi óriások származtak a
hitközségből, akiknek zsenialitása messze túlnőtt Magyarország határain. Említhetném
például Goldmark Károlyt, a kor legkiválóbb magyar zeneszerzőjét. Amikor 1875-ben a
bécsi Operában bemutatták a Sába királynője című operáját, a szerzőt - azóta
is példátlanul - negyvenszer(!) tapsolták viszsza a színpadra. Ettől fogva művét
a világ összes operájában műsorra tűzték.
Vagy említhetnék egy másik zsenit, Schwarz Dávidot, aki szintén világhírre tett
szert, amikor feltalálta a merev rendszerű kormányozható léghajót. Az ő szabadalma
alapján készültek később a Zeppelin léghajók.
A könyvet olvasgatva aztán eljutottam odáig, ahol hosszú oldalakon keresztül csak
neveket, születési évszámokat, életkorokat lehet olvasni. Alázatoskodó hivatalnokok
levelei a megyei hatalmasságokhoz, melyekben alázatosan tudatják, hogy a rendelkezések
értelmében kijelölték a zsidók új szálláshelyeit. Egy szobában 36(!) zsidó.
Megfakult fénykép a hajdani főutcáról, zsidó üzletnevek, majd hatalmas GETTO
felirat a mai sétálóutca egyik boltíves bejáratán. A ma zajos, forgatagos utca épületei
némán állnak az ég felé meredve, magukba zárva a múltat. A boltíves bejárat egy
csendes kis udvarra vezet, melynek végén zsinagóga áll. A zsinagóga falán fekete márvány
obeliszk a következő felirattal: „Itt a XX. század 44. évében gettó volt. Emlékezzünk!
Örök gyásszal az innen mártírhalálba hurcolt és a munkaszolgálaton elpusztított
829 zsidó testvérünkre. 1942-1944.”
A számok nem megfoghatatlan embertömeget jelentenek. Újszülöttől a kilencvenkilenc
éves aggastyánig gyermekek, nők, öregek, férfiak - mind-mind válogatás nélkül.
A magyar 600 ezerből ők 829-en.
A csendes udvar azonban mégsem csendes. Akinek van lelkiismerete, az még most is hallja
az egész országot betöltő 1944-es kiáltásokat. Akinek nincs, az akkor sem hallotta
volna. Most pedig mégúgy sem.
Kövér Zoltán,
Keszthely